Elmarad az OLED háború

A konkurensek visszakoztak, így továbbra is az LG marad az egyedüli cég, amely nagyméretű OLED televíziót kínál.

lg-55em9600.jpg

2012 elején az iparág egyik legfontosabb eseményének számító CES-en, ott ahol "kiderül", hogy miről is fog szólni az év, az LG és a Samsung nagy csinnadrattával mutatta be a világ első 55 hüvelyk képátlójú OLED televízióit. Úgy tűnt, a technológia hosszú évek vajúdása után végre révbe ért, és hamarosan az ilyen típusú készülékek leváltják majd a jelenleg is uralkodó plazma, illetve LCD tévéket.

lg_oled.jpgAz LG a tavasz végén egy óriási, Monte-Carloban tartott show-n mutatta be a végleges verziót. Rengeteg sztár, köztük például a Forma 1 regnáló világbajnoka, Sebastian Vettel vett részt az eseményen, tehát világosan lehetett látni, komolyan gondolják a hatalomátvételt. E tévék amellett, hogy jóval vékonyabbak, mint korábbi társaik, a tónusok élethűbb megjelenítését, folyamatosabb mozgást, és gazdagabb színskálát kínálnak.Viszont az áruk egyelőre igen magas, hiszen az 55EM9600 típusjelzésű készülék tízezer dollárba kerül, ami nagyjából háromszorosa egy felsőkategóriás, "hagyományos" tv árának.De mivel a plazma, illetve az LCD tévék bevezetésénél ugyanez volt a helyzet, ezért joggal lehetett arra számítani, hogy ha beindul a tömeggyártás, akkor a költségek jelentősen csökkennek majd. Az LG mellett a másik dél-koreai gigász is kinyilvánította, hogy idén piacra dobják első OLED terméküket, aminek hallatán a japán cégek óriási kapkodásba kezdtek. A Sony és a Panasonic megállapodott egy közös fejlesztőüzem létrehozásáról, és a Sharp pedig konkrét kutatóbázisokat vásárolt.

Azonban lehet, hogy elsiették a dolgot. A Samsung első embere, Kwon Oh-hyun ugyanis bejelentette, hogy elhalasztják a projekt végső fázisát, és csak 2013-ban kezdik árulni ezeket a modelleket. Ez amellett, hogy óriási presztízsveszteség a konszern számára, az LG-t is arra kényszerítette, hogy megváltoztassa üzletpolitikáját. Így ők pedig a tömegtermelés beindítását tolják ki a jövő évre, így idén a tervezett ötvenezer helyett csak ötszáz darab OLED tv leszállításával és értékesítésével számolnak. Így tehát továbbra is az LG maradt az egyetlen cég, amely erre, a forradalmi képalkotási eljárásra épülő televíziót árul. Ha bejönnek a számításaik, és a közeljövőben valóban radikális mértékben csökken e modellek ára, akkor óriási lépést tehetnek annak irányába, hogy a szórakoztatóelektronikai iparág piacvezető gyártójává váljanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr474866380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása