Nincsen új a jég alatt - A dolog (2011) Blu-ray teszt

Film

Bár néha még mindig viccelődünk olyan dolgokon, hogy mikor lesz Star Wars- vagy A Keresztapa-remake, sajnos ahogy haladunk előre az időben, ennek veszélye egyre nagyobb. Mert bizony manapság tényleg semmi sem szent már, bármelyik korábbi klasszikushoz hozzányúlnak, ha minimális nyereséget szimatolnak a producerek.
Így járt John Carpenter kulthorrorja, A dolog is. Pontosabban szólva nem újraforgatták, hanem egy előzményfilmet kreáltak hozzá, melyben ugyebár kiderül, hogy mi történt azzal a norvég kutatócsoporttal, akik megtalálták a szörnyet.
 
 
Persze ez még mindig a korrektebb megoldás, mert legalább nem újraforgatnak szinte szó szerint egy olyan filmet, ami a mai napig tökéletes, és nem is fog megkopni már később sem, hanem inkább a sikerét, kultstátuszát kihasználva, megpróbálnak kapcsolódni hozzá egy olyan történetszál kibontásával, ami végül is még érdekesnek is mondható, és meg is volt említve az első moziban.
El kell ismerni azt is, hogy jó ideig, tulajdonképpen a konkrét fináléig egész élvezhető ez a film, és olyan szívesen írnám most azt, hogy végre egy értelmes prequelt sikerült alkotni egy klasszikushoz, de erre megint jön a befejezés, és két különböző emberrel kapcsolatban kérdezném meg a drága forgatókönyvírókat, hogy az egyik hogy élte túl a szörny támadását, a másikról meg miért nem hallottunk semmit az előző alkotásban (vagy legalább a nyomát miért nem láttuk). Ezek rontják le nálam nagyon ezt a filmet, ami amúgy hatásos, jók benne a szörnyes részek, szóval tényleg remekül működne a műfaján belül, és ha gyakorlatilag még nyíltan egybe is fűzik a két filmet, akkor nem értem, miért kell mindig valami kis „újat” kitalálni. Kár érte.
 
Menü
 
 
Hangulatos sarkköri képekkel szórakoztatnak minket, amíg nem tudjuk le a minimalista, csíkba szedett menüben a beállításokat.
 
Kép
Tulajdonképpen rendben van a kép, a részletesség, és a színek hozzák a Blu-ray kategóriát. De: egy folyamatos homály végigkíséri a filmet, és nem tudtam eldönteni, hogy ez amiatt került oda, hogy valamilyen módon emlékeztessenek, hogy mi most a nyolcvanas években vagyunk, illetve ily módon próbálták a számítógépes effekteket még jobban belecsiszolni a produkcióba. Még egyszer mondom, a végeredmény egyébként rendben van, bár a kép sokszor viszi túlzásba a sötéteket, és azokat sem kifogástalanul.
 
Hang
 
 
Magyar és angol DTS HD-HR, vagyis nem teljesen tömörítetlen hangsávokkal van dolgunk. Kivételesen nem is éreztem különösebben kirobbanó hangdurvulásokat, de ez nem a tömörítés, inkább a keverés rovására írható. A hangfalak mondjuk meg vannak dolgoztatva, de a dinamika mintha elaludt volna film közben. Persze ezt is BD kategóriában mérve.
 
Extrák
Semmi. Még egy árva menüpont sincs.
 
Összegzés:
Mindenki döntse el, hogy mennyire jött be neki a klasszikus horror remake-je / újragondolása / előzménye / felújítása, mindenesetre nem rossz a Blu-ray képe és hangja. De sajna találkoztunk már jobbal is...
 
 
FILM: 6
KÉP: 9
HANG: 8
EXTRÁK: 0
 
FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész
BD TESZT: Oblath Ádám
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr364462616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása