Tron: Örökség Blu-ray és BD3D teszt

  • Film

Még a Mátrix előtt bőven, 1982-ben már bejutott egy ember a kibertérbe. Persze akkor még nem a minőségi számítógépes trükkök vitték el a hátukon a filmeket, bár az is igaz, hogy a sok helyen teljesen animált háttért az újdonság erejével hatott. A számítógépes forradalom Hollywoodban is e tájban vált érdekes kérdéssé, de számottevő sikert mégsem aratott a Tron első része. Ma mégis kultstátuszban van a produkció.

Mindennek már közel harminc éve. Így valahol azért kisebb csoda, hogy nem egy újabb remake, hanem folytatás készült el, de nem volt ez az út sem zökkenőmentes. Elsősorban fel kellett mérni a nézők, elsősorban a rajongók igényeit. El is készítettek egy amolyan koncepciós elő-előzetest. Mondanom sem kell, akkora siker lett, hogy szinte rögtön zöld utat kapott a projekt. Visszatért a fiatal programozót alakító Jeff Bridges is, de már nem az övé a főszerep.

 

Kevin Flynn, miután épségben kijutott a kibertérből, átvette a cég irányítását. Ám ’89-ben eltűnt. Fia, Sam maradt hátra, aki nem igazán tudott belenyugodni apja nyom nélküli felszívódásába. Egy nap Alan Bradley azonban híreket hoz: Üzenetet kapott az öregtől. Sam a nyom után indulva nem sokkal később a rácsban találja magát, ahol gyilkos programok, többek között, az apja képmására épített Clu tör az életére, de a legnagyobb meglepetés mégis az, hogy apja él, és virul. A terv egyszerűnek tűnik, ki kell jutniuk…

 

A kibertérben történő kalandozás témája eléggé el lett már csépelve, ezt nem vitatja senki. Ahogyan azt sem, hogy a Tron második része egyértelműen látványfilm. Ennek megfelelően kezelve igazság szerint teljesen korrekt történetet kapunk, mellé pedig még a huszonegyedik században is kiemelkedő képi világot. A gond inkább ott van, hogy az alkotók a játékidő előrehaladtával hasonlóan túlfilozofálják filmjüket, mint anno a Wachowski tesók tették a Mátrix folytatásaival. A többnek látszani akarás terhe alatt roppan tehát össze majdnem a film, de a zene és a képi világ lenyűgöző összhangja megmenti a produkciót. Azt perdig azért jó volt látni, hogy hiába a forradalmi számítógépes technika, egy valódi ember/színész arcát, mimikáját még mindig nem lehet csak úgy lelopni, hiába próbálták meg itt Jeff Bridges fiatal másának elkészítésekor ezt megtenni.

 

  • Menü

A Disney Blu-ray-eknél megszokott, többnyelvű (köztük természetesen magyar) állóképes menü vár minket, ami valljuk be, kicsit illúzióromboló. Ellenben gyorsan le lehet tudni a beállításokat. A 3D-s verziónak viszont olyan a menüje, amilyennek egyébként már a sima változatnak is lennie kellett volna. Mozgó, 3D-s képet kapunk a Rácsról, ami nagyon hangulatos, kifejezetten élmény benne felkészülni a film megnézésére. A menübe való eljutás előtt egyébként még átugorható, 3D-s trailereket is nézhetünk (A Karib-tenger kalózai 4; Verdák 2).

 

  • Kép

A szélesvásznú cinemascope kép gyakran vált az IMAX jelenetek miatt teljes 16:9-re, de ezek az átmenetek közel sem zavaróak. A kép tulajdonképpen kristálytiszta, és gyönyörűek a színek. Az egyetlen megjegyzés talán ott lehet, hogy néhol az arcok érezhetően kevésbé részletgazdagok, amikor a digitális háttér előtt vannak. Ez azonban tényleg csak szőrszálhasogatás. A második lemezen elterülő 3D-s változat ugyanezt hozza, csak pluszban még térhatású is. A 3D-s kép jól használja ki a lehetőségeket, akadnak kinyúlós-kirepülős effektek is, de nagyon jól érzékelhető a kép mélysége is, mintha tényleg egy másik világ nyílna meg előttünk, az IMAX képarányra váltáskor pedig mindez még jobban érvényesül, ami persze nem meglepő, hiszen a 3D annál jobban érvényesül, minél nagyobb a képméret.

 

  • Hang

Magyar Dolby Digital 5.1, és DTS HD Master Audio 7.1-es hangsávok kerültek a lemezre. A kevésbé jól sikerül mozis szinkron ugyan meggyőzően szól, hangerőben és dinamikában is felveszi a versenyt angol nyelvű társával, ám sajnos sok hangosabb résznél (már pedig akad egy pár), csúnyán halljuk a tömörítés korlátait. Ellenben a 7.1-es nagyfelbontású sáv valami eszméletlenül szépen szól. Az összes hangfal – beleértve mind a négy hátsót is – rendesen meg vannak dolgoztatva. Mindenkinek ajánlom az angol hangsávot, és nem csak a tökéletes effektek, hanem a Daft Punk által szerzett remek filmzene miatt is!

 

  • Extrák

Első körben, a 2012-ben bemutatandó Tron: Uprising című animációs sorozat első előzetesét érdemes megtekinteni. A sorozat az Örökség előtt fog játszódni, és hangulatában eddig egész jónak tűnik. Olyan hangok keltik életre a karaktereket, mint Elijah Wood, Mandy Moore, vagy a Tront alakító Bruce Boxleitner. A következő kisfilm tíz perben meséli el interjúrészletekkel dúsítva, hogyan is jött huszonöt év után a folytatás ötlete. A technika hihetetlenül sokat fejlődött, így nem is csoda, hogy elgondolkodtak a kihasználásának lehetőségein az alkotók. Természetesen a folytatás ötlete már hamarabb megvolt, minthogy akármilyen történetszál körvonalazódott volna, így azt a bizonyos előzetest csinálták meg első körben. Ehhez láthatunk forgatási képsorokat, illetve magát a kész előzetest is. A maradék részben már inkább csak rajongást hallhatunk. Újabb tíz percben a képi világról van szó. Azon kívül, hogy beszélnek itt is a technikai áttörésekről, láthatunk forgatási képeket, illetve az utólagos CGI fokozatos felépülését. Mesélnek arról, hogyan építették ki az új világot, hogyan vették alapul az első részben látottakat, valamint láthatunk koncepciós rajzokat is. Érdekesség, hogy a rengeteg számítógépes effekt között azért bőven akadnak valódi díszletek is. Az utolsó negyed órás werk a szereplőket mutatja be. A legtöbb fontos karakter szóba kerül. Megtudjuk a motivációkat, ahogyan azt is, ki miért kapta azt a szerepet, amit. Újabb érdekesség, hogy Clu figuráját nem Jeff Bridges alakította, csupán az arcát hegesztették később a testre, de az öregnek is el kellett játszani a jelenetet. Ezeken kívül még megnézhetünk néhány aktuális mozis, és blu-ray előzetest, valamint Daft Punk felejthetetlen, „Derezzed” című számának videóklippjét.

 

  • Összegzés

Tulajdonképpen referencia minőségű lemez egy tipikus látványfilmmel, érdekes, de nagyon kevés extrával, 3D-ben pedig egészen elképesztő élmény.

 

  • FILM: 7
  • KÉP: 10
  • HANG: 9,5
  • EXTRÁK: 6

  

FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész

BD-TESZT: Oblath Ádám és Feri, a mozigépész

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr383107658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.