Szuperhősök kontra átlagemberek – InterCom júliusi BD megjelenés

A nyár hagyományosan uborkaszezon a házimozis piacon, ilyenkor a forgalmazók inkább a mozikban lövik el a puskaporukat. Ennek megfelelően az InterCom júliusi kínálata sem bőséges, de jó filmek azért akadnak benne.

Miközben szuperhős fronton a mozikban a Bosszúállók-ra, az új Pókemberre és természetesen Batman-re készül mindenki, addig BD-n jön Az Erő krónikája, amelyben hétköznapi srácok tesznek szert szupererőre, de hamarosan szembesülnek vele, hogy ez legalább annyi gondot is jelent, mint lehetőséget. A kiadványon rajta lesz a film öt perccel hosszabb, bővített változata, de egyéb magyar feliratos extrákat, például kimaradt jeleneteket is kapunk majd.
 
 
Szinte szuperhős a John Carter főhőse is, hiszen azért nem hétköznapi dolog, hogy egy mezei katona a Mars-ra kerülve egyenesen egy bolygóközi konfliktusban kénytelen helytállni, olyan lényekkel szemben, akikről nem is gondolta volna, hogy létezhetnek. A Tarzan regények írójának fejéből kipattant sztorit természetesen fantasztikus látványvilággal vitte vászonra rengeteg pénzből a Disney, Andrew Stanton (WALL-E) rendezésében. A magyar kiadásból kétfajta (3D-s és 2D-s) is lesz, magyar feliratos extrákkal a karakterekről és a sztoriról.
 
 
Azok számára, akik kevésbé fantasztikus kalandokra, vagy mondjuk úgy, az átlagemberek számára jobban átélhető problémákkal küzdő szereplőkre és sztorira vágynak, ajánlhatjuk Cameron Crowe (Vanília égbolt, Jerry Maguire) új filmjét, Az igazi kaland-ot, amelyben egy gyermekeit egyedül nevelő apa (Matt Damon – Bourne trilógia) próbálja újrakezdeni úgy az életét, hogy kis családjával egy lepukkant állatkertbe költözik és megpróbálja azt felvirágoztatni. A BD-n az audiokommentáron kívül minden extra magyar feliratos lesz.
Végül egy klasszikus: megjelenik a Holt költök társasága is, nemcsak sokkal jobb kép- és hangminőségben, mint korábban, hanem közel három órányi, eddig nem látott extra tartalommal is.
 
A teljes megjelenés:
 
július 4.               Az erő krónikája (16)
                              Holt költők társasága (12)
július 11.             John Carter (12)
július 25.             Az igazi kaland (12)
               
3D Blu-ray         
július 11.             John Carter (12)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr74566312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása