4K Blu-ray lejátszó a láthatáron

4K kijelzők már vannak viszonylag szép számmal, és egyre több a tartalomszolgáltatást biztosító eszköz is. Az amerikai OPPO nevéhez fűződő BDP-103 típusjelzésű modell is egy ilyen eszköz.

bdp_103.jpg

Úgy tűnik, hoy 2012 második felében az innováció elsősorban a 4K, azaz 3840x2160 képpont felbontású kijelzőkről szól a szórakoztatóelektronikai iparágban. Egymás után kis különbséggel az LG, a Sharp, a Sony és a Toshiba is bemutatott egy ilyen készüléket, sőt például a JVC révén már léteznek olyan projektorok is, amelyek biztosítják az ilyen felbontású anyagok megjelenítését. Viszont eddig nagy választék nincs kompatibilis lejátszókból, úgyhogy az Oppo által bemutatoott BDP-103 akár még egy kisebbfajta piaci rést is betölthet.

A cég magyarországon nem igazán ismert, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a cég leginkább az egyesült államokbeli, illetve a japán piacra koncentrál felsőkategóriás, azaz általában igen drága termékeivel. A közelmúltban bemutatott BDP-103 is tökéletesen illeszkedik a sorba, hiszen 1200 dollárt kell majd érte fizetni. Ezért az összegért cserébe a felhasználó kap egy minden igényt kielégítő Blu-ray lejátszót (illetve majdnem minden igényt, hiszen a BDXL szabványt a modell nem támogatja), amely ezen kívül természetesen a DVD- és CD lemezek kezelését is biztosítja. Viszont emellett a készülék - és ez az extra - módot ad a 4K felbontású anyagok lejátszására, sőt képes a kisebb részletességű, tehát HD vagy Full HD tartalmak felskálázására is az integrált Marvell féle Qdeo technológiának köszönhetően.

Ezen kívül magától értetődően elboldogul az összes fontos térhatású hangszabvánnyal, tehát még a Dolby True HD és a DTS-HD Master Audio anyagok sem okoznak a készüléknek problémát. A trendeknek megfelelően képes az USB porton keresztül csatlakoztatott merevlemezen vagy pendrive-on található médiaállományok lejátszására, illetve egyes netes tartalmak közvetlen elérése is biztosított, bár a nyílt böngésző hiányzik belőle. A modell a tervek szerint karácsony előtt már a boltokba kerülhet, de hogy mennyire lesz sikeres, az, elsősorban az ára miatt, jó kérdés.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr964783536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása