Google TV-s Blu-ray lejátszó érkezik

Amennyire nagy reményeket fűztek a Google TV rendszerhez, olyan gyorsan hasalt el az egész projekt. Ma már csak alig néhány gyártó van, amelyik kitart az eljárás mellett, köztük a Sony, amely hamarosan piacra dobja Google TV-s Blu-ray asztali lejátszóját.

sony_bd.jpg

2010-ben harangozta be nagy dérrel-dúrral a Google, hogy elindítja saját Smart rendszerét, a Google TV szolgáltatást. Az Intellel, a Logitech-hel és a Sonyval karöltve próbálták letarolni az otthoni szórakoztatóelektronikai piacot, de a végeredmény csúfos bukás lett. Az Intel ki is szállt az egész bizniszből, és a Logitech is a minimálisra redukálta részvételét. A Sony viszont a jelek szerint kitart. A vállalat még 2012 januárjában jelentette be Las Vegasban a Consumer Electronic Show-n, hogy piacra dobja valamikor az NSZ-GP9 típusjelzésű modellt, és ennek most jött el az ideje.

A készülék optikai meghajtója a BDXL szabványt egyelőre sajnos nem támogatja, de ezen kívül az összes féle-fajta, így a háromdimenziós korongokkal is megbírkózik. Ezen kívül természetesen a DVD-, illetve CD-lemezek kezelése sem okoz neki problémát. Ezen kívül természetesen renndelkezik saját médialejátszóval, amely képes a különféle képfájlok (BMP, a GIF, a JPG a PNG és a Sony féle Sweep Panorama), videók (többek között MKV, AVI, Xvid, OGG, MVC és MPEG4 anyagok jöhetnek szóba) megjelenítésére, és zeneszámok (MP3, WMA, OGG, AAC, AC3, LPCM, MDI stb.)megszólaltatására.

Került rá egy HDMI, egy optikai audio, egy Ethernet és két USB csatlakozó is. A kezelés megkönnyítése érdekében egy különleges távirányítóval látták el. Ezen a megszokott funkciógombokon kívül helyet kapott egy beépített tapipad, sőt, a hátlapjára még egy QWERTY kiosztású billentyűzet is került. Mivel az Intel kiszállt a Google TV projektből, így nem meglepő módon ebbe a modellbe is az ARM féle architektúra került. A Google TV rendszernek köszönhetően állítólag több, mint ezer applikáció tölthető közvetlenül. Ezen kívül pedig a termék lehetővé teszi a Sony különféle leányvállalatai (Sony Music, Sony Pictures) által kínált zenei, illetve audiovizuális tartalmak elérését. Ez jól hangzik, azonban a 299 dolláros várható fogyasztói ár már nem annyira. Egy Smart tulajdonságokat kínáló 3D tartalmak megjelenítésére képes, integrált médialejátszóval bíró átlagos asztali Blu-ray eszköz ugyanis nagyjából ennek a felébe, harmadába kerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr314610576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása