A célegyenesbe ért az új generációs, 300 gigabyte-os Blu-ray lemez


A professzionális felhasználók mellett, az Ultra High Definition felbontású filmek forgalmazói és nézői, sőt a játékosok is profitálhatnak az új technológiából.

bd.jpg


Sokan sokszor temették már az optikai adathordozókat, tehát a CD- vagy DVD lemezeket, és egyesek már megkondították a vészharangot a Blu-ray technológia felett is. Nos, a jelek szerint a meghatározó piaci résztvevők, vagy legalábbis egy részük, nem ért velük egyet, hiszen a hírek szerint, a Blu-ray eljárás atyja, a Sony a Panasoniccal karöltve egy új generációs lemezszabványon dolgozik.

Ugyan a Sharp már 2008-ban előállt a BDXL koncepcióval, amelynek köszönhetően lehetővé vált 128 gigabyte tárolókapacitássú lemezek előállítása, azonban a jelek szerint ez még mindig nem elég. A tervek szerint ugyanis a két másik japán konszern még ennél is tovább menne. Az új szabvány szabvány 2015-ben, valamikor a nyár folyamán készülhet el. Sajnos a technikai részletekről az érintett cégek nem beszéltek, annyit viszont tudni lehet, hogy az újdonság nem lesz a Blu-ray ellenfele, mivel elsősorban a professzionális felhasználást célozza majd meg, így várhatóan azon a területen arathat majd sikereket, ahova a BDXL tárkapacitása is kevés.

blu-ray.jpgDe melyek is lehetnek ezek a területek? Hát egyrészt nyilván a professzionális szegmens. Azaz azoknak a cégeknek vagy esetleg egyéni felhasználóknak jöhet jól, akik nagy mennyiségű fontos adattal dolgoznak, amelyeket a biztonság kedvéért folyamatosan archiválniuk kell. Értelemszerűen erre egy merevlemez lenne talán a legalkalmasabb, azonban ennek költsége horribilis lenne, azaz sokkal olcsóbban meg lehet úszni ezt a feladatot. Emellett ott vannak az Ultra High Definition, azaz 3840 x 2160 képpont felbontású filmek, amelyek négyszer részletesebbek a jelenleg is uralkodó Full HD formátumnál. Ezeket értelemszerűen célszerű hordozható formában piacra dobni, mivel az online szolgáltatások igénybevétele az előbbi adatmennyiség mellett igencsak megterhelné a hálózatokat. És végül ott vannak a játékok.

Ugyanis a számítógépes programok tárkapacitásra mutatott igénye is brutális növekedés előtt áll, köszönhetően az új generációs Xbox One és PlayStation 4 konzolok hardverében található PRT (Partially Resident Textures) funkciónak, amivel gyors hardveres megatextúrázás valósítható meg. Egy ilyen megatextúra még tömörítve is elérheti a 30-40 GB-ot (maga a hardver 32 TB-os textúrát támogat maximum, de ez úgy sem lesz egyhamar kihasználva), amit igen nehéz lesz DVD-ken szállítani a vásárlóknak. Ez az online játékvásárlást is visszavetheti, hiszen a megatextúrát használó új generációs PC-s játékok 100 GB-os helyigénnyel is rendelkezhetnek, vagyis még egy átlagosnál jobb internetelérés mellett sem tölthetők le gyorsan.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr695438776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása