Könyvben jobb volt – Vadállatok BD Teszt

FILMKRITIKA és BD TESZT: Feri, a mozigépész

Film

Oliver Stone a Wall Street világába tett második kirándulás után a drogbizniszt tette meg új filmje témájául. Pontosabban szólva bemutat két havert, akik überkirály minőségű füvet termesztenek Kaliforniában, és ezzel uralják a minőségre vágyók piacát. Ben és Chon jól kiegészítik egymást, előbbi az agy és érző lélek, utóbbi az izom. Van velük persze egy nő is, O, akin testvériesen megosztoznak, és így éldegélnek ők egyfajta boldog mini-kommunában egészen addig, amíg a mexikói drogkartell és annak kegyetlen vezére szemet nem vet a fiúk bizniszére. Mivel pedig a srácok az ajánlatát nem fogadják el, brutális harc kezdődik közöttük, melyben senki nem kíméli a másikat.

FILMKEPmaszkoslegenyek.jpg

A kegyetlenség jól is van ábrázolva a filmben, még azt sem mondanám, hogy ami van akció, arra panaszunk lehet, a gond a színészekkel és a karakterekkel van. A kvázi jó oldalon álló főszereplő trió teljesen sótlan, és ez fele-fele arányban a forgatókönyv (amely szinte kiheréli az alapjául szolgáló könyvet) és a karaktereket alakító színészek hibája is. Bár Taylor Kitsch idén egymás után kapja az akcióhős szerepeket, de egyedül a Csatahajóban tudott úgy ahogy értékelhetőt nyújtani, és ugyebár ott nem egy legyőzhetetlen figurát alakított. Itt viszont Afganisztáni veterán katonaként, a trió keményfiújaként nem valami hiteles. Ráadásul miközben azt még beveszem, hogy egy buddhista beállítottságú fickó gond nélkül tűri, hogy a nőjén osztozni kell a haverjával, egy kemény katonáról ezt azért nehezebben hiszem el.

FILMKEPedesharmas.jpg

Rátérve Ben karakterére, vele meg az a baj, hogy nem érezni hitelesnek azokat a részeket, amikor rászánja magát a gyilkolásra, az erőszakra. Sem a forgatókönyv, sem a színészi játék nem adja vissza azt, ami ennek a drámáját átérezhetővé tenné. A fiúk nagy szerelme, O meg Blake Lively alakításában egy hihetetlenül idegesítő, néha túl sokat picsogó hülye ribanc. Sokkal érdekesebb a másik oldal, Travolta korrupt zsaruja, Salma Hayek kegyetlen drogbárónője, aki egyszerre megbántott anya is vagy Benico Del Toro brutál bérgyilkosa, aki semmitől sem riad vissza, ráadásul ő is csúnyán kettős játékot űz. A pontot az i-re negatív értelemben a befejezés teszi fel, amikor Stone a könyv pesszimista fináléját felülírja egy egyáltalán oda nem illő, émelyítően nyálas befejezéssel.

FILMKEPtbenicio.jpg

Meglehetősen egyenetlen mozi tehát a Vadállatok, amelynek minden jó megoldására jut egy rossz is, és bár a nézhető kategóriát így is megugorja, egy Stone kaliberű rendezőtől ez azért bőven kevés.

Menü

Szokványos, Universal sablon, de sajnos visszatérnek a gagyi ikonok benne.

Kép

Kalifornia ideális helyszín, ha szép képeket akarunk készíteni szép emberekről és helyszínekről. Stone pedig a werkfilmben még beszél is erről, szóval nem meglepő, hogy az 1080p-s transzfer időnként bámulatos képeket produkál, fantasztikusan élénk színekkel. Néha ebbe belerondítanak ugyan az alkotók egy-egy szemcsés, 16 mm-s kamerával felvett jelenettel, de ezt nyilván a kellő drámai hatás elérése érdekében teszik.

Hang

Kifogástalan. Mind az eredeti DTS-HD MA 5.1, mind pedig a magyar DTS szinkron remekül szól. Az akciójelenetekben ütős mélyhangokat, kellően erős és hangos lövéshangokat kapunk, de a filmzene visszaadása is kellően hatásos. A magyar szinkronhangok ugyan néha kicsit gépiesnek, túl érzelemmentesnek tűnnek, de a jól bevált párostíások, mint Travolta-Csankó Zoltán azért itt is működnek.

Extrák

FILMKEPstonemunkakozben.jpg

A lemezre a film 10 perccel hosszabb változata került. Mivel sajnos moziban nem láttam a Vadállatok-at, így nem tudom megmondani, hogy a bővítés mennyire jelentős. A külföldi kiadásokhoz képest mi viszont kevesebb extrát kapunk (az audiokommentárok lettek lespórolva), viszont ami van, az legalább magyar feliratos, ami viszont jó hír. Megnézhetünk kilenc darab kimaradt jelenetet, amelyek közül szerintem a legjobb a Chon gyerekkorát felidéző flashback. A félórás werkfilm hozza, amit egy ilyen bónusztól elvárunk. Szóba kerülnek a helyszínek, a színészek, a karakterek külsejének megtervezése, a film alapjául szolgáló könyv és az utómunka is, miközben a forgatási képsoroknak hála, néhány jelenet felvételébe is bepillantást nyerünk.

Összegzés:

Stone végül is összedobott egy nézhető mozit, bár a megváltoztatott befejezéssel sokat ront az összképen. A BD-n nincs sok extra, de ami van, az legalább viszonylag érdekes és magyar feliratos is. A kép és a hang pedig remek minőségű.

FILM: 6,5

KÉP: 9

HANG: 10

EXTRÁK: 6

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr345175186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása