Óriási 4K kivetítők köztéren is

A pozitív visszajelzések hatására az LG átalakította gigászi méretű, nagy felbontású televízióját, és kifejlesztette annak üzleti feladatokra szánt változatát.


LG_84WS70.jpg

Az nagyon biztosnak tűnik, hogy az Ultra High Definition felbontású készülékek jelentik a jövőt, sőt lassan már a jelent is. A legnagyobb vállalatok szinte mindegyike előállt már a maximum 3840x2160 képpont kezelésére képes asztali lejátszójával, házimozi rendszerével,projektorával vagy televíziójával, függően attól, hogy mi is az adott cég profilja.

84WS70_4.jpgA kijelzők területén a dél-koreai LG vezető szerepet játszik, hiszen a konszern egyike annak a négy piaci résztvevőnek, amely rendelkezik az ilyen megjelenítő eszközök előállításához szükséges technológiával és gyártósorral. Nem meglepő, hogy ők álltak elő elsőként UHD, azaz fiatalkori nevén 4K televízióval, a már Magyarországon is megvásárolható LM960V személyében. Ez a 84 hüvelyk képátlóval bíró óriás bizonyított, és a kedvező fogadtatás hatására a vállalat úgy döntött, hogy előáll üzleti, professzionális felhasználóknak szánt verziójával is, az 84WS70 elnevezésű darabbal.

Az ilyen modellek sajátossága, hogy alapvetően más kihívásoknak kell megfelelniük, mint otthoni rokonaiknak. Ezek a legtöbbször pályaudvarokon, szállodákban, repülőtereken, konferenciaközpontokban, kiállítótermekben stb. használt eszközök sokszor egész nap be vannak kapcsolva, előfordulhat, hogy az átlagosnál magasabb vagy alacsonyabb hőmérsékletnek vannak kitéve, esetleg az
átlagosnál nagyobb páratartalmú közegben kell működniük, mégpedig problémamentesen. Azaz egy hagyományos használatra szánt készülék ilyen körülmények között hamar kipukkadna.

Az LG saját fejlesztésű IPS panellel felszerelt hatalmas, 84 hüvelykes üzleti kijelzője akár 0-24 órás rendszerben
LG_84WS70 (1).jpgfolyamatosan üzemeltethető, ellenáll az extrém mennyiségű pornak és kibírja az óriási páratartalmat, valamint akár a nulla fokos hőmérsékletet is. A képernyője tükröződésmentes bevonatot kapott, aminek köszönhetően állítólag még napfényben, világosban is jól látható a képe. Szintén ezt szolgálja az 500 cd/m2 értékű maximális fényerő. A legnagyobb valós kontrasztaránya 1400:1, dinamikus kontraszt esetében ez az érték 500 000:1, a válaszideje pedig 12 ms. Az Eco módban 200 wattot fogyasztó termékre építettek két HDMI-t, é s egy-egy kompozit, illetve analóg RGB csatlakozót, a tervek szerint május közepén kerül a boltokba, de ára egyelőre ismeretlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr755222914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bambusz_reni 2013.04.15. 20:51:50

mert haladni kell a korral. Én most vettem egy tabletet, mennyire kényelmesebb ágyban fekve nézni a kedvenc sorozatom :) redir.ec/gobox

süti beállítások módosítása