Letarolná a világpiacot a legnagyobb kínai tv gyártó

Az utóbbi években inkább az volt a jellemző, hogy folyamatosan csökken a tévégyártók száma. Így rövid idő alatt eltűnt a Thomson, a JVC, a Pioneer, a Blaupunkt és még jó néhány kisebb márka a boltok polcairól. Helyettük pedig nem nagyon jöttek újak, legalábbis olyan cégek nem, amelyek globális léptékben gondolkodnak. Inkább az a jellemző, hogy az új cégek csak egy-egy régióra koncentrálnak. Ilyen például a Vizio, amely Észak-Amerikában vitézkedik, vagy a Hisense, amely Kínában szerezte meg a piacvezető pozíciót. Ez utóbbi azonban a jövőben már nem elégszik meg ezzel, és a világ más tájain is komoly eredményeket szeretne elérni.

ltdn50k310rjp.jpg

A márka egyébként Európában, sőt Magyarországon sem ismeretlen. Ugyanis a klímaberendezéseik részén sok háztartásban megtalálhatóak a termékeik. Ez talán segíthet a terjeszkedésben, de talán ennél is többet nyom majd a latba a várhatóan igen alacsony ár. A jelek szerint ugyanis a cég első körben a belépő szintű szegmensben próbálkozik majd, és várhatóan kőkeményen lenyomja majd az árakat. Az is segíthet a siker elérésében, hogy külföldi értékesítési- és marketing szakemberekkel is felvették a kapcsolatot. és egy ideje velük együtt dolgoznak a kitűzött célok megvalósításán.

A kooperáció egyik első eredménye a LTDN50K310RJP típusjelzésű LCD tévé, amelyet az első körben Japánban dobnak piacra, aztán pedig jöhet az egész világ. Az ötlet egyrészt érthető, hiszen mégis csak közelebb van Kínához, mint Európa. Viszont az is igaz, hogy a Felkelő Nap országában nagyon nehéz bármilyen külföldi cégnek megvetnie a lábát. A helyi cégeket nagyon védik, és a vásárlók is meglehetősen elutasítóak az "idegen" márkákkal szemben. A két dél-koreai óriásnak is hosszú évekbe tellett, míg stabil bázist tudtak kiépíteni, pedig ekkor már a világ más részein rég piacvezető pozícióban voltak.

A fent említett tévé, egyébként nem egy világrengető darab, sőt. A LED háttérvilágítású modell ugyan a Full HD felbontás megteremtését biztosítja, viszont kontrasztaránya nevetségesen alacsony: 5000:1. Cserébe a válaszideje magas. A 6,5 millisecundum ugyanios körülbelül nyolc-kilenc éve számított jó értéknek. Ennek köszönhetően pedig a gyors mozgások megjelenítsénél várhatóan gyakran jelentkezik az úgynevezett csóva effektus, amikor is az alakzatok egyfajta uszályt húznak maguk után, ami rendkívül zavaró. A háromdimenziós anyagok kezelésére nem képes, és hiányzik belőle a Smart TV rendszer is, azaz az internetes tartalmak közvetlen elérését is el lehet felejteni. Viszont digitális tévé tunerrel rendelkezik, és az USB-porton keresztül csatlakoztatott külső merevlemezre történő műsorrögzítést is biztosítja.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr834651550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása