Remake (reboot) is lehet jó - A majmok bolygója – Lázadás (2011) Blu-ray teszt

Film

Ha A majmok bolygója 1968-as eredetijéről beszélünk, akkor méltán használjuk a „klasszikus” megnevezést, hiszen a sci-fi műfaj egyik alapművéről van szó, ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy bár készült ehhez a filmhez még öt folytatás és 2001-ben egy remake (utóbbiról egyébként nemrégiben írtunk itt a blogon), sem a folytatások, sem a 2001-es remake messze nem voltak méltóak az eredeti filmhez. Na most ezek után 2011-ben újra előszedni ezt a sztorit, hát elég bukásszagú vállalkozásnak tűnt. Rupert Wyatt és csapata azonban megmutatta, hogyan szabad hozzányúlni régebbi filmekhez. Az új Majmok bolygója film ugyanis nem egy céltalan, fantáziátlan remake, hanem izgalmas, realistább újragondolása, illetve előzménye/újraindítása ennek a régi történetnek.
 
 
Olyan módón kapcsolható a korábbi filmekhez, mint például az új Star Trek mozi, azaz vannak benne utalások, kapcsolódási pontok, és majd pár rész múlva eljuthatunk ugyanoda, ahová az 1968-as eredeti, de mégis inkább egyfajta újraindításáról beszélhetünk a franchisenak, ami azért ad némi szabadságot is az alkotóknak a későbbiekben, de mégis maximálisan tiszteletben tartja az eredeti filmet, ami a remake-ek/rebootok nagyon kevés százalékáról mondható el.
Napjainkban kezdődik a sztori, és a bajt persze a jó szándék indítja el, hiszen tudósok az Alzheimer-kór gyógyítása érdekében folytatnak állatkísérleteket. Az egyik tudósnak, Will Rodmannek (James Franco – 127 óra) extra motivációja is van, hiszen apja is ebben a betegségben szenved. Amikor azonban egy tragédia miatt a kísérleteket leállítják, Rodmannek mentenie kell, ami menthető, és megszegve minden biztonsági előírást, az egyik majmot hazaviszi.
 
 
Caesar (Andy Serkis Gollam után ismét fantasztikusan kelt valóban életre egy CGI által teremtett lényt) azonban a kísérletek mellékhatásainak „hála” jóval intelligensebb fajtársainál. Öntudatra ébredése pedig óhatatlanul az emberek elnyomása elleni küzdelemre sarkallja. A történetben minimálisan van olyan dolog, ami ne lenne elképzelhető a valóságban is (néhány túlzást leszámítva, melyek közül igazán bosszantónak csak a majom kölyök megszületésének nem észrevételét mondanám), mégis jó idő után először érezni azt a jófajta, klasszikus sci-fi hangulatot, ami régóta hiányzott a moziból.
 

 
 
Hatásvadászat nélkül érzékelteti a film a majmok kiszolgáltatottságát és szörnyű sorsát (a kvázi „majombörtönös” jelenetek az utóbbi idők legjobb sittes szcénái, már-már Remény rabjai színvonalon mozognak), és egy idő után azt vesszük észre, hogy jobban megértjük őket, együtt érzünk velünk, mint az emberekkel. A CGI állatok karakteresek, de élethűek, s tényleg jól megkülönböztethetőek egymástól, sőt a hihetőség határán belül maradva igazi egyéniségek. A humán karakterek itt most háttérbe szorulnak, amin viszont később majd javítani kell, hiszen a történet vége majd csak az kéne hogy legyen, hogy azért az emberiség hiányozni kezdjen a néző számára. Addig azonban még biztosan eltelik egy-két rész, mi pedig várjuk a folytatást, de most először érzem úgy, hogy én inkább a majmoknak drukkolok!
 
Menü
A menü a Foxos filmeknél már megszokott, filmrészletes, alul egy sorban elhelyezkedő menüpontos. Kellemes, de semmi extra.
 
Kép
A transzfer viszont gyönyörű. Jelenettől függetlenül végig tűéles, élénk színekkel teli a kép. Ami külön kiemelendő, ahogy a digitális majmok még ilyen minőség mellett sem hatnak műnek. A feketék gyönyörűek az esti jeleneteknél, egy kis ponton sem találtam kivetnivalót.
 
Hang
Ez is teljesen rendben van. Magyar Dolby Digital 5.1-es szinkron, és DTS HD MA eredeti nyelv közül választhatunk. Tulajdonképpen mindegy is melyik mellet döntünk, mert a szinkron abszolút jól sikerült, hangzásban meg kvázi semmi különbség nincs köztük. A csendes jeleneteknél is hallani a kellemes atmoszférát, az akcióban bővelkedő percek meg tényleg odavarázsolnak minket is a helyszínre. Patrick Doyle remek zenéje meg nagyszerűen van jelen mindenhol.
 
Extrák
Kimaradt jelenetekkel indítunk. Akadnak a történet és dramaturgia szempontjából fontosabb és jelentéktelenebb szcénák egyaránt, többségüknek nyilván a játékidő rövidebbre vétele miatt kellett végül kimaradniuk. Röviden foglalkoznak A majmok bolygójának kultuszával, illetve, hogy mit vettek át a korábbi filmekből, mik az új gondolatok, de főleg már a tényleges tudományon van a hangsúly. A Cézárt alakító, illetve gesztusait adó Andy Serkins alakítása hét perces kisfilmet érdemelt. A hasonlóság gyönyörködtet, és ismét láthatjuk, hogy az igazán szép digitális karakterek létrehozásához még mindig szükség van a jó színészekhez. Gyakorlatilag minden jelenetben jelen van az összes majom ”dublőre”. Kicsit kevesebb, mint negyed órát szánnak az új kor majmaira, vagyis a színészekre, a mozgásaikra, és a digitális utómunkára.
 
 
Az eredeti ötletek szerint itt is maszkokat, vagy élő majmokat használtak volna, de azt hiszem mindenki jobban járt a végső megoldással. Egy jelenetet digitális munkafázisokra bontva is megtekinthetünk. Ez annyiból érdekes, hogy hogyan is nézett ki az eredeti jelenet, még csupán csak emberekkel. A majmokról készült koncepciós karakterrajzokat is megnézhetjük. Ismét a digitális határ feszegetése kerül szóba, amint a hídon lévő csatajelenet hosszabb kivesézését tárják elénk. Gyakorlatilag ahova néz az ember, mindenhol digitális utómunkát lát valamilyen formában. Nem csak a majmoknál. Szerencsére azonban nem száz százalékig a számítógép alkotta trükkökre támaszkodtak. Végül Patrick Doyle zeneszerző mesél nyolc percben a film zenéjéről. Egy kvázi néma főhős érzéseit önti zenébe, és ez érződik is. Van még két audiókommentár a készítőkkel illetve egy „Majomhatározó” került a lemezre, melynek segítségével kicsit mi is felzárkózhatunk biológiából.
 
Összegzés: Ritka az, amikor egy remake képes felnőni az eredeti film közelébe, de itt ez most sikerült, és szerencsére a kiadvány sem okoz csalódást, sem kép- és hangminőség, sem pedig extrák tekintetében.
 
FILM: 8
KÉP: 10
HANG: 9
EXTRÁK: 7
 
FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész
BD TESZT: Oblath Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr163501155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása