Mark Wahlberg megoldja - Csempészek Blu-ray teszt

FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Izlandon nemcsak gleccserek és mínuszok tombolnak, hanem van filmgyártás is. Baltasar Kormákur neve valószínűleg csak az elszántabb filmrajongók körében ismert, pedig ő az adott szigetország mozgóképtermelésének egyik legnagyobb alakja rendezőként, forgatókönyvíróként és néha színészként is. Olyan filmek alkotója, amelyek elsősorban intelligensebb munkákként örvendeztették meg hazája és a világ egyéb helyein élő rajongóit. Mostanáig.

FILMKEPitttutinemtalaljakmeg.jpg


Egy másik izlandi filmes, Óskar Jónasson krimijében, a Reykjavik-Rotterdam című bravúrban Kormákur főszereplőként bizonyított. A tengeri kereskedelemben „tevékenykedő” csempészek világába kalauzoló másfél óra kiválóan sikerült, olyannyira, hogy Hollywood is felfigyelt rá, és meglátta benne egy sikeres remake lehetőségét. Biztosra akartak menni, ezért Jónasson helyett Kormákurt rendezőként a projekt közelébe engedték, majd érezhetően jókora produceri nyomás alatt, levezényeltették vele a filmet. Ami miatt az alap működött, nevezetesen az egyedi hangvétel, sajátos suspense hangulat, színészvezetés, friss látványvilág, az itt csak részben vagy egyáltalán nem valósult, nem valósulhatott meg. Stúdiófilmnél popcornmozit kell készíteni, azt adni, amihez az átlagnéző már hozzászokott, és amit elvár, különcködésnek helye nincs. Az autonómiára törekvő alkotás mocsár, így aztán jöhet a behódolás és a kompromisszumok sokasága. Ugyanez igaz a néző részéről is. Jelen esetben erre a két dologra szükség is van, mert sablonok és klisék sokasága lett a Csempészek, hiába a sok-sok remek lehetőség. 110 percnyi kihagyott ziccer az, amit látunk.

FILMKEPGiovanniRibisi.jpg


Adott egy New Orleansban élő egykor profi csempész, aki bármilyen hihetetlen, de már kiszállt és jó útra tért, családja van és gyerekei. (Ilyet korábban még soha nem láttunk ugye.) Hősünket Mark Wahlberg hozza, aki érezhetően saját magára építette fel a filmet, nagyon kemény és cool gyerek ő egyszerre, a forgatókönyvből csak a dialógok érdekelték, Kormákur meg jó eséllyel csak mosolygott és egyetértett. Szóval emberünk nejének (akit Kate Beckinsale alakít, róla majd még lesz szó) az öccse csempészkedni próbál, ám a málészájú srác ráfarag. Jön a parti őrség, ő meg vízbe dobja a nem éppen olcsó port, aminek tulajdonosa a helyi fő-főkemény (Giovanni Ribisi teljesen elhibázott választás, tetkók, gyulladt szemek és másfél kiló hajzselé ide vagy oda) nem örül annyira, a pénzt akarja, az meg persze nincs, ezért hősünknek be kell vállalni egy melót, hogy ne csapják szét a rokon gyerkőc agyát. Van csapatgyűjtés, mindenki nagyon nagy arc, és úgy záporoznak a macsó beszólások, hogy csuda. Aztán persze probléma probléma hátán a temérdek hamis pénz csempészése során, értelmetlen kitérőkkel, páncélautó-kifosztással és rögtönzött utcai tűzharccal, ami nem kicsit idézi a Szemtől szemben két csúcsjelenetét. Lényeg, hogy van még árulás is, ám Ben Foster figurája egy percig sem hiteles, így érezhető, hogy ő is hunyó lesz, a kérdés, hogy mikor. Itt-ott zavaros és következetlen az egész, nagyon sok az „éppen hogy az utolsó pillanatban sikerül megúszni ezt-azt” szcéna. Ilyen mázlifaktorral kaszinózni vagy lottózni kéne, és nem rozsdás teherszállító hajók rothadó konténereiben vajákolni a temérdek műzsével. A kiszámíthatatlannak szánt fordulatokra már a szemöldökünk sem rebben, és ugyan nem várjuk a végefőcímet, de nem zuhanunk apátiába sem, amikor elkezdenek hömpölyögni a stábtagok nevei.

FILMKEPcicabeckinsale.jpg


A filmből csupán két dolog lesz emlékezetes, az egyik Kate (Cicamica) Beckinsale, de nem színészi alakítása miatt, hanem amiért mindig: merthogy nagyon-nagyon csini. Szakmai szempontból Barry Ackroyd operatőr képei érdemelnek említést. A rutinos brit képmágus szokás szerint kiválóan világít, és remek érzékkel váltogatja az adott pillanatokhoz vagy éppen még az ordibálós jeleneteken belül is a gépmozgásokat. Profiként persze érezhette, hogy a feszültségteremtés terén teljesen leblokkolt, filmjétől elidegenedett Kormákurnak mentsvár lehet, ha nem statikus képekkel, fix gépállásokból vagy éppen vánszorgó kamerákkal rögzíti a cselekményt, hanem olykor vadul váltva kézi vagy steadycamre, pörgeti fel a sablonos, érdektelen akciójeleneteket. Ügyes átlendítésekkel és professzionálisan kivitelezett svenkekkel fotózza az üresen koppanó, indulatosnak szánt, de inkább hőbörgésbe fúló dialógusokat sziszegő, üvöltöző színészeket, menteni próbálva a menthetőt. Nem rajta múlt, hogy a Csempészek végül sajnos olyan lett, amilyen: kompromisszumokkal egynek jó, ha éppen nincs más. 

FILMKEPbaratellenseg.jpg

Menü

Unalomig ismert Universal-menü, ahol semmi különleges újdonság nincs, de legalább megszoktuk. 

Kép

Na kérem, így kell kinéznie egy BD-n található filmnek. Kristálytiszta kép, sehol semmi piszok nincs. Az arcok tiszták, élesek, tulajdonképpen végig, akár nappal van, akár éjjel, akár valós helyszín, akár greenbox. Apropó fekete: remek sötétekkel vagyunk megajándékozva. Szép mély minden szín, így azt kell mondjam, le vagyok nyűgözve. 

Hang

BDnyelv.JPG

DTS magyar és DTS-HD MA angol, mindkettő 5.1. Remekül, erőteljesen dübörögnek a hangsávok. A párbeszédek tiszták és érthetőek, az akciók meg szabályosan kiviszik a ház gyengébb lábakon álló falait. A magyar szinkron igazi iparos munka, vagyis semmi extra, de teljesen rendben van. 

Extrák

BDextrak.JPG

Úgy néz ki, Universal-kiadásokon mindig kimaradt jelenetekkel kezdünk. Ez esetben hatpercnyi kimaradt anyagot kapunk, ezek hanyagolhatóak is. Egyrészt mert semmi komolyabb dolog nem történik bennük, másrészt mert igazából nem hosszúak, zömük egy perc sincs. Jöhetnek a komolyabb darabok. Az első kisfilm tizenhét perces. Ez inkább a történetre, a karakterekre és az események valóságalapjára koncentrál. Szóba kerülnek a színészek, és persze azt is elmondják, ki miért a legalkalmasabb az aktuális szerepre. Nyolc percben a kaszkadőröké a főszerep. Alig van CGI, gyakorlatilag minden fontosabb jelenet valóban le lett játszva. A hosszabb akciókat is gyakran egyben vették fel többször, Mark Wahlberg meg sok mindent saját maga csinált, amikor pedig autóborulást, üvegtörést vagy hasonlót látunk, az tényleg úgy történik. Ezek után már csak egy audiókommentár van. 

Összegzés:

Erős közepes, de műfaján belül végül is nézhető film a Csempészek. Ráadásul ezt vagy így érdemes nézni, vagy sehogy. 

FILM: 7

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 7

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr274674620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása