LG BD570 asztali lejátszó teszt - Nem csak a kívülről új játékos!

Az LG a jól bevált gyakorlatot követi és a 2010-es Blu-ray lejátszókat hasonló sorrendben jelenteti meg, mint korábbiakat. A sort a most is középkategóriás BD570-nel nyitják és a BD370 helyére szánják, aztán majd jönnek a drágább és olcsóbb változatok a BD390 és BD350V helyére. Jut eszembe, a BD560-ról már van információ: ugyanazt tudja, mint a most tesztelt BD570, csak nincs benne Wi-Fi hálózati vezérlő és DLNA támogatás, de erről később.



Tehát itt van most nekünk a BD570 egy rakás újítással, megújult, vékonyabb külsővel, ami legalább olyan szép, mint a BD370. Bár meglehet, hogy páran hiányolni fogják a kör alakú középső részt (ami kétségkívül a BD370 legszebb része volt), de a mostani megoldás is mutatós, pláne akkor, ha a gép be van kapcsolva. A BD570 esetében a középső részről a "power" és "eject" gombok felülre, szinte a készülék élére kerültek, míg a többi vezérlőgomb a lehajtható előlap mögött megmaradt az USB kapuval egyetemben. A megoldás nem rossz, de lényegében nem változtat semmin, a slim lejátszó jól mutat a Hi-Fi állványon és ez a lényeg.

A teszt folytatásához klikkelj tovább!

 



A hátoldalt vizsgálva újdonságot nem fedezhetünk fel a 370-eshez képest, csak a csatlakozók sorrendje változott, de a kategóriában elvárt dugókat kapjuk (a képhez HDMI 1.3, komponens, és kompozit, a hanghoz optikai és koax S/PDIF dukál - ezekről bővebben a Tudástárban), természetesen BD Live 2.0 támogatáshoz szükséges LAN kapuval kiegészítve. Apropó, hálózati csatlakozó! Mint említettem a bevezetőben a BD570 nem csak kábellel csatlakoztatható a hálózathoz, hanem a 802.11n kompatibilis Wi-Fi vezérlő egység is segítségünkre van ebben, ami rendkívül kényelmes megoldás, ez az ami nekem személy szerint nagyon hiányzott a már BD370-ből is. Ami még jó hír ezzel kapcsolatban, hogy a rejtett SSID-vel (hálózati azonosítóval) rendelkező hálózatokra is minden gond nélkül csatlakozott és a titkosítás kezelése sem okozott problémát, tehát ezen a téren isminden teljesen zökkenőmentesen zajlott. Fontos infó, hogy analóg hangkimenetből csak sztereó RCA áll rendelkezésre, tehát aki térhangzást akar kicsiholni a lejátszóból, annak szüksége lesz egy dekóderes (lehetőleg HD hangokkal kompatibilis) erősítőre, mert többcsatornás dekódolt analóg kimenet nincs!



A távirányító is új, háttérvilágítása ugyan nincs, de annyira jó helyen van kidomborítva, hogy a fontosabb gombokat vakon is megtalálni. Ami a hátrányára változott, hogy nincs közvetlenül audio és subtitle (hang- és felirat) váltására alkalmas gyorsgomb, ezek elérése csak egy gyorsmenüben lépkedve változtathatók film lejátszása közben, ahogy az alábbi képen látható.


A gyorsmenü, ahol film közben válthatunk feliratot, szinkront és még egy-két opcióhoz is hozzáférhetünk.

 

Szétbombázva

Nem hagyhattam ki, hogy ne nézzek bele jobban a készülékbe. Lecserélődött a tápegység, de ami inkább feltűnőbb változás, hogy az optikai meghajtót sem hagyták érintetlenül, a korábbi PC-s ODD-re hajazó egység helyére egy teljesen új kivitelű megoldás született, amiről a vékonyabb a lemeztálca is árulkodik. Gyakorlatban ez nem jelent sokat, nekem a műanyagos ház miatt a seekelés (fejmozgás) során hangosabbnak tűnt az egység. A meghajtó sebessége nem változott, a betöltési sebesség továbbra is 15-16 másodperc körül van, ami jó érték!




 

Szokásomtól eltérően most nem bírtam magammal és teljesen kiszedtem az egység lelkét, még a hűtőbordát is leszedtem, ami alatt egy BROADCOM SoC lapkát találtam, méghozzá ezt: Katt!


Az üzleti titkok kitálalása után menjünk tovább és lássuk a fő fogást, a készülék képességeit. Nem akarok túl sok karaktert fecsérelni az olyan dolgok  felsorolására, mint Dolby Digital Plus, Dolby TrueHD és DTS-HD, illetve HDMI 1.3, felkonvertálás, mert ezek ma már mind-mind alapkövetelménynek számítanak és a legolcsóbb lejátszók is tudják, így az LG BD570 is. A lényeg a szoftverben van, ami teljesen megújult és számos új funkciót integráltak bele. Már a bekapcsolás után feltűnik az új, animált menürendszer.
 



 

Az animációk miatt kicsit lassabb a navigálás, mint a fix menüs BD370-nél, de véleményem szerint egyáltalán nem zavaró a pici késés. Alapvetően a menüpontok nem változtak, továbbra is megvannak a film-kép-zene-beállítás főkategóriák, ami új az a Home Link és a Netcast. A Home Link a DLNA-t takarja, amihez megkaptjuk a Nero MediaHome 4 Essentials-t, de erről már írtunk a BD390 kapcsán.


 

A Netcast alatt találjuk az internetes alkalmazásokat, mint a megszokott YouTube felületet, a Picasa online fotóalbumot és mint igazi friss-ropogós újítást, az Accu Weather időjárásjelentő gadgetet.



Mielőtt valaki azt kezdené el firtatni, hogy ez utóbbi mennyire hasznos szolgáltatás, szerintem kifejezetten. Az online időjárás jelentés ma már fényévekkel előrébb jár, mint a tévés-rádiós bohóckodás -- már elnézést, de elég csak megnézni ezt vagy az idokep.hu-t és máris mindenki számára világos lesz, hogy miről beszélek. Részemről nagy piros pont az LG-nek ezért a szolgáltatásért.


 

Ilyet már láthattunk korábban: Picasa és YouTube - Nagyítható képek!


A BD570 új internetes szolgáltatását, a GraceNote MusicID-t is kipróbáltuk. Ez azt a célt hivatott szolgálni, hogy a film közben felcsendülő dalokról információkat szerezhessünk, ne a film végi listában kelljen orrvérzésig böngésznünk, hogy megtaláljuk az áhított soundtracket. Tehát, ha tetszik egy szám, csak meg kell nyomni a távkapcsolón a Music ID gombot és már töltődik is az infó a netről -- feltéve, hogy csatlakoztattuk a  lejátszót. Ha épp nem szól semmi, akkor természetesen nem lesz megjeleníthető információ.



A vásárlás gomb céljára nem sikerült rájönni...


Kompatibilitás, USB satöbbi


Nos, amire minden bizonnyal mindenki kíváncsi, az a BD570 tudása, pontosabban USB képességei. A 2.0-ás szabványnak megfelelő alzat mindenki örömére nem csak pendrive-okat, hanem merevlemezeket is fogad, illetve olvassa a nagy fájlok tárolására is alkalmas NTFS fájlrendszert, tehát a BD370-hez képest ez előrelépés. Kipróbáltam egy rakás fájlformátumot, amiket korábban a merevlemezes LG Portable Theater HX2-nél is használtam. Ezek között volt X.264 (H.264), VC-1, QuickTime, WMV, MPEG, illetve DivX, XViD és persze az MKV konténer is...no és természetesen a kérdéses ".m2ts" kiterjesztés is. Ezek mind zökkenőmentesen működtek, akárcsak a feliratok kezelése, ráadásul DTS hangnál sem volt szaggatás, ez pedig megnyugtató (még a HX2-nél problémás "Minden héten háború" mkv-t is simán vitte).

Pici aggodalomra ad okot, az a ".ts" kiterjesztésű fájlok kompatibilitása, ugyanis sem VC-1, sem pedig AVC kódolású TS fájt nem tudtunk lejátszásra bírni. Kérdés, hogy ez a végleges lejátszóknál is így marad-e, én ugyanis azt az információt, hogy még "hegesztik" a végleges szoftvert. Természetesen amint van erről valamilyen frissített belsős információm, azonnal megosztom veletek!


Mindenről beszéltem, csak a kép- és hangminőségről nem. Nos ezen a téren kivetni valót nem találtam, főleg, hogy egy 42 hüvelykes LG Plazmán is volt szerencsém tesztelni a FullHD LCD mellett és nem nem voltak negatív tapasztalataim -- ráadásul ugyanazt a kábelt használtam, amit az eddigi lejátszók mellé.


Verdikt


A lejátszó ára körülbelül 64990 forint (ez már a pontos ajánlott bruttó végfelár), ami nem túl alacsony, de ne felejtsük el, hogy nem egy belépő szintű lejátszóról van jelen esetben szó, ráadásul remek szolgáltatásokat kapunk, tehát első lejátszónak ideális választás. Akik már rendelkeznek mondjuk egy 370-essel, azoknak kell elgondolkozniuk, hogy a kibővített USB támogatás, a Wi-Fi és DLNA megléte és plusz internetes szolgáltatások birtoklása -- amik java részét eleddig csak a BD390 tudta -- megéri-e a cserével járó plusz kiadást.


Az LG BD570 Blu-ray lejátszót az LG Electronics Magyar Kft-től kaptam tesztelésre.

A bejegyzés trackback címe:

http://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr451872381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gabci79 2010.03.29. 16:58:50

Nekem BD-390-esem van, erre biztos nem fogok cserélni.
De mit fog tudni a BD-590 hamár a BD-570is wifis? 3D? :)

Paul78 2010.04.01. 12:35:26

Jól olvasom? Windows Media Video-t is játszik? Ezt ugyanis eddig egy LG sem játszotta (csak a WMA-t) és a hivatalos weblapon sincs feltüntetve...

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.01. 18:17:06

@Paul78: VC-1 kódolású WMV HD-t próbáltam, azt vitte.

Paul78 2010.04.01. 20:06:18

Akkor ez valóban egy jó lejátszó, mert bár sokaknak az MKV a fontos, én jóval gyakrabban találkozom WMV-vel (főleg, hogy WMV HD-t is olvas). Már csak azt furcsállom, hogy a képeket elnézve az előlap egyben nyílik le. Érdekes megoldás. 1 szó mint 100: külső designt tekintve a 370-es eddig felülmúlhatatlan. Vagyis a HR400 még szép :)

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.01. 22:58:47

@Paul78: Valóban a 370 a legszebb...egyébként még reszelgetik a firmwaret, még egyszer meg fogom nézni a kompatibilitást, ha tudok infókat az új fw-ről.

batka86 2010.04.02. 09:45:22

Sziasztok!

Valaki meg tudja mondani, hogy mi a különbség az 570-es és az 560-as lejátszó közt? Köszi.

Gabci79 2010.04.02. 11:29:08

@Mr. Ray: Remélem előbb a BD-390 firmware-t fogja "befejezni" az LG, mert még oda is "adós" bőven!!!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.05. 15:56:47

@batka86: Szia! A cikk első bekezdésében leírtam mi a különbség. Nincs benne Wifi és dlna.

batka86 2010.04.06. 08:52:03

@Mr. Ray: Igazad van! Valahogy átsiklottam felette, de már látom :)

Amatőr11 2010.04.06. 16:28:30

Mr. Ray!

Most vásároltam egy Sony HDR CX-305 kamerát. Természetesen szeretném a felvételeimet blu ray lemezre írni, majd az LG BD390-es blu ray lejátszón levetíteni. Még nem vettem meg.

Kérlek erősítsd meg, hogy le tudja játszani az írott blu ray lemezt vagy sem?!!!

Faber 2010.04.17. 14:01:16

Köszi a színvonalas leírást!
Van arról infód, hogy az LG BD590 mikortól lesz kapható itthon?
Üdv.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.17. 18:13:48

@Faber: Sajnos nincs erre vonatkozó információ egyelőre...

Faber 2010.04.18. 19:43:57

@Mr. Ray: Szted, ha USA-ból behozatom a BD590-et, a regiokódok miatt nem lesz gond a lejátszás?
Köszi

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.04.18. 23:41:08

De igen...azok a lejátszók 1-es régiókódba esnek.

Gtaati 2010.05.24. 11:03:02

Helló! Én a felől érdeklődnék, hogy a 570 mivel jobb mint a 390? Tehát melyiket lenne érdemesebb megvenni? Köszi!

Amatőr11 2010.06.17. 10:31:41

Mr. Ray!

Én is csatlakozom Gtaati kérdéséhez kibővítve az alábbiakkal: a BD570 külső merevlemezről lejátsza az AVCHD és blu ray formátumú saját készítésű videókat is?!

serrov 2010.06.17. 15:24:57

Jó kis gép, de az ára egyenlőre elég húzós!

djgeor 2010.07.26. 22:41:42

Sziasztok!Volt szerencsém kipróbálni az 560ast! Tetszik a konstrukció és mérföldekre van vetélytársaitól ( jó irányban)!Próbáltam sony és samsung lejátszót is ebből a kategóriából.
Ami tetszik benne az a beállítások részletessége pl a 24 p beállítás a felirat csúsztatás stb... Viszont van egy pici hiba!Mért kell a feliratnak fekete háttér?Illetve nem mindent kezel (dőlt betű stb..) Képminőség terén még hagy kivetni valót még nem sikerült azért utolérni a számítógépről generált képet de bemutatott kis infos menüből ha va mozi beállítást választjuk a szemcsésség vmennyire korrigálódik! Még vásárlás előtt állok de ez árban és tudásban megfelelő választás sztem!

DasBoot 2010.08.22. 11:19:51

Sziasztok! 1 hete boldog tulajdonosa vagyok egy ilyennek, sőt már van egy lemezem is :) , éppen az itt bemutatott U2 360°. Mindkettővel meg vagyok elégedve, a minőséggel és a gép szolgáltatásaival is.

íti 2010.09.02. 19:24:45

Kedves Mr. Ray.
Nagyon fontos kérdésem lenne kérlek válaszolj nekem.
LG BD-370-et szerettem volna venni de olvasom, hogy nem támogatja az NTFS fájlrendszert. Nekem külső HDD-m van és azt szerettem volna csatlakoztatni hozzá.
A probléma az, hogy épp ma voltam egy műszaki áruházban kezemben a HDD-vel és egy LG BD-350- be dugtam bele (ami egy kisebb és korábbi modell ugyebár)és probléma nélkül azonnal felismerte a HDD-met (320GB NTFS) és minden filmet lejátszott beleértve a HD MKV-t és a H264-et is.
...én sem hinném el ha nem a saját szememmel látom!
Hogy lehet ez???
A BD-350 látja a winchestert a 370 meg nem???
Nem lehet, hogy a most gyártott 350-esek és esetleg 370-esek már új frimware miatt kezelik az NTFS-t és a külső HDD-t?
Most mit tegyek? A 370-et nem tudom kipróbálni mert nincs ilyen itt Egerben, a netről meg így nem merem megrendelni.
És ahogy minden tesztet elolvastam ami fellelhető a neten ezekről a lejátszókról mindenki azt állítja, hogy összességében a 370 jobb mint az 560. (egyébként még mindig drágább is).
Az 560 ról azt állítják a tesztek és sokan mások is, hogy sokszor belefagy sok videóba főleg az mkv-kbe és néhány fájltípusba plussz csúnyább, hangosabb, lassabb és a távirányítója is gagyibb.
Mi a véleményed?
És minden 370 tulajdonosnak a véleménye érdekel.
Nagyon köszönöm!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.09.05. 16:09:15

A 350 később jelent meg, ezért támogatja...azt hiszem ez nem firmware kérdése csak, a 370-es nem támogatja az NTFS-t, ez biztos.

stomek 2010.09.12. 11:34:18

Üdv Mr Ray!
A közeljövőben szeretnék vásárolni egy BD 570-t. Azt szeretném kérdezni, hogy van magyar menüje vagy nincs? A fent bemutatott képek alapján úgy láttam, hogy van, de más termékleírásokban azt irták, hogy nincs. Szóval ezt szeretném megtudni, hogy biztos legyek a döntésemben.

Szilunet 2010.09.22. 13:22:43

Hello Mr Ray! A véleményedre lennék kíváncsi. Van egy BD 370-es lejátszóm, eddig minden gondnélkül üzemelt. Az utóbbi néhány hétben az tünt fel, hogy ha réteget vált a lejátszó, akkor el kezd akadozni a lejátszás. Tálca ki, tálca vissza, a lejátszás tökéletesen folytatódik. (már ha mákom van és "onnan" folytatja tovább a filmet). Emlékeim alapján mintha a legutóbbi firmware frissítés után jelent volna meg ez a jelenség. Gondoltam teszek egy próbát és visszatennék egy korábbit változatot. Igen ám, de nincs korábbi változat. Szerinted valahol fellelhető? Vagy esetleg valami más ötlet?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.09.22. 14:22:13

@Szilunet: Szia!
Továbbítom a kérdésedet az LG tech support felé!

üdv!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.09.22. 20:16:32

@Szilunet: Azt kiérdezik, tudod-e melyikről frissítettél és melyikre (gondolom az előző nehezebb lesz)

Gtaati 2010.09.23. 11:17:10

Helló!
Egy olyan kérdésem lenne a 560 és 570-el kapcsolatban, hogy a wifi és dlna ja és asszem az 560-ban nincs optikai hang, szóval ezek kivételével hardware-ben ugyan az-e a két gép? Mert sok helyen ahogy te is írtad az 570 nagyon szép képet produkál! A lényeg nekem az lenne hogy az 560 is tudja-e ezt a minőségű képmegjelenítést? Mert a wifi dlna nekem nem ér plussz kb 20ezer ft-s költséget! Ha tévednék azt jelezd! Előre is köszi!
Attila!

Szilunet 2010.09.24. 00:19:41

Hát arra már nem emlékszem, hogy melyikről frissítettem és a legújabb verzió van rajta elvileg.
H42301 a meghajtó progi, a szoftver a V7.173.00.26 változat.
Hogy előtte mi volt azt nem tudom sajnos.

mazo 2010.10.03. 21:12:31

Helló !
Kb két hónapja vettem egy lg bd 570 - et, eleinte nem is volt gond, de
miután frissítettem, nem tudtam elérni a netes szolgáltatásokat, pl. youtube, stb, nem tudom nem-e a frissítés zavart be valamilyen módon.
Elvittem szervizbe, ahol vezérlőpanelt cseréltek, de nem javasolták a frissítések további letöltését. Nem értem, mert az LG kézikönyve pedig javasolja a frissítések letöltését, akkor mit tegyek?
Előre is köszi

Szilunet 2010.10.05. 11:52:50

Hát igen! Ez most egy jogos kérdés.

stomek 2010.10.10. 13:51:24

Helló Mr Ray!
A napokban vásároltam egy BD 560-ast. 570-est szerettem volna, de anyagilag bevagyok határolva ezért döntöttem az 560-as mellett.
Tökéletesen megvagyok vele elégedve, eddig mindent lejátszott amit eddig a többi lejátszók nem. Csak abban csalódtam, hogy se magyar menüje, se magyarnyelvű használatit sem kaptam hozzá. A készüléket egy hazai internetes áruháztól rendeltem. Használatit már letőltöttem az LG honlapjáról és abban is magyar nyelven van bemutatva a menüje.
Azt szeretném kérdezni, hogy szoftver frissitésel lehet-e magyarítani a menüjét.
Üdv Stomek

Szilunet 2010.10.10. 18:51:39

Szia Stomek!

Nem akarom Ray kenyerét elvenni de szerintem magyar menüt a magyar LG-nél pakolnak a cuccokra. Lehet, hogy magyar internetes áruháztól rendeltél, de ha nem magyar a menü akkor kintről van a lejátszó. Mondjuk ez nem válasz a kérdésedre, de szerintem emiatt nehéz lesz magyar menüt kreálni hozzá. Ne legyen igazam. :o)

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.10.11. 19:03:38

@stomek: Szia! Sajnos belefutottál a szürkeimportos problémába, azaz nagy valószínűséggel egy másik piacra szánt lejátszót kaptál, ezért fontos, hogy olyan helyről vásároljunk, ahol ez a probléma ne fordulhasson elő. Ez van, nagy baj nincs.
A firmware kérdés nagyon jó, nem tudom rá választ...frissíts rá és kiderül, de gyanítom, hogy nem lesz magyar, hanem a te firmware változatod frissebb változatát fogja leszedni, ami szintén a másik piacra készült. Esetleg hívd fel az LG szervizt, szerintem segítenek ez ügyben.

mazo 2010.10.11. 20:35:46

Úgy tudom,hogy az lg bd570-es "hivatalosan" nem játssza le az m2ts fájlokat, ennek ellenére néhány m2ts film elindul a lejátszón, a többi nem.
Úgy olvastam valahol, hogy át lehet konvertálni avchd formátumba és akkor már elindul. Tudja valaki, milyen program kell ehhez a művelethez? Előre is köszi

mazo 2010.10.16. 22:05:40

Már másodszor fordul elő, hogy nem tudom elérni a netes szolgáltatásokat, pl. youtube, szb. Megint vihetem vissza a szervizbe, ráadásul most még frissítéseket sem töltöttem le, úgyhogy ez sem lehet a hiba oka, de már nagyon elegem van belőle...

Gtaati 2010.10.27. 11:37:19

@mazo: Helló! Szeptember óta nekem is van egy BD 560-am! Nekem is szintén az a jelenség hogy a setupba mindent beállítok magyar és a setup menü és minden más is magyar kivéve a főmenü! De ez engem nem zavar mert music vagy zene vagy movie vagy film nem lényeg! Nekem egyszer sem fagyott le a sebességgel mint hétköznapi felhasználó teljesen elégedett vagyok! Lejátszotta idáig az összes mkv-t és m2ts is ami nekem van se hanggal se képpel semmi gond nem volt! Én ennyi pénzért abszolult elégedet vagyok! Kezeli az 1T-s vinyót! Az internetes elérhetőség is megy szépen! Ezzel kapcsolatban egy negatívum hogy youtube-n hiába keresel hd-s 1080p-s videokat azt nem tudja megjeleníteni 1080p-ben! Ettől eltekintve elég jó ketyere!
Üdv!

rolland 2010.11.08. 07:42:30

Üdv.
Én szeretnék egy bd lejátszót venni de nem tudom hogy melyiket válasszam. Ezt a kettőt néztem ki LG bd350v vagy LG bd560, mindkettőt nagyából egy árban láttam 32ezer körül voltak.
Szerintetek melyiket érdemes venni? Én a 350 esre gondoltam, mert arról több jót olvastam. Csak azt nem tudom hogy kép és hang minőségben a mindkettő egy szinten van? Vagy valamelyik gyengébb?

cintula 2010.11.09. 17:56:25

Az alábbi információra lenne szükségem. LG bd-560 blu ray lejátszót szeretnék venni. Van egy Western Digital passport hordozható hdd-m is. Kérdésem hogy ennek a készüléknek az usb csatlakozói képesek e elegendő áramot leadni a HDD meghajtásához?

Ninjaboy 2010.11.09. 18:47:08

@rolland: Nem hinném, hogy a kép- vagy hangminőségben lenne bármi különbség.

@cintula: Ha a Passport csak egy usb csatlakozóval rendelkezik, akkor minden bizonnyal menni fog. Az USB port terhelhetősége szabványba van foglalva, ha azt nem lépi túl, akkor menni fog.

cintula 2010.11.10. 17:35:54

@Ninjaboy: Köszi a választ. Mégy olyan kérdés, hogy akkor az se gond neki hogy zsinoron vagy wifin -n keresztül filmet játszon le pc-ről ami a netet adja neki?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.11.10. 19:22:26

A netet nem a pc adja, hanem routerhez kell kötni és azon keresztül mehet. A DLNA-n vannak megkötések, nem minden fájlt lehet rajta átvinni (tipikusan MKV-k nem mennek át, csak 1-2 kódolás). Jobb és átvitel szempontjából gyorsabb, biztosabb megoldás, ha usb-n tolod neki az adatot.

Cintula82 2010.11.15. 09:49:47

Kösz Mr. Ray. Megvan a kütyü. Működik is rendesen, arra viszont még nem jöttem rá ,hogy időjárást hogy nézzek vele. Youtube működik, szoftvert is frissített gond nélkül.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.11.15. 16:35:33

@Cintula82: Örülök! Lehet, hogy az 560-ban nincs Accuweather, csak a felette lévő típusoknál? Sajna az 560-ast nem láttam.

Cintula82 2010.11.15. 17:35:05

@Mr. Ray: www.lg.com/hu/televizio-audio-video/video/LG-blu-ray-lejatszo-BD560.jsp
Itt a Netcast leírásnál írja az időjárást,de lehet hibázott a magyar LG oldal, mert a Brit már nem írja

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.11.15. 18:14:19

@Cintula82: Mindent el tudok képzelni, lehet, hogy Copy-paste módszerrel töltötték ki a táblázatot itthon:DDD

mazo 2010.11.16. 18:50:58

Lg bd570 - es készülékem van. A frissítést már többször is felajánlotta, de egy frissítést követően szervizbe kellett vinnem, mert a netre nem tudott felcsatlakozni, főpanelt cseréltek és megszűnt a gond, a szervizes azt mondta, a frissítés nem biztos hogy használ a készüléknek, de az LG kézikönyve meg javasolja. Most mit lehet tenni?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.11.16. 21:07:58

@mazo: Nem tudok konkrét, megbízható választ adni, de az a magánvéleményem, hogy ha a készülék funkciói között ott van a frissítés, akkor nyilván az azért van ott, hogy használd, nem pedig dísznek.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.11.29. 17:12:20

@schrödinger macskája: passzolok. Szerintem a simán kiírt lemezeket vinnie kell. Elvileg sgyakorlatilag az m2ts fájlokat is viszi.

matthew8 2010.12.18. 14:10:26

Szia Mr Ray!

Tegnap vettem egy BD-570-et. Eddig teljesen meg vagyok elégedve vele, csak két kérdésem lenne:
1) YOUTUBE: nem lehet vele fullHD videokat nézni? mert én nem tudtam a felbontást módosítani a videókon belül. Valamint a YouTube accountom lejátszási listáit nem lehet vhogy megjeleníteni? Csak a kedvenceket tudom megnézni.
2) MUSIC ID: nekem ez a funkció filmek közben egyáltalán nem működik. Próbáltam írt és eredeti dvd-vel is, az általad leírt Dark Knighttal, de sehol nem volt avaiable info. (ugyanakkor audió CDvel tökéletesen megy a dolog).Van vmi tipped, h mi lehet a gond?

thx
M

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.12.19. 17:41:37

@matthew8: Szia!

YouTube videókat nem lehet nézni HD-ben, sajnos soha nem is lehetett LG lejátszóval. Ennél a cikknél nem írtam le, de a korábbi lejátszóknál igen. Sorry.
A második pontra nincs ötletem, de van nálam egy másik lejátszó, majd megnézem, hogy azzal működik-e -- eddig működött, lehet, hogy csak gond van a filmes adatbázissal?:S

Cintula82 2010.12.27. 15:04:27

Sziasztok!
LG BD560 blu ray lejátszó se pendrive ról sem lemezről nem hajlandó lejátszani azokat az .avi fájlokat, amiket digitális fényképezőgéppel rögzítek. Azonnal csináltam vele egy firmware frissítés tegnap, de így se eszi meg

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.12.27. 18:04:51

@Cintula82: Az avi csak egy konténer, valószínűleg a kódolást/tömörítést nem viszi a gép. Kérdés, hogy a fényképezőgép miben rögzít.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.12.28. 11:24:11

@Cintula82: Igen, de a link tulajdonképpen megadta a választ. M-JPEG (motion jpeg) tömörítést használ. Szerintem ezt nem tudja lejátszani...max ha előtte átkódolod, valamilyen értelmes formátumba.

kepszi 2010.12.31. 13:34:34

Sziasztok!
Ma (szilveszterkor) vettem át a futártól a BD570-emet. Némi melengetés után üzembe is helyeztem. Netre fel, irány a YouTube. Sikerült is 3 percet mennie és utána fagyás.Vége. Ennyit tudott.Bekapcsolni be lehet, köszön is szépen, hogy "hello", de ki már nem. Kihúztam , pihentettem, semmi. A tálca sem jön ki, meghalt az egész. Élt 5 percet.
Csak nekem fordult elő ilyen hiba, vagy van még rajtam kívül ilyen "szerencsés"?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2011.01.01. 13:08:30

@kepszi: A némi melengetés mit jelent pontosan? Kint tegnap -8 fok volt, ha azt beviszed a cirka 22 fokra, akkor nem elég egy kis melengetés a 30 fokos különbség áthidalására. Persze előfordulhat, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz és szimplán egy rossz darabot kaptál. Cseréltesd ki, aztán hajrá!

kepszi 2011.01.01. 14:47:53

@Mr. Ray:
Helló Mr Ray,
köszönöm a válaszod,azt hiszem,tényleg rossz darabot kaphattam,mert - bár szobahőmérsékletre melegítettem - már az első fél percben is érdekesen akadozott a telepítés. A baj csak az, hogy a legjobb esetben is 1 hét, mire lesz a cseréből valami (gondolom cseréli fogják).Egyébként elkötelezett LG fan vagyok,nem gondolom,hogy ez szériahiba, csak érdekelne, hogy mással is előfordult-e már ilyesmi.

mazo 2011.01.11. 19:43:44

Lg bd 570 esem van. külső vinyón vannak a filmjeim, vannak olyan m2ts filmek amiket lejátszik, vannak amiket nem: Tudja valaki mi az oka? Ugyanezt csinálta az mkv fájlokkal is, de az mkv merge programmal ha kiszedem a filmből az ASS TEXT fájlokat, akkor már indul a lejátszás.

m2ts nél tudtok valami megoldást? köszi elöre is

Tonsur 2011.01.12. 18:14:01

Helo mazo!
Nekem BD 390-em van, és én sem tudtam lejátszani bizonyos M2TS, és TS fájlokat, majd megnéztem a Ts Muxer-el az M2TS, vagy TS fájl adatait, és kiderűlt, hogy 50 fps-értékű az anyag, ezért nem sikerült lejátszani. A megoldás az volt, hogy szétszedtem képre, hangra stb, és áttettem AVI, MP4, vagy MKV-konténerbe, és igy már simán le tudtam játszani. A Konténerváltást érdemes kipróbálni, mert gyorsan megvan, és nem ront a minőségen.

mazo 2011.01.14. 17:55:37

@Tonsur: Köszi a segítséget megnézem és írok.

baritoni 2011.01.15. 19:34:30

Hello Mr.Ray!

Segítségedet szeretném kérni Blue-ray lejátszó vásárlás ügyében.Olyan
Lg terméket keresek,mely gond nélkül viszi a letöltött tömörített filmeket,
beleértve az mkv-t is.Az se baj ha pendrive és akár külső merevlemez is
csatlakoztatható hozzá.Az internetes elérést nem tartom számomra fontosnak.Sajnos az anyagi része elég behatárolt,egy Media Markt-os
ajándékutalványom van(45ezer ft),s mint tudjuk az nem a legolcsóbb üzlet(pl-bd370-es 62e.ft)
Segítséged előre is köszönöm!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2011.01.15. 21:35:25

@baritoni:
Szia!

Szerintem ebbe az árba csak a BD350 fér bele, nagyjából ezen az áron adják. Ha jól tudom, elég sok mindent visz. Hogy mindent, azt nem tudom, mert az általad említett mkv csak egy kontének, attól függ, hogy a benne lévő videó állomány mivel van kódolva. A netről letöltötteket szerintem mind vinni fogja, mert ott ügyelnek rá, hogy semmi olyan extra ne legyen benne, ami megnehezítené a lejátszást. Szerintem próbáld ki a 350-est, sokan mondták, hogy jobb, mint a 370.

baritoni 2011.01.16. 14:01:05

@Mr. Ray: Köszönöm a gyors válaszod!

gy3r3csk3 2011.01.22. 20:54:49

Sziasztok!
Tetszik ez az LG BD570 Blu-ray lejátszó.A kérdésem az lenne, hogy más gyártónak van esetleg hasonló tudású készüléke?, tehát ami a lemezeket és mkv-t is lejátszik.( a többi formátum mellett persze)
Én nem nagyon találtam, de jó lenne egy kicsit tájékozódnom mielőtt beruháznék.
Köszönöm.

gy3r3csk3 2011.01.23. 11:56:08

Az LG BX580 csak abban különbözik, hogy tudja a 3D-t is vagy stabilabb is lett?

mazo 2011.01.25. 19:41:17

@baritoni:
Szia !
A Médiában 55 ezer körül van az lg bd 570 és van olyan samsung is, kb ennyiért, ami lejátssza az mkv-t és 3d-s.

baritoni 2011.01.26. 19:31:24

@mazo: Szia!
Köszönöm megnézem!!

gummiklinik (törölt) 2011.02.11. 18:24:52

a "körülbelül 64990 forint" tetszett

Cintula82 2011.02.20. 16:24:38

LG BD560 az alábbi hibaüzenet jelenik meg pár filmnél. "audio not supported"

Ez az infó a fálj hangsávjáról:
Hang #0
Kodek : MPEG-1 Audio layer 2
Játékidő : 12perc
Adatsebesség : 256Kbps
Adatsebesség mód : CBR
Csatorna : 2csatorna
Mintavételezési gyak : 48KHz
Felbontás : 16bit
Video0 késleltetés : 200emp

Ez mondjuk egy .ts 1080i vidi, de mkv nél is írt ki ilyet és nem kezdi el a lejátszást.
Előre is köszi a tanácsokat.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2011.02.22. 20:21:07

@Cintula82: Azt a kodeket, ami azon a videó van, nem támogatja a lejátszó (a kézikönyvben is layer 3 a minimum).

Cintula82 2011.03.01. 10:11:03

Köszönöm ismét a választ Mr. Ray!

Az új probléma. Első blu ray filmem angliából rendeltem. A BD Live szolgáltatás nem érhető el. Azt írja "coming soon". A hálózat működik a gépen és a film közben a gracenote-tal is talál dalcímeket.

Szpisti 2011.03.03. 13:58:53

Hello Mr. Ray!
Volna egy gondom. Nemrég vettem egy ilyen BD570-et, és van két mkv filmem amit nem hajlandó lejátszani... Egyszerűen átugrik rajta...
Mikor leszedtem még audio unsupported volt a hibája, de mkvmerge-vel kiszedtem a két angol nyelvű audio sávot és csak a magyart hagytam benne ami DTS. Sajnos nem emlékszem milyen volt a két angol, de nem DTS az tuti. Gondoltam ez megoldja a gondot, de tévedtem, azóta hibaüzenetet nem ír a játékos, de nem is játsza le. Mi lehet a gond? Vagy mit csesztem el?
Video
ID : 1
Format : AVC
Format/Info : Advanced Video Codec
Format profile : High@L4.1
Format settings, CABAC : Yes
Format settings, ReFrames : 4 frames
Format settings, GOP : M=1, N=24
Muxing mode : Header stripping
Codec ID : V_MPEG4/ISO/AVC
Duration : 1h 44mn
Bit rate : 15.4 Mbps
Width : 1 920 pixels
Height : 816 pixels
Display aspect ratio : 2.35:1
Frame rate : 23.976 fps
Color space : YUV
Chroma subsampling : 4:2:0
Bit depth : 8 bits
Scan type : Progressive
Bits/(Pixel*Frame) : 0.409
Stream size : 10.9 GiB (95%)
Writing library : x264 core 67 r1137M 1fda882
Encoding settings : cabac=1 / ref=4 / deblock=1:-3:-3 / analyse=0x3:0x133 / me=umh / subme=9 / psy_rd=1.9:0.1 / mixed_ref=1 / me_range=32 / chroma_me=1 / trellis=2 / 8x8dct=1 / cqm=2 / deadzone=21,11 / chroma_qp_offset=-3 / threads=12 / nr=0 / decimate=0 / mbaff=0 / bframes=6 / b_pyramid=1 / b_adapt=2 / b_bias=0 / direct=3 / wpredb=1 / keyint=250 / keyint_min=25 / scenecut=40 / rc=2pass / bitrate=15354 / ratetol=1.0 / qcomp=0.60 / qpmin=10 / qpmax=51 / qpstep=4 / cplxblur=20.0 / qblur=0.5 / ip_ratio=1.40 / pb_ratio=1.30 / aq=1:1.00
Language : English

Audio
ID : 2
Format : AC-3
Format/Info : Audio Coding 3
Mode extension : CM (complete main)
Muxing mode : Header stripping
Codec ID : A_AC3
Duration : 1h 44mn
Bit rate mode : Constant
Bit rate : 448 Kbps
Channel(s) : 6 channels
Channel positions : Front: L C R, Side: L R, LFE
Sampling rate : 48.0 KHz
Bit depth : 16 bits
Stream size : 334 MiB (3%)
Language : Hungarian

Szpisti 2011.03.03. 14:04:46

@Szpisti: Hopsz, ez nem is DTS... A másik - amit szintén nem játszik le - viszont igen:
Hang
ID/String : 2
Format : DTS
Format/Info : Digital Theater Systems
MuxingMode : Header stripping
CodecID : A_DTS
Duration/String : 1 óra
BitRate_Mode/String : állandó
BitRate/String : 755 Kbps
Channel(s)/String : 6 csatorna
ChannelPositions : Front: L C R, Side: L R, LFE
SamplingRate/String : 48,0 KHz
BitDepth/String : 24 bit
StreamSize/String : 581 MiB (5%)
Language/String : magyar

Akkor nem is a hang lehet a gond, hanem valami más, mi?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2011.03.03. 18:28:09

Hmm, nagyon jó a kérdés. Nem vagyok hivatalos LG support, de nem látok hibát, mert az AVC H@4.1 profil is támogatott, a hang is. Meg kéne próbálni, hogy átkódolod mondjuk x264-re, hátha...

Szpisti 2011.03.03. 20:26:42

@Mr. Ray: Ezek FullHD-s filmek ugye. Van egy sima HD mkv filmem is az H@5.1 profilos, AC3 hanggal, az simán megy. Közben eszembe jutott, hogy nem-e az a gond, hogy csak sima képcsöves tv-re van kötve a lejátszó, a rca-s videokimeneten... Sajna nincs LCD tévém. Még... De akkor a HD filmnek se kellene mennie nem?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2011.03.03. 23:56:42

@Szpisti: Nincs köze hozzá, hogy mire van kötve, attól még el kéne indulnia.

covren 2011.03.21. 13:39:17

Sziasztok ,szeretnék egy ilyen lejátszót venni.A következő kérdésem lenne ,kezeli fölismeri a 2TB külső vinyót a gép USB-n.Mennyire szaggatásmentesen játsza le az MKV fájlokat ,mert baromira tud zavarni ha egy viszonylag lassu képátusztatásnál be-be torpan a kép.
Előre is köszi ha valakinek van infoja.
Üdv.

mazo 2011.04.03. 10:20:23

@covren:
Szia.
Nálam az mkv fájloknál csak akkor szaggat picit, ha a kamera a filmben mozgásban van, de ez a szaggatás nem olyan túl feltűnő.

mazo 2011.04.03. 10:22:13

@Szpisti:
Szia.
A lejátszást még az akadályozhatja, ha van a filmben ass text file.
Szintén az mkv mergével tudod kiszedni, egy próbát megér.üdv

luetin 2011.04.06. 10:34:32

Kedves Mr. Ray. Tegnap vettem egy LG BD-570-es BluRay lejátszót, és lenne vele egy kis gond. Még pedig az hogy nem játsza le az MKV fájlokat se merevlemezről se pedig úgy ha ki van írva lemezre, amelyik persze ráfér egy 8.5 Double Layer lemezre. Már vagy 10-15 MKV filmet megnéztem és nem jásza le. Azt csinálja hogy beteszem a lemezt (MKV) ami ki van írva, kiírja a lejátszó hogy data, utánna rákattintok a filmre hogy lejátszam, villan eggyet a kép és nem indul el. Lehet hogy kodek probléma? Mert már frissítettem is a lejátszót az új firmware van fent de semmi nem változott. A BluRay filmekkel nincs semmi gond. Talán az mkvmerge-vel kéne az MKV-kat átkódolni mert lehet HighLevel 5.1 van rajta. Előere is köszönöm a segítséget. Hello.

Szpisti 2011.07.12. 15:31:32

@luetin: Ugyanez van nálam is, de nekem csak 3 MKV filmem van, abból 2 FullHD, egy csak HD. A FullHD-kat nem játsza le, ugyanilyen módon "kihagyja"...

Szpisti 2011.07.12. 21:11:35

Meg is találtam a megoldást végre...
Az LG BD570 valószínüleg megakad a compressed mkv header miatt . Nem egyedi , mert erre a feature -re még a többi lejátszó is most készül fel .
Megoldások:
-Az mkv -t ne azzal a programmal rakd össze ,amit említettél , hanem az mkvmergeGUI -val ( innen csemegézhetsz egyet : www.bunkus.org/videotools/mkvtoolnix/win32/ ) , de ebből is csak a v3.4 előtti verziók valamelyikével , mert az ez felettiek már használják a headercompression -t ...
- Talán akad már a lejátszóhoz olyan firmware frissítés , amely már compressed mkv header kompatibilis .

De ez sem igaz, mivel az újabb verzókban ki lehet kapcsolni ezt, az Options-ban alulról a harmadik opcióba kell pipát rakni és már lehet is muxolni... Működni fog!

Tonsur 2011.07.23. 09:51:25

@Szpisti: Szia Szpisti
Fel tudnál tenni valahová egy filmrészletet, olyan MKV-fálból, ami compressed mkv header-el készűlt, ki szeretném próbálni pár eszközzel.
Köszi.

Bakó Árpád 2011.11.25. 15:51:04

Sziasztok.
Nemrég tettem szert egy BD570-esre. Nagyon meg vagyok vele elégedve. Engem leginkább a DLNA technológiája nyűgözött le. Nagyszerű.
A beüzemeléskor már szólt, hogy érhető el friss sofware, és driver. Beállítottam a vezetéknélküli hálózatot, és nyomtam neki egy frissítést. Amikor letöltött volna, nem csinált semmit, és egy kis idő mulva kilépett, azza a hibaüzenettel, hogy a Letöltés megszakadt, ellenőrizzem a hálózatot. Ekkor átdugtam a mellette levő gépből az UTP-t, de ezzel is ugyanazt a hibát dobta. Felmentem az LG honlapjára, letöltöttem a legfrissebb update-okat, Pendrive-ra rá, gépbe bedug, és a drivert telepítette is szó nékül, de a software-t azt nem. Azóta próbáltam már mindenféle kombinációk. Frissen formatált pendrivera (FAT-ban is, meg NTFS-ben is), CD-n, de egyikkel sem csinált semmit, csak beolvassa, és megállapítja hogy nincs rajta semmi használható. Valami ötlet.
A frissített driver most a H80602 rajta.
A software BD.8.31.325.C és a BD-8-31-362-C-re szereznék frissíteni.
Előre is köszönöm.
Árpi.

Bakó Árpád 2011.11.25. 20:54:49

Letöltöttem egy körábbi software verziót BD.8.31.360.C, felmásoltam pendrive-ra, és gond nélkül megfrissítette magár a gép. De még most sem hajlandó semmilyen úton tovább frissíteni.
Az ötleteket továbbra is megköszönöm.
Árpi.

ironhide 2012.05.28. 11:23:19

Sziasztok. Van egy LG BD570-es Bluray lejátszóm és az lenne a problámám, hogy olyat csinál hogy 50GB TDK lemezre kiírt filmet ami csak erre a duplarétegű blu-ray lemezre megy ki, nem tudom megnézni mert olyat csinál a lejátszó hogy egy darabig megy a film és utánna megáll, elkezdi gyorsan játszani a filmet úgy mintha 2x-es lejátszással menne a film a hang az elmegy utánna abbahagya, megy megint a film egy pár másodpercig utánna megint csinálja és ezt folyamatosan. Megnéztem egy pár filmet ami régebben lett kíírva ugyanilyen TDK 50GB lemezre de azoknál semmi gond nincs. TDK 25GB-nál is semmi gond, és a gyári filmeket is szépen lejátsza hogy akkor esetleg mi lehet a probléma, egy barátomnak Sony BDP-S550 tipusú Blu-ray lejátszója van nála semmi gond nem volt a filmekkel csak nálam amik ki lettek írva. Esetleg a lemezzel lenne a próbléma? Talán próbáljak meg másik lemezre.
A lejátszómon jelenleg
ez a firmaware van: Main Ver: BD.8.31.362.C
Servo Ver: H80235 (H08HIN)

Előre is köszönöm a egítséget. Sziasztok.

_KEK_ 2012.06.05. 16:42:29

@ironhide: helo

továbbítom a kérdésed az LG-ékne!

üdv

_KEK_ 2012.06.06. 19:29:34

@ironhide: szia válaszoltak

"

Ha a lejátszó a többi lemezt gond nélkül lejátssza, nagy valószinűséggel nem a készülék a hibás.
Az általad megadott szoftverhez képest már van újabb verzió, aminek a telepítése segíthet a probléma megoldásában. A frissítést hálózaton keresztül otthon is meg tudod tenni, vagy el kell vinni a készüléket szakszervízbe, ahol telepítik az új szoftvert."

Zoltanius 2012.08.04. 15:56:58

570-es lejátszóra rámentem, de az itt olvasottak elbizonytalanítottak:
- nem megy a net
- nem játsza le az mkv-t
- belefagy a firmware frissítésbe...

Blondie007 2015.06.20. 06:52:33

Az utolsó hozzászólás dátumát elnézve csak remélni tudom, hogy lesz valaki, aki válaszol.

Az év elején vettem egy HR570S 3d-s blue-ray lejátszót, ami funkcióit tekintve nagyban hajaz a BD570-re, ezért, na meg azért mert ahhoz nem találtam ilyen tesztet, ezért az alábbi kérdésem lenne:

Mostanában a youtube-ra való csatlakozáskor (vezeték nélküli) azt írja ki, hogy "hálózati tórlódás", amit nem igazán értek hogy hová jelti, mert az online videótárat és az időjárás előre jelzést is eléri, ill. megjeleníti a készülék. Régeben simán behozta a youtube-os tartalmakat, de ma már torlódást jelez, és nem lehet nézni ott semmit. Be se hozza, csak a torlódást jelzi. Van valami megoldás, vagy csak a szervíz?

Ha van még itt valaki, aki tud segíteni, azt megköszönném!

Szpisti 2015.09.03. 07:29:53

@Blondie007:
Nálam is ugyanez a helyzet, csak nekem angol a menü: "Network Congestion" hibára hivatkozik, és nem segít semmi beállítás, és nem is fog. Mert ezt találtam:
support.google.com/youtube/answer/6098135?p=yt_devicesupport&hl=hu&rd=1

Vas Lajos 2016.07.13. 14:25:28

Sziasztok.
Segítségre lenne szükségem, van egy LG HLB54S házimozim, és nem tudom a szoftver frissítést megcsinálni, azt írja nincs újabb szoftver. Szoftver verzió : HB.8.08.555.B. Ettől találtam egy újabbat, ami HB.8.08.556.B, de nem találja meg. Pendriveről pedig nem tudom lehet e egyáltalán. Nem találok olyan lehetőséget. Köszi a segítséget.