Íme a világ legnagyobb LCD tévéje

90 hüvelykes méretével valódi moziélményt teremthet meg a nagyszobában ez a monumentális készülék.

LC-90LE745U.jpg

Amíg néhány éve még egy hatvan inches televízió is csodaszámba ment (és nem mellékesen brutálisan sokba, több milllió forintba került), addig ma már ott tartunk, hogy ezekből bőséges a kínálat, és az áruk is emberi szintre csökkent. Így a gyártók nem meglepő módon tovább tágítják a korlátaikat (szó szerint), és nagyobbnál nagyobb modellekkel keresik a vásárlók kegyeit. Így hetven, sőt nyolcvan hüvelyk képátlójú tévé ma már több piaci résztvevő kínálatában is megtalálható.

Azonban a kilencven inch eddig egy olyan mérföldkő volt, amit csak a plazma technológiára épülő modellekkel sikerült átlépni. Most viszont a Sharp bejelentette, hogy piacra dobja a világ jelenlegi legnagyobb kiskereskedelmi forgalomban is elérhető LCD televízióját, az LC-90LE745U típusjelzésű modellt. A LED háttérvilágítású készülék első körben az Egyesült Államokban vásárolható majd meg. Ennek oka, hogy Japán mellett ebben a régióban a legerősebb a Sharp, és ez az ország, ahol a nagyobb méretű tévék hagyományosabb jobban fogynak, ami többek között az ingatlanok átlagos méretével magyarázható. Mindenesetre az biztosnak látszik, hogy egyelőre nem lesz tömegtermék belőle, hiszen 11000 dollárt kóstál majd az ára. Ennyiért már egy félprofi mozis projektor is beszerezhető, és az ráadásul sokkal nagyobb kép kivetítésére képes. De azért biztos lesz olyan, aki nem tud majd ellenállni ennek a kilencven colos televíziónak.

A hatvannyolc kilogramm súlyú tévé mindössze tíz centi vastag, és magától értetődően biztosítja a Full HD felbontás megjelenítését, valamint képes a háromdimenziós tartalmakat a képernyőre varázsolni. Ehhez az aktív shutteres képalkotási technológiát használja, azaz a kényelmetlen és nehéz szemüvegeket továbbra sem engedte el a konszern. Megkapta a vállalat AquoMotion 240 hertzes interpolációs eljárását is, legnagyobb dinamikus kontrasztaránya 8 000 000:1, a betekintési szög pedig horizontálisan és vertikálisan is 176 fok körül alakul. A két darab tízwattos hangsugárzó mellett ellátták egy integrált 15 watt teljesítményű mélynyomóval is, de az már most látszik, hogy ez kevés lesz. Ehhez a tévéhez bizony egy normáis házimozi szett dukál. A tv rendelkezik egy Opera alapú nyílt böngészővel, és képes a különféle netes tartalmak közvetlen elérésére. Azonban félő, hogy ezt a már megismert, hírhedt Aquos NET rendszeren keresztül teszi, akkor pedig azért akkora durranásra nem kell számítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr24598084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása