Megnéztük: Fast & Furious - Halálos iram

Amikor 2001-ben bemuttaták a Halálos iramban címú filmet, akkor kisgyerek módjára siettem a moziba, hogy az elsők között láthassam Rob Cohen legújabb akcióját. Emlékszem, ahogy a kereskedelmi tévécsatornákon játszott pár másodperces előzetesben feltűnt az a bizonyos kamionos üldözés, amiben három feketére festett, alulról zöld neonnal megvilágított Honda Civic kergette a pótkocsis monstrumot, majd némi útakadálynak köszönhetően az egyik bebújt a vontatmány alá. Már indultam is a közeli filmszínházba.

 

Az első film óta nyolc év telt, mely idő alatt további három rész készült. A másodiknál már érezhető volt a színvonal csökkenése, a még Paul Walker mellett is durván ripacskodó Tyrese Gibson gyenge utánérzése volt a kőkemény Vin Dieselnek. Cserébe kaptunk még több verdát - köztük a mindent alázó Skyline GT-R R34-et és a hazánkban is kapható Evo VIII-at -, illetve Eva Mendest, aki ugyan nem olyan kemény vagy ártatlan, mint Michelle Rodriguez vagy Jordana Brewster, ellenben figyelemreméltó testi adottságokkal rendelkezik. A film egyszer-kétszer nézhető volt, arra viszont nem számítottam, hogy van lejjebb.

A Halálos iramban: Tokiói hajsza pontos történetére nem nagyon emlékszem, azt viszont tudom, hogy e rész készítésében már Paul Walker sem vett részt. Az új főszereplő cseppet sem volt szerethető, a történet pedig igazán gyenge lábakon állt. A film végén megjelenő Vin Diesel azonban finoman jelezte, hogy egyszer talán jön egy újabb rész, amiben ismét a régi gárda kormányozza majd a jobbnál-jobb sportkocsikat.

Három évet kellett várni a Justin Lin által rendezett negyedik részre, melyre visszatért a az első rész színészcsapata, Vin Diesel és Paul Walker mellett Michelle Rodriguez és Jordana Brewster is szerepet vállalt a filmben. Elsőre angolul és magyarul is picit furán hangzik a cím, csupán egy névelő és egy határozószó teszi különbbé az újabb részt az elsőtől. Maga a történet azonban egészen más, míg Rob Cohen filmjében maga Dom volt a "gonosz", akit Brian üldöz, addig a Halálos iram már kettejük összefogásáról szól, fel sem merül, hogy Brian letartóztassa a visszatérő és még mindig körözés alatt álló Domot. Így erednek utána a Letty megöléséért felelős Braganak, akit olyan mocskos alakok vesznek körül, mint a gyilkos Fenix vagy Campos, a Főnök hűséges jobb keze. Utóbbival kapcsolatos a film egyik legnagyobb fordulópontja, kár, hogy erre végig lehetett számítani.

Ami az autókat illeti, Dom a jó öreg Dodge Charger helyett most egy Chevrolet Chevelle-lel pályázik a Bragahoz vezető melóra, míg Brian választása ismét egy Nissan Skyline GT-R R34-re esett. A GPS-szel megfűszerezett utcai hajszában még egy BMW M3 és egy Nissan Silvia vesz részt. Ez a verseny egyébként egész élvezhető lenne a navigációs grafika nélkül, mely az egyik legkomolytalanabb része a filmnek. Ide kapcsolódik az extrák közül az Import kocsikat bemutató kisfilm, melyben fény derül arra, hogy a kék Skyline valójában nem egy összkerékmeghajtású GT-R, hanem a hátsókerekes - és ezáltal könnyebb -  GT-T verzió. A külsőségekre természetesen ügyeltek a készítők, így senki nem fogja észrevenni a turpisságot. A film második felében feltűnik a legújabb Subaru Impreza WRX STi is, amiről csupa jókat mondanak a werkfilmben. Paul Walker még viccesen hozzá is teszi, hogy szívesen elfogadna egyet ajándékba. Nem hiszek neki annyi Skyline vezetés után...

A DTS-HD Master Audio hangsávon keresztül iszonyat jól szólalnak meg a motor- és kipufogóhangok, plusz a látványos autós üldözések is remekül elvonják a figyelmet az apró hibákról, illetve a gyengus és kiszámítható történetről. A magyar szinkron elfogadható, egyedül Brian hangja más az első részhez képest. Komolyabb, mélyebb hangú szinkront kapott a színész, amit picit nehéz megszokni az első két rész után.

Az angol nyelvű extrákat egyszer feltétlenül érdemes végignézni, ugyanis alapos betekintést adnak a film különböző jeleneteinek elkészültébe. Sokan egyébként várhatóan csalódni is fognak egyúttal, mert kiderül, hogy a színészek több időt töltöttek a green box elé helyezett vázakban, mint a valós autók volánjai mögött. De hát ez van, lehet emiatt utálni vagy épp szeretni a Halálos iramot. Mindenképpen jobb mint a második és harmadik rész, ám ezt a csapatot még mindig Rob Cohen tudja kellőképpen összefogni.

A Halálos iram Blu-ray kiadását xpress.hu-nál vásárolhatod meg.


Lemez adatok
 

Játékidő: 107 perc

Kép: 1080p

Hang:
DTS 5.1 - magyar, cseh, lengyel, orosz, portugál, spanyol, thai
DTS-HD Master Audio 5.1 - angol

Felirat: magyar, angol (halláskárosult), bolgár, cseh, görög, héber, horvát, izlandi, lengyel, portugál, román, spanyol, thai, török

Extrák:

  • Bakiparádé
  • Videoklip
  • Előzetesek
  • Kisfilm - Versenyek és üldözések
  • Audiokommentár Justin Lin rendező közreműködésével
  • Kisfilm - A motorháztető alatt: Felturbózott autók
  • Kisfilm - A motorháztető alatt: Import kocsik
  • Kisfilm - Újra együtt a banda
  • Kisfilm - A határtól délre: Forgatás Mexikóban
  • Kisfilm - Vezetési suli Vin Diesellel
  • Kisfilm - Forgatás a Nagy rablásról
  • Kisfilm - Magas oktánszámú akció: felturbózott mutatványok

  


Halálos iram (Fast & Furious, 2009)

Műfaj - akció

Rendezte- Justin Lin

Szereplők:
Vin Diesel (Dominic Toretto)
Paul Walker (Brian O'Conner)
Jordana Brewster (Mia Torretto)
Michelle Rodriguez (Letty)
John Ortiz (Campos)
Laz Alonso (Fenix Rise)
Gal Gadot (Gisele Harabo)
Jack Conley (Penning)
Shea Whigham (Agent Ben Stasiak)
Liza Lapira (Agen Sophie Trinh)
Sung Kang (Han Lue)


A film története: Vin Diesel és Paul Walker oldalukon Michelle Rodriguez-zel és Jordana Brewster-rel visszatérnek oda, ahol minden elkezdődött, s tuningolt csodajárgányokkal vívnak kőkemény csörtéket Los Angeles utcáin és a mexikói sivatagban, ebben a magas fordulatszámon pörgő akciófilmben. Mikor egy bűntény kapcsán mindketten L.A.-be érkeznek, Dom Toretto (Diesel), a szökésben lévő ex-szélhámos és Brian O'Conner (Paul Walker), különleges ügynök nem éppen barátként köszönti egymást. De mikor egy közös ellenfél mindkettejük életébe drámai fordulatot hoz, együttes erővel próbálnak bosszút állni, méghozzá hazai pályán: a kormány mögött, tövig nyomott gázpedállal.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (2,5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr911380602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása