Jövőre jöhet az LG hatvan inches, hajlítható OLED kijelzője

A vállalat bejelentette, hogy egy új, forradalmi, 4K felbontású, félig átlátszó OLED panel kifejlesztésén dolgozik, amelyet jövőre már piacra is kívánnak dobni.

lg60.jpg

Az LG egyértelműen az OLED iparág legaktívabb képviselője, legalábbis ami a nagyméretű kijelzőket illeti. Jelenleg ez a cég az egyedüli, amely rendelkezik boltban is megvásárolható OLED tévével. Ráadásul nem is egy csip-csup darabról van szó, hanem egy 55 hüvelyk képátlóval bíró modellről, amelyet nem rég mutattak be. Az esemény súlyát jól jelzi, hogy minderre imponzáns és exkluzív körülmények között, Monacoban került sor egy óriási partin, ahol többek között a Forma 1 uralkodó világbajnoka, Sebastian Vettel is tiszteletét tette.

A cég itt azonban nem áll meg, sőt a jelek szerint csak most kezd igazán belehúzni. Bejelentették ugyanis, hogy intenzíven dolgoznak egy 60 inches OLED technológiára épülő kijelzőn, ami állítólag amellett, hogy hajlítható lesz, még negyven százalékban átlátszó is. Így teljesen új felhasználási területek nyílhatnak meg a panelek előtt, amelynek elsősorban az üzleti-professzionális világban mozgók örülhetnek.Egy ilyen megjelenítő ugyanis igen jól beválhat áruházakban, repülőtereken, szállodákban, sőt múzeumokban, szórakozóhelyeken is akár. Az pedig már csak tényleg a hab a tortán, hogy a képernyő képes lesz a 4K felbontás (3840x2160 képpont) megteremtésére. Ez pedig azt jelenti, hogy a Full HD megjelenítésnek a passzív-polarizációs 3D anyagok esetén sem lesz akadálya.

Komoly tervek

A hatvan hüvelykes kijelző prototípusát állítólag néhány hónapon belül a nagyközönség saját szemével is megtekintheti. A cég tervei szerint a jövő évben pedig már meg is lehetne vásárolni ezt a különleges terméket. Ebből is látható, hogy a konszern óriási fantáziát lát ezekben a modellekben. Előrejelzéseik szerint 2015-ben a 47 hüvelykesnél nagyobb prémium tévék szegmensében ötven százaléknál nagyobb lesz az ilyen jellegű készülékek részaránya. Sőt, még tovább mentek, hiszen azt prognosztizálják, hogy az OLED kijelzők 2017-ben olcsóbbak lesznek, mint az LCD panelek. Így a kisebb méretű termékek terén is ez a technológia válik uralkodóvá. A meglátásaikat valószínűleg osztja a dél-koreai állam is, amely 55 millió dollárral szállt be az ilyen jellegű megoldások kutatási-fejlesztési folyamataiba.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr544662171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása