Ez ma a prémium kategória: LG 47LA860V smart 3D televízió tesztje


Az előzetes információk alapján megújított okostévé rendszerre, különleges távirányítóra, valósághű színekre, remek képminőségre, beépített kamerákra, és villámgyors böngészésre lehetett számítani a figyelemfelkeltő formai kialakítással megtámogatott LA860V típusjelzésű LG tévétől. Kipróbáltuk, hogy a valóságban mindebből mi igaz!

cinem.jpg

Mitől csúcstévé a csúcstévé 2013-ban?

Az elmúlt tíz évben a televíziók fejlődése hihetetlen ütemben felgyorsult. Ha megnézünk egy kétezres évek elejéből származó, és egy 2013-as modellt, mintha nem is ugyanarról a fajról beszélnénk. A képernyő mérete óriásira nőtt, ezzel párhuzamosan a tévék iszonyatosan megvékonyodtak, a vastag, bumszli kávák eltűntek, a hagyományos talpak helyét, pedig formatervezési fantáziák vették át. És ez csak a külső....Ezzel együtt a beltartalom, az elektronika is jelentősen átalakult, és mára még egy átlagos modell esetében is inkább már egy számítógéppel egybeépített tv tunerrel ellátott megjelenítőről kellene beszélnünk. A top készülékek esetében pedig még ennél is tovább mentek a gyártók.

lamenu.jpgMa ott tartunk, hogy az ember egy jelenlegi prémium szintű készüléktől, mint amilyen ez is, joggal várhatja el, hogy a formatervezés és a képminőség mellett az internetes tartalmak számában, kínálatában, a beépített médialejátszó terén, a kezelésben, irányításban is valami extrát nyújtson. Az LG az utóbbi tíz évben óriási energiákat és ipari mennyiségű pénzt ölt az innovációs fejlesztésekbe, aminek köszönhetően a vállalat nevéhez számos újdonság köthető. Így például a passzív-polarizációs 3D technológia, a mozgásalapú vezérlés bevezetése, de a cég dobta piacra a világ első UHD televízióját, az első nagyméretű OLED tévét, és az első hajlított OLED készüléket is. Ráadásul a konszern úttörő szerepet játszott és játszik a különféle smart rendszerek megalkotásában és evolúciójában is, tehát joggal lehetett arra számítani, hogy az idei év egyik csúcsmodelljének számító LA860V is jól szerepel majd a fent említett "versenyszámokban".

Dizájn

Az újítások felsorolása során nem esett szó a borderless, azaz keret nélküli dizájnvonalról, pedig az a maga idejében, 2009 táján forradalminak számított. Az LG dizájnerei ugyanis, egy a panel és a kávák elé épített üveglappal egy síkba hozták azokat, így gyakorlatilag eltüntetve a hagyományos értelemben vett kereteket. Ez a látványos megoldás oly sikeresnek bizonyult, hogy később kivétel nélkül minden nagy gyártó átvette, és piacra dobta saját "keret nélküli" tévéjét. Nem túl meglepő módon ez a készülék is ebbe a formatervezési vonalra épülő, Dinema Screen irányzatba tartozik, aminek eredményeként kikapcsolt állapotban a kávák gyakorlatilag láthatatlanok. Ez nagyon jót tesz a külsejének, éppúgy, mint a kereten végigfutó, hajszálvékony, fémes él. Az la2.jpgösszhatás így olyan, mintha ezüstpatak folyná körbe a készüléket, amely aztán lefolyik a különleges kialakítású talpra. Arra a talpra, amely nyomaiban sem emlékeztet, az egy-két évvel ezelőtti állványokra. A girbegurba vonalak szöges ellentétben állnak a közelmúltban uralkodó, minimalista, szigorúan derékszögekre és egyenesekre épülő trendekkel. Az ember szemét szinte kiszúrják az ornamentikus, természetet idéző minták, amelyek egyébéként apró évek formájában magára a komplett készülékházra is átterjedtek. Az arányokat  szerencsére sikerült eltalálni, nem a hullámok és görbék dominálnak, tehát a készülék nem lett bazári, hanem sokkal inkább elegáns. A króm és az éjfekete kombinációjának köszönhetően nagyon sokoldalúan integrálható a térbe, azaz szinte minden stílusú enteriőrbe beilleszthető, legyen az egy minimalista nagyszoba, egy eklektikus vagy épp nagypolgári hatásokat felvonultató nappali, hálószoba.

Az LG az első olyan vállalatok között volt, akik ultravékony kávákat építettek a készülékek la4.jpgközé, és bekapcsolt állapotban az is látszik, hogy itt is ezeket vetették be, nem túl meglepő módon. Az interfészek a szokásoknak megfelelően a televízió hátlapjára kerültek, egészen pontosan 4 darab 1.4 HDMI csatolót (ARC támogatással, azaz a kompatibilis audio eszközökhöz nem szükséges külön audio kábelt csatlakozatni), 3 darab USB 2.0 portot, valamint egy-egy kompozit, komponens, Scart, digitális- és analóg audio, illetve Ethernet csatlakozót, és egy 3,5 milliméteres jack (fülhallgató) kimenetet. Ebből is látszik, hogy a hagyományos D-Sub, azaz monitor bemenetet a vállalat a jelek szerint mára teljesen elfelejtette. Az alkalmazott EDGE LED (a fénykibocsátó diódákat ez esetben a keretbe építik) háttérvilágítási technológiának köszönhetően a vastagságát sikerült 3,5 centiméteren tartani, tehát egy kifejezett karcsú modellről van szó. A súlya állvány nélkül tizenhét kilogramm, ami azt jelenti, hogy nyugodtan fel lehet akasztani, nem kell attól a tartani, hogy kiszakad a falból.

Újrahúzott, forradalmi smart rendszer

Mágikus távirányító, és a többiek

A vállalat hazai képviseleténél dolgozó munkatársak szerint már tavaly is felmerült, hogy a hagyományos távirányítóról lemondva, csak a mozgásra érzékeny Magic Remote (Ha valaki nem tudná, a Magic Remote nagyjából úgy működik,mint a Nintendo Wii féle távvezérlő. Azaz az eszközt kézbe fogva kell vele mutogatni, aminek hatására a képernyőn látható nyíl a megfelelő helyre mozog. Az egész olyan tulajdonképpen, mint egy egér, amelyet három dimenzióban használ az ember.)  távvezérlőt pakolják a termék mellé a dobozba, de akkor még ezt az ötletet elvetették. Idén viszont már nem ez a helyzet, így aki ilyen felső kategóriás LG televíziót vásárol, annak el kell fogadnia, hogy a régivágású távirányítót elfelejtheti. Ez egyébként nem magyar sajátosság, hiszen a konszern a világ minden országában így csomagolja a készülékeit. Ez első hallásra kicsit érdekesnek tűnt, én személy szerint régebben a két távirányító kombinációját találtam a legjobb megoldásnak, így kicsit tartottam attól, hogy kényelmetlen lesz csak a Magic Remote használata.

mgic2.jpgSzerencsére az eszköz csalódást okozott, hiszen teljesen jól el lehet boldogulni így is. Köszönhetően elsősorban annak, hogy az érzékenységen sokat javítottak, a kurzornyíl mozgatása lényegesen finomabbnak tűnik, azaz sokkal pontosabban lehet navigálni vele. Az első bekapcsolást követően egyébként kapunk egy gyors leckét, amelynek során mindenek alkalma nyílik elsajátítani a Magic Remote kezelését. A tavalyi évhez képest egyébként számos változást eszközöltek rajta. Ezek közül a leglátványosabb, hogy a fekete mellett már az ezüst színezés is megjelent rajta, és, hogy a "fej" rész jóval nagyobb lett. Ez, amellett, hogy némiképp kényelmesebb a fogása, azzal az előnnyel is jár, hogy így volt hely megnövelni a gombok méretét, azaz már tényleg kifejezetten ügyetlennek kell lenni ahhoz, hogy félrenyomkodjon az ember. A régebbi verziójú Magic Remote-okhoz képest ugyan több gombot építettek rá, viszont koránt sincs annyi belőlük, mint egy tradicionális távirányító esetében. Azaz attól eltérően arra nincs mód, hogy a felhasználó az összes fontos funkciót elérje innen közvetlenül, sőt még a médialejátszó gombjai és a számok is hiányoznak róla. Viszont helyet kapott rajta egy mikrofon, amely a hanggal történő vezérlésben játszik kulcsszerepet.  Ezen kívül elhelyeztek rajta egy, a számítógépes egereken már megismert görgőt, amely a különféle internetes applikációk és a böngésző használatánál igen jól jön, illetve arra is alkalmas, hogy a menüpontok között ugráljunk. Ugyanez a helyzet az USB porton keresztül csatlakoztatott egérrel és billentyűzettel, amelyekkel képes együttműködni. Értelemszerűen persze a legjobb vezeték nélküli kiegészítőket bevetni. A modell egy ingyenesen letölthető alkalmazás segítségével vezérelhető Android illetve iOS alapú okostelefonokról, illetve táblagépekről. Ilyenkor ezek kijelzőjét kell nyomkodni, ami korántsem  olyan kényelmes, mint egy "rendes" távirányító.

Okos menü, gyors menü, rendszer menü

Az első bekapcsolást követően azonnal mód nyílik a tévéadások automatikus megkeresésére és a hálózat beállítására. Ennek köszönhetően, aki nem akar nagyon elmélyedni a különféle szolgáltatásokban és opciókban, az a későbbiekben teljesen mellőzheti a rendszermenü meglátogatását. Amennyiben viszont valaki módosítana az egyes paramétereken, kedvére kapcsolgatná ki-be a különféle funkciókat, az ezt nem spórolhatja meg. Nehéz dolga mindenesetre nem lesz, hiszen maradtak a már jól bevált, évekkel ezelőtt bevezetett hasábos kialakításnál. A struktúra átlátható, felépítése logikus és kellően sekély, minden ott  van ahol lennie kell, így eltévedni lehetetlen benne. A használatát jelentősen megkönnyítik a színes kis ikonok, illetve az egyes menüpontok mellett felbukkanó, rövid, de érthetően megfogalmazott magyarázó leírások.mhl3.jpg

Itt nyílik mód a kép- és hangbeállítások megváltoztatására, levezényelhető a szoftverfrissítés (ha ez automatikusan nem történne meg), beállítható vagy módosítható a nyelv, az idő, programozható az ébresztő, ki- és bekapcsolható a gyerekzár, és a kép-, illetve hangteszt segítségével leellenőrizhető, hogy a készülék jól működik-e, ha valakinek ennek megállapítása egyébként problémát okozna. Akinek nagyon hiányoznának a számok, az a Q Menu névre hallgató, egy gombbal előcsalható gyorsmenüben megtalálhatja ezeket. Ezen kívül innen is elérhetőek a bemenetek, a teletext, és azonnal indítható a műsorrögzítés is. Ez egy újítás az LG televízióiban (sőt más gyártó termékeinél sem lehetett eddig találkozni még csak hasonlóval sem), és mivel egész életképesnek, használhatónak tűnik, így várhatóan a jövőben is találkozunk majd vele, ha marad ez a "valódi" távirányító nélküli koncepció. Ez egyébként arra is alkalmas, hogy ezen keresztül vezéreljük a SimpLink vagy MHL kapcsolaton keresztül csatlakoztatott eszközt, tehát például a Blu-ray- vagy médialejátszót, okostelefont, esetleg tabletet.

la1.jpgA korábban bevezetett komplex smart rendszer innen sem hiányzik. Ez gyakorlatilag úgy funkcionál, mint egy kerékagy, ahova küllőként csatlakoznak be a különféle szolgáltatások. Magyarul innen minden egyes funkció, paraméter, rendszer beállítás elérhető, a digitális tévéadásoktól kezdve, az elektronikus programmagazinon, internetes applikációkon, prémium tartalmakon, 3D- és Game World-ön, médialejátszón át egészen a csatlakoztatott eszközökig. Amellett, hogy a grafikus kezelőfelület egy kisebb ráncfelvarráson is átment, további változás, hogy a felhasználó bizonyos keretek között a saját ízléséhez szabhatja a rendszer kinézetét, hiszen meghatározhatja, hogy az egyes funkciók közül melyek kerüljenek be a képernyőt uraló fő ablakba. Sőt ez akár el is menthető, és egy konkrét felhasználóhoz hozzá is rendelhető. Tehát, ha valaki létrehoz egy személyes profilt, majd megalkot egy ilyen Saját Ablakot (kártyát), és miután másnap bekapcsolja a tévét és bejelentkezik, a saját személyre szabott Smart rendszere fogadja majd. Innen előhívható még egy másik gyorsmenü is, amelyben az előre programozott kép- és hangbeállítások érhetőek el villámsebesen, be- és kikapcsolható a felirat, illetve innen is el lehet jutni a médialejátszóhoz. Ez nagyszerűen működik, nagy kár, hogy nem kapott ez a funkció külön gombot a Magic Remote-on.

Nyilván el kellene telni néhány hónapnak ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy ez a forradalmi, az évtizedek óta megszokott távirányító mellőzésére épülő, és csak a Magic Remote-t használó szisztéma valóban életképes-e. Egyelőre úgy tűnik, hogy működik a dolog, egészen gyorsan bele lehet jönni a használatába, köszönhetően az átalakított és most bevezetet új menürendszereknek, de tény, hogy néha így is hiányzott a régi, jól bevált távvezérlő.

Hangzás

Az azonnal feltűnik, hogy a hangzás sokkal teltebb, dinamikusabb a megszokottnál, és ez nem is véletlen, hiszen a televízióba 2.1 csatornás hangrendszer került, azaz a két hagyományos hangsugárzó mellé építettek egy mélynyomót is a készülékbe. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy megszólalásával versenyezhetne egy komoly házimozi rendszerrel vagy hangprojektorral, de az igaz, hogy az átlagos modelleket lefőzi e téren. Ötféle előre programozott profil lehet választani, amelyek ez esetben is már nevükben jelzik, hogy milyen jellegű tartalmak mellé szánja őket a vállalat. Így az általános Normál mellett megtalálható a Zene, Mozi, Sport és Játékgép mód is a kínálatban. Sőt arra is lehetőség van a Smart Hangzás aktiválásával, hogy az elektronika ezt automatikusan az épp futó műsorához rendelje. Emellett természetesen mód nyílik arra, hogy mindenki a saját ízléséhez igazítsa a magas és mély hangok arányát, illetve ki-be kapcsolgassa a különféle funkciókat. Így bekapcsolható a virtuális térhatású hangzás, a beszédhang kiemelés és csúszás esetén egymáshoz igazítható a kép és a hang is. Ez jól hangzik, de semmit sem érne, ha különféle hanghibák csorbítanák a szórakozást. Szerencsére azonban ilyesmitől nem kell tartani, hiszen se percegés, se zizegés nem jelentkezett, és a készülékház rezonanciájától sem kell tartani.

Képminőség


Az alkalmazott technológia, tehát konkréten az Edge LED háttérvilágítású LCD működési elvéből fakadóan benne van a pakliban néhány, általánosnak mondható képi hiba. Ilyen például a felhősödés, amikor is a háttérfény egyenetlen eloszlása miatt foltok bukkannak fel a képernyőn. Azonban itt ezzel, legalábbis átlagos használat esetén nem kell számolni. Felhők tehát nincsenek, és a még mindig rengeteg LCD tévére jellemző, úgynevezett utánhúzás effektust is sikerült innen száműzni. Tehát még a képernyőn gyorsan végigfutó, kisméretű objektumok sem húznak maguk után idegesítő csóvát. Az évek során sokat fejlesztettek a felbontás felskálázásán, de a tökéletes végeredménytől még távol vagyunk. Ezt bizonyítja ez a készülék is, amely e téren ugyan jobban teljesít, mint régebbi társai, viszont ettől még elő-előfordul zajosodás a pocsék minőségű forrásból származó SD tartalmak esetén.

ips.jpg

Ezen segíthet a Zajcsökkentés és MPEG Zajcsökkentés névre hallgató képjavító eljárás aktiválása, viszont ezzel azért érdemes óvatosan bánni, hiszen túlságosan magas fokozatra állítva túlságosan összemoshat egyes képrészleteket. Akadozással egyáltalán nem zavart be, de akinek mégis problémája lenne ezzel, az bekapcsolhatja a cég saját, TruMotion névre hallgató interpolációs technológiáját. Ezután az elektronika virtuálisan kiszámított és fekete képkockákat szúr be az igaziak közé, ami az emberi agyban a korábbinál folyamatosabb mozgássá áll össze. Ez elméletileg nagyon jól hangzik, de sokszor pont ennek köszönhetően lesz természetellenes, "szappanoperás" a végeredmény. Emellett bekapcsolható még a Dinamikus Kontraszt is, amikor a rendszer automatikusan növeli, illetve csökkenti a kontrasztarányt, ez azonban olykor villódzást okozhat, úgyhogy erről jobb lemondani. Ugyanez a helyzet a LED sötétítés névre hallgató opcióval, amely a kép világos területeinek további megvilágításával, és a sötét területek fényerejének csökkentésével jár. Ezáltal elméletben elérhető a maximális kontraszt, és mérsékelhető az energiafogyasztás, de mivel itt is bele lehet futni (főleg gyorsan változó képi tartalmak esetén) vibrálásba, jobb likvidálni. Aki így akar spórolni, az ne vegyen tévét, főleg ne ennyiért! A plazmákkal szemben az LCD-k a fekete szín megjelenítését tekintve hátrányban vannak, viszont ezzel a modellel már sikerült teljesen megközelíteni a rivális technológia csúcsmodelljeit, köszönhetően többek között a Fekete Szint elnevezésű képjavító eljárásnak.

A széleskörű képi beállítási lehetőségek következtében mindenkinek módja van rá, hogy a színvilágot teljesen a saját ízléséhez szabja. Tehát akinek a kifejezetten harsány élénk tónusok jönnek be, az könnyedén elérheti ezt is. Viszont ha inkább a plazmákat idéző, visszafogottabb, természetesebb árnyalatok állnak közelebb a szívéhez, akkor annak megteremtése sem ütközik semmilyen akadályba. A kötelező 16:9 és 4:3 képarány mellett kiválasztható a 14:9 mód is, valamint két nagyított profil is bekerült a kínálatba, ami a látássérültek számára jöhet jól. A legegyszerűbb egyébként ezt az egész procedúrát rábízni az elektronikára, hiszen ez tökéletesen végzi a dolgát, minden látványos torzítás nélkül húzza szét a képet, és tölti ki azzal teljesen a képernyőt.

 (folytatódik...)

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr765405989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása