Tanulj golfozni a tévével!


Érkezik a világ első golf tanító televíziós alkalmazása, amely egy kamera segítségével elemzi a tv néző-tanuló mozgását. Ráadásul a tanárok a világ legnevesebb játékosai közül kerülnek ki.

LGS_GOLF_APP1.jpg

A televízió és az internetes tartalmak násza nem új keletű dolog, hiszen az első ilyen megoldások 2007-2008 környékén bukkantak fel. Az első időszakban csak pusztán internetes oldalakat optimalizáltak a nagy kijelzőhöz és a készülék elektronikájához, de később megjelentek a direkt a tévékre szabott alkalmazások is. Ezek között jó néhány érdekes applikáció is megtalálható jelenleg is, köztük különféle szórakozással, életmóddal, oktatással és játékkal kapcsolatos programok. A piaci résztvevők óriási potenciált látnak az ilyen jellegű szolgáltatásokban, így folyamatosan újabb és újabb szoftverekkel állnak elő, amelyek persze okosabbak, szebbek mint elődjeik.

golf_ball.jpgRáadásul ezek evolúciója párhuzamos maguknak a termékeknek a fejlődésével, hiszen akadnak már olyanok, amelyek kihasználják például a mozgásalapú vezérlésben, vagy a csatlakoztatható kamerákban rejlő potenciált. Az LG, mint az ilyen rendszerek elterjesztésének egyik lelkes harcosa is ezt az utat járja. Ezt tökéletesen alátámasztja, hogy a vállalat bejelentette, hogy elkészült a World’s Greatest Teachers nevű programmal, amelynek keretein belül golfozni tanulhatunk a tévé segítségével. Ehhez nincs másra szükség, mint egy integrált kamerával rendelkező, vagy a külső kamerák csatlakoztatását támogató modellre, amely ilyenkor tükörként funkcionál. Azaz megjeleníti a mi mozgásunkat, és összeveti az ideálissal, kiértékeli a kapott eredményeket, és tanácsokat ad, hogy merre fejlődjünk tovább. Természetesen kapunk különféle feladatokat, mozdulatsorokat, amelyeket jól kell végrehajtani ahhoz, hogy a következőre léphessünk.

Összesen 350 különféle leckét tartalmaz az alkalmazás, és olyan virtuális tanárok segítik a szobában zajló edzést, mint a golf legenda David Leadbetter vagy az egykori női világelső Annika Sörenstam. Ez egy tökéletes példája az okostévés applikációk egy lehetséges irányának. Hiszen ezt a programot tévékre szabták, számítógépen, tableten nem is működhetne igazán jól. Így fogva a szelet azon kritikusok vitorlájából, akik szerint a smart rendszerek, illetve az azokhoz kapcsolódó internetes tartalmak semmilyen pluszt nem kínálnak. Az alkalmazás Dél-Koreában, Ausztráliában és Szingapúrban már elérhető, és június végére, július elejére várhatóan az Európában forgalomba került modellekre is letölthető lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr175347039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása