FILMKRITIKA: Cseri Dániel
BD TESZT: Oblath Ádám

Film

James Mangold rendező különös figura. Kicsit olyan, mint Brian De Palma, elvileg zseniális filmes, ugyanakkor a gyakorlatban időnként önmagát cáfolja, de az is lehet, hogy kettő van belőle. Az egyik, az eredeti (legyen Mangold 01) a kifejezetten jó, a másik, a klón (legyen Mangold 02) a kifejezetten gyenge filmjeit készíti. (Ki tudja, hol tart az amerikai emberklónozási program, amelyben filmrendezők a kísérleti személyek, ami azért jó, mert hatalmas mennyiségű tesztalanytól van visszacsatolás – közvetve – arról, hogyan is funkcionál a klón, ugyebár.) Mangold anno a Copland című, sztárokat felvonultató, ám mégis visszafogott, erőteljes atmoszférájú zsarufilmmel robbant be a köztudatba egy, a pályája kezdetét jelző, átlagos romantikus komédiát követően. A Copland sikere után jött a szintén jól sikerült Észvesztő, ahol Angelina Jolie, nyomokban bár, de színésznői képességekről tett tanúbizonyságot Winona Ryderrel együtt. Aztán jött a Kate és Leopold című kedves limonádé, amelyben először dolgozott együtt Hugh Jackmannel. Az Azonosság delejesen jól sikerült pszichothriller lett, A nyughatatlan pedig bravúros életrajzi dráma Johnny Cash önmagával, az alkohollal és a drogokkal vívott küzdelméről, a siker erőterében egy elsöprő erejű szerelemmel bonyolítva. A western műfajának újraélesztésére tett sikeres kísérlet volt a Ben Wade és a farmer remake-bravúrja a Börtönvonat Yumába, mellyel Mangold bebizonyította, hogy szinte minden műfajban megállja a helyét.

Mangold 01 ezután pihenni ment, és jött Mangold 02 a Kéjjel-nappal című romantikus akcióvígjátékkal, amelyben Cameron Diaz emlékezetes alakítást nyújtott – ez persze ironikusan értendő, mivel csak ennyi tudott megmaradni a filmből. Tom Cruise azt hitte, a Mission: Impossible újabb részében van, Diaznak meg szokás szerint fogalma sem, hogy hol. Mangold 02 folyamatosan lefagyott, a sok újraindítás miatt aztán olyan lett a film, amilyen, de főleg rossz. Mangold 01 még pihent egy kicsit, így aztán Mangold 02 szoftverfrissítésen esett át, és rábízták a Farkas rendezői munkálatait, amihez érezhetően sem kedve, sem kompetenciája nem volt. Az X-Men-univerzum egyik érdekes karaktere nagyjából olyan, mintha egy Kuroszava-filmben téblábolna, csak a szamurájnosztalgia hiányzik, helyette van CGI és temérdek gyilkolászás egy zavaros forgatókönyvből összebarkácsolt kétórás káoszban.

Tény, hogy a szuperexpresszen forgatott szcéna nagyon jól sikerült, viszont összességében a projekt inkább kínos, semmint az X-Men-széria felhozatalának megfelelő, pontosabban megfeleltethető. Farkas karakterének belső démonai és a velük való megküzdés ebben a körítésben nem hiteles. Jackman persze mindent megtesz, ráncolja a homlokát, vészjóslón dünnyög, ráncolja a homlokát, vészjóslón dünnyög, ráncolja a homlokát, vészjóslón dünnyög, illetve amikor ki akarják csinálni, akkor lenyom mindenkit, plusz megtekinthetjük, hogy a gyúrásnak milyen kiváló hatása van a hasizmokra. Szerencsétlen Jackman egyébként inkább tűnik egy elvonóról éppen szabadult alkesz rocksztárnak, mint Farkas „valós” karakterének, így viszont már-már röhejes. Mangold 02 színészt nem igazán vezet, valószínűleg jobban érdekelték Japán látványosságai, mint a film munkálatai. Tény, hogy a forgatás nagy része nem Japánban zajlott, így a látvány- és díszlettervezők munkája valóban elismerésre méltó, a harci jelenetek koreográfiáját és a kaszkadőröket is dicséret illeti, ám mindez sajnos kevés az üdvösséghez.
Az X-Men első, de főleg a második része túl jó volt ahhoz, hogy ezt és így szó nélkül benyeljük. A kétórás játékidő után legalább annyira ráncos lehet a homlokunk, mint Jackmané a forgatás után a rengeteg moralizálás stb. hatására, amit nagyjából hitelesen prezentál ugyan, ám mivel a film nem áll össze komplex egésszé, hiába minden. Van ugyan eleje, közepe és vége, ám folyamatosan kizökkenünk a disszonáns hangulati elemek és az elhibázott dramaturgiai megoldások miatt. A fentiekben vázolt klónprogram mögött állók is kizökkenhetnének már és kivonhatnák a forgalomból a Mangold 02 nevű egyedet, hogy a lustálkodó Mangold 01, az eredeti, visszatérjen, és megbízható iparosként kompenzálja a nézőket. Van mit kompenzálni, a kérdés, hogy ezek után még visszaállítható -e a bizalom. A jelenleg előkészületek alatt lévő új filmjével, melyben Amanda Seyfried lesz a főszereplő, nem valószínű, hogy ez sikerülni fog.

Menü

Mindhárom lemezen (mozis változat, mozis változat 3D-ben és bővített változat) ugyanaz a menü fogad: alul egy sorban a menüpontok, míg a háttérben zenére, ütemesen váltogatják egymást a filmes és az animált rajzos képsorok.

Kép

A kép gyönyörű. Természetes, szép színek és eszméletlen mély feketék jellemzik a transzfert. A japán jelenetek szép színtelítettek, míg a kanadai szcénák hideg, télies hangulatot árasztanak. Emellett a részletességre sem lehet panasz. A 3D-s változat képe is a jobbak közé tartozik. Túl sok kinyúló, szemünkbe repkedő dologgal ugyan nem találkozhatunk, de abszolút jó térélményt kapunk.

Hang

Eredeti DTS-HD MA 7.1 eredeti, valamint Dolby Digital 5.1-es magyar szinkron került az összes változatra. A szinkron jelen esetben erőteljesebben szól, ám az eredetiben a plusz két hátsó hangfal jól ki van használva. Egyébként nagyjából azonos a keverés. Nemcsak az akciójelenetek szedik szét a nappalit, de gyakorlatilag a film teljes hosszában hallható lágy atmoszféra vagy éppen a zuhogó eső is. Ráadásul egy-egy ütés is olyan basszussal jár, hogy szabályosan sajnálni kezdjük azt, akinek behúztak. A bővített változathoz nagyon ügyesen pótolták ki a hangokat (természetesen az eredeti gárdával), még azokat a mondatokat is újravették, ahol egy káromkodással több volt. Ellenben míg a mozis változatban a japán karakterek egymás közti beszélgetéseit leszinkronizálták (eredetileg olyankor nem angolul, hanem japánul társalognak), a bővített változatban megmaradtak ezek japán beszélgetéseknek. A baj, hogy nem mindegyikhez jár a szinkronpótló felirat. 

Extrák

A bővített változathoz mindössze egy audiokommentár található a rendezővel, James Mangolddal. Itt igazából a történetet magyarázza túl, elég száraz, narrálós stílusban. Emellett egy úgynevezett második képernyős applikációt is elindíthatunk, ha van tabletünk. Egyébként a bővített változat egész élvezetes jeleneteket csap hozzá az eredetihez, az egyetlen ürömöt az örömben pedig a hangnál kitárgyaltam. A moziváltozat extrái egy hatrészes, összesen majdnem egy órát kitevő kisfilmpakkal indítanak. Az elsőben a karakterről beszélnek, elmesélik, hogy melyik képregény is ihlette őket, és persze minden olyan jellemvonást a szánkba rágnak, amit több vagy kevesebb sikerrel mutattak meg szavak nélkül is a vásznon. A második kisfilm Japánnal foglalkozik, többnyire az ország helyszíneivel, építményeivel. Sokat hangsúlyozzák az eredeti helyszín erényeit. Húsz percben foglalkoznak a színészekkel és a karakterükkel. Új arcokat akartak a készítők, így hangsúlyozzák, hogy sokan inkább tehetséggel szálltak be a produkcióba, nem annyira tapasztalattal. Ennek ellenére tényleg jól működtek a kamerák előtt. De a visszatérők sem maradnak ki a szórásból. Ezen felül még a karakterekhez passzoló fegyverekről is beszámolnak. Hugh Jackmanre hat percet szánnak. Immár hatodszor bújik a szerepbe (jövőre hetedszer), így tényleg hozzánőtt a karakterhez. A sor egy kétperces összeállítással zárul, amit igazából hozzá is csaphattak volna az előzőhöz, mert gyakorlatilag ugyanúgy Farkas karakteréről beszélnek. Van egy alternatív befejezés is, amely szerintem inkább csak egy poén. Annyi, hogy Logan a repülőn kinyit egy dobozt, amiben az eredeti, képregényben látott ruhája van. Végül Bryan Singer körbevezet minket közel három perc alatt az idén bemutatásra kerülő X-Men: Az eljövendő múlt napjai című új film díszletei mögött. 

Összegzés:

Szépen illeszkedik az X-Men-filmek mögé a sorban, jó minőségben, több változatban.

FILM: 6

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 7