Fuss, ember, fuss! - Tűzszekerek Blu-ray teszt

FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Hugh Hudson egyfilmes rendező, de ebben a kategóriában az érdekesebbek közé tartozik. Érdekes, mert pályakezdő, első nagyjátékfilmje (két rövidfilm és két dokumentumfilm után), a Tűzszekerek hatalmas siker lett, azonban a későbbiekben anyagi és filmes szempontból is kataklizmákat és fiaskókat készített. Az 1981-ben bemutatott, négy Oscar-díjjal jutalmazott Tűzszekerek sikere elsősorban abban keresendő és található meg, hogy Hudson kivételével (aki például nem tudta szoborra váltani jelölését, és ez már önmagában továbbgondolásra késztető) minden és mindenki viszonylag együtt volt a film forgatása során és a filmben is. Az egyébként mindig ellentmondásos, amikor egy mozi (jelen esetben a Tűzszekerek) elnyeri a legjobb filmnek járó Oscart, de a rendező nem. Gondoljunk csak bele! Egy igazán finom étel elkészítése során, a kiváló összetevők ellenére azért bizony nagyon nagy szükség van a séf szaktudására is. Akkor most, hogy is van ez?

Ugyanakkor nem a Tűzszekerek az egyedüli Oscar-díjas alkotás, mely esetében előfordult ez a disszonáns dolog. Mert például kuriózumként felhozható Steven Spielberg, aki a Ryan közlegény megmentéséért rendezői szobrot nyert, de a legjobb film abban az évben a Szerelmes Shakespeare lett. Ezek a konfúz filmakadémiai döntések egyrészt magát a díjat és annak értékét kérdőjelezik meg és hiteltelenítik el (miközben már amúgy is egyre inkább a felhajtásról és persze a pénzről szól az egész), másrészt a fent említettek továbbgondolásra is késztetik az embert, és ekkor bizony meglepő eredményekre juthat: végső soron a Tűzszekerek nem Oscar-díjas film. A jelölés még belefért, de a szobor már nem, ahogy Hudson esetében sem. A mozinak amolyan nagy Oscar-vesztesként kellett volna bevonulnia a filmtörténelembe. A stábban csupán egyvalaki van, aki megérdemelte a szobrot a munkájáért, de ő is csak részben. A zeneszerző, Vangelis az illető, aki zseniális főtémát komponált, ám a teljes soundtrack már nem igazán bravúr.

Különös, de a produkció csúcspontja maga a főcím, a meglehetősen elnagyolt, jelzésértékű nyitó jelenet után, ami egy rendkívül erőltetett keretes szerkezet eleme. A főcím mindent visz, tucatszor újranézhető, el lehet veszni benne vagy éppen elemelkedni vele. Maga az alkotás korrekten felépített munka, érezhető Hudson elsőfilmes teljesítménykényszere, a maximumra törekvés színészvezetés, történetmesélés terén, és mivel megtörtént eseményeket feldolgozó filmről van szó a korhűségre, hitelességre törekvés terén is, ami nagyon becsülendő, de nem működik egyenletesen, folyamatos színvonalon. A túlnyomórészt fiatal színészek esetében is érezhető az igyekezet, mindannyian jó teljesítményt nyújtanak, ám amikor a rutinosabb, idősebb nagyok (Ian Holm, John Gielgud vagy éppen a rendezőként is legendává vált Lindsay Anderson) megjelennek a képmezőben, akkor van némi kontraszt.

 

Ben Cross és Nigel Havers majd’ egyenértékűek velük, de például Nicholas Farrell esetében rezeg a léc. A film íve sem remekművekre jellemző, ráadásul olykor kissé színpadiassá válnak a dialógusok, és hiába David Watkin operatőr minden igyekezete, a helyenként suta rendezés miatt már-már tévéfilmes hangulatú jelenetekben sincs hiány. Az olimpiai megmérettetések viszont ismét pazarul rendezett, filmezett, vágott, lassított momentumok, ugyanakkor ezektől még hullámvasútszerűbb a film, még inkább érezhető a folyamatosan mozgásban lévő alkotói színvonal. A mozi üzenete és központi problematikai köre figyelemreméltó és szerencsére nincs túldramatizálva, ez mindenképp becsülendő. Az egyik titkos sztárja az alig néhány mondatot és percet kapott Brad Davis, a legendás és rettegett amerikai atléta, Jackson Scholz szerepében.

A Tűzszekerek hangulatos filmélmény, felejthetetlen pillanatokkal, csodálatos zenei főtémával és mesterien eltalált főcímmel, de egyúttal meglehetősen túlértékelt alkotás. Az emberi teljesítőképesség és küzdeni akarás, az első világégés utáni brit generációs, valamint társadalmi ellentétek kérdései iránt érdeklődők, illetve az igényes drámák, továbbá a sportfilmek kedvelői számára emlékezetes élmény lehet, kisebb-nagyobb hiányosságai és helyenként (korántsem szándékos) elnagyoltsága ellenére is. Ian Holm karaktere önmagában megérne egy külön történetet, és ez is egy kissé problematikus pont, ugyanis túl keveset tudunk meg ez alatt a két óra alatt a sok-sok érdekes szereplőről, így aztán maradhat bennünk némi hiányérzet, amiért a fülünkbe mászott zenei főtéma dúdolgatása azért némileg kárpótolhat.

 
Menü
Zenés menü, alul egy sorban a menüpontokkal. Az állóképes menü kicsit illúzióromboló.
 
 
Kép
Nem csúnya, sőt, remekül sikerült nagy felbontásra átültetni a transzfert, de érződik azért a kor. Sok a homályos jelenet, és az élesség sem mindenhol százszázalékos. Ez azonban tényleg nem egy klasszikus értelemben vett látványfilm, és a gyönyörű fényképezés így is maximálisan kijön.
 
Hang
 
 
Angol DTS-HD MA 5.1, valamint Dolby Digital 5.1-es magyar szinkron közül válogathatunk. Az eredeti hang gyönyörűen szól. A klasszikus zene és a párbeszédek, illetve minden effekt egy ilyen jellegű filmhez mérten nagyon jó. A szinkronon azonban érződik, hogy egy régi munka. Bár a keverés 5.1-es, érezhetően visszafogottabb, de még így is kielégítő. A sercegés, amit harminc év alatt összeszedett, bizony szigorúan ott van. Ez azonban furcsa módon csak építi a hangulatot, nem rombolja. Meg kell még említeni az önálló zenei hangsávot, amely az angol hang szintjét hozza. Igazán több filmhez járhatna ilyen hangsáv.
 
Extrák
 
 
Audiókommentárt hallgathatunk Hugh Hudsonnal, a film rendezőjével. Ezek után félórás kisfilmet kap az 1924-es párizsi olimpia. Több készítő, illetve hozzáértő szólal meg, hogy miért is volt fordulópont ez az esemény. Beszélnek a bajnokokról és a hátterükről is. Furcsa módon a producer, David Puttnam kap még egy külön kisfilmet. Itt gyakorlatilag a gondolatait és munkásságát istenítik. Ez egyébként nyilván megfelel a valóságnak, csupán valahogy nem illik ide. Kicsit erőltetett extrának tűnik, mely csak azért készült, hogy új anyag kerüljön a lemezre. A rendező is kap egy hasonlót, tizenöt percben, ő azonban főleg sztorizgat. Elmeséli, szerinte miről szól a film, mi játszódik le a karakterekben, és mi ihlette meg őt. Rákerültek a BD-re a már a DVD-n is látható extrák, mint például az Így készült. Ezzel nem foglalkoznék sokat, egy elég terjengős, részletes, félórás Így készültről beszélünk. Húszperces találkozó látható húsz év után a készítőkkel, akik beszélgetnek. Leköt végig a terefere, nem mennek át felesleges nosztalgiába. Gyorsan átfutják öreg fejjel is az udvart, ami a nézőknek is kellemes nosztalgia. Beszélnek még egy percben a nyitó képsorról, aztán megnézhetjük az újdonságot nem tartalmazó próbafelvételeket és a kimaradt jeleneteket.
 
Összegzés:
Kép és hang tekintetében szépen felújított klasszikus, a korábbi extra DVD-kiadáshoz képest is több extrával.
 
 
FILM: 8
KÉP: 9
HANG: 9
EXTRÁK: 6
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr394525378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása