Film
Ismerőseimmel a nagy beszélgetések során mindig előjön állandó témaként, hogy férfi és nő között nincsen CSAK barátság, mert az egyik fél egyszer biztosan gondol ennél többre is (már persze ez akkor igaz, ha mindkét fél heteroszexuális beállítottságú).
Ezért ígérkezett érdekesnek ez a film, hiszen két olyan emberről szól, akik munkaügy kapcsán találkoznak, de mivel mindketten magányosak, úgy döntenek, hogy néha dugnak is emellett egy jót, az érzelmi kötődést azonban teljesen mellőzve. Nem a megszokott kezdés egy romantikus film esetében, viszont remek alkalom arra, hogy az unalomig ismert klisék helyett valami újat lássunk a műfajban.
Amikor pedig kiderül, hogy a főszerepekre Hollywood legkívánatosabb ifjú sztárjai közül sikerült kettőt kiválasztani (Mila Kunis és Justin Timberlake kétségkívül e kategóriába tartozik), akkor még inkább kíváncsi lesz az ember arra, hogy mi sül ebből ki.
Mert azért legyünk őszinték, amikor a kötöttségek nélküli szexről szóló filmre ülünk be, amelynek két, ilyen kívánatos ifjú sztár a főszereplője, akkor azért vágyunk valami látványra. Persze nem pornófilmes részletességet kérek számon a mozin, de azért az viszont botrányos, hogy már a hatvanas években is cikinek számító megoldásokkal (a pasinak mindig derékig, a nőnek mindig nyakig érő takaróval és a szerelmi jelenetekben bevágott kéz- meg arcközelikkel) kerülik el az alkotók bizonyos testrészek felvillanását, a minél alacsonyabb korhatár-besorolás reményében.
Szóval erotika szinte nuku, de romantika terén se jobb a helyzet. A New York-i flashmobos szcéna talán az egyetlen szép, átérezhető pillanat a filmben, ezen kívül csak az elhasznált sablonok puffognak (például nagy összeveszés véletlen hallgatózás után… ráadásul teljesen alaptalanul), és akkor még nem is említettem ciki szülőket (Richard Jenkins és Patricia Clarkson) meg a kötelező meleg mellékszereplőt (Woody Harrelson remek, de a karakter borzasztóan felesleges és irritáló). Hiába játszanak jól ezek a színészek, a propagandabuzik például már az ellenkező hatást váltják ki, mint kéne, és ugyanúgy száműzni kéne őket a mozikból, mint a nők melléig / férfiak hasáig érő „intelligens” takarót.
Kapunk még szép város- és tengerparti képeket L.A.-ből, illetve New Yorkból, néhány jól ismert slágert és százezerszer ellőtt sémákat (na jó, két remek duma van, de tényleg nem több). Persze ha partnerünkkel végig csókolózunk a film alatt, mindezt nem nagyon vesszük majd észre, illetve nem találjuk zavarónak…
Menü
Kedves kis Blu-ray menü. Alul egy sorban fekete alapon helyezkednek el a menüpontok.
Kép
A kép kellemes négyötödre vizsgázott. Egy alap tompaság lelhető fel a produkció teljes hossza alatt, de ez nem azt jelenti, hogy életlen a kép, csupán hogy láttunk már élesebbet is. Azon jelenetek azonban, amelyek érezhetően kisebb kézi-, digitális kamerával forogtak (nagytotálok és tömegjelenetek snittjei) viszont erősen kilógnak. Bár ez a hangulathoz kell, így végső soron nem probléma. A színek természetesek, nem túlvezéreltek, de a sötétebb, este játszódó jeleneteknél valószínűleg több fényelést kapott a film. Egy ilyen jellegű mozihoz ez a transzfer nagyon megfelel.
Hang
Angol DTS HD Master Audio, valamint magyar Dolby Digital. Mindkettő 5.1. Mit is mondhatnék, technikailag nem nagyon van különbség, a szinkron jól sikerült darab. A párbeszédek nagyon jól érthetőek, végig szól az atmoszféra az összes hangfalból, a zenék meg a film hangulatától függően, hol a háttérben szólnak, hol erőteljesen átveszik az uralmat.
Extrák
A külön menüpontban elérhető BD-Live netes tartalmait letudva, ugorjunk is az extrák menüpontjára. Az első okosság egy felugró feliratsor, mely kulisszatitkokkal szórakoztat minket. Olyan, mint egy audiokommentár, csak kicsit szárazabb, bár ez attól is függ, hogy az ember mennyire filmes beállítottságú. Egy valódi audiokommentárt is meghallgathatunk a két főszereplővel, valamint a rendezővel.
Akad közel tízpercnyi kimaradt jelenet, akár rendezői kommentárral, akár anélkül. Ha úgy nézem, mindegyik jó lett volna, igazából csak a jóisten és a rendező tudja megmondani, miért maradtak végül ki a végleges verzióból. Egy felettébb jókedvű bakiparádét is találhatunk. Nem az a sírva röhögős, de tényleg hihetetlenül kellemes látni, ahogy a stábtagok sokszor szívatják egymást. Az első kisebb dokumentumfilmben a készítők beszélnek a forgatásról, onnan is inkább a technikai részekről. Hangulatosan sztorizgatnak, és ahhoz képest, hogy csak ötperces, egész részletes. Ugyanennyi időt szánnak a flashmobokra a filmből. Itt is szó van magáról a koreográfiáról, és kicsit a felvételekről magukról. Negyed órában beszélnek az alkotásban látható, szexszel kombinált komédiáról. Az emberi határok kitolódtak, ennek megfelelő viselkedést és beszédet próbált a rendező a filmbe csempészni. Még vannak előzetesek, és ennyi.
Összegzés:
Sablon sablon hátán, de szórakoztatóan előadva, technikailag is rendben, szóval kosárba vele…
FILM: 6
KÉP: 9
HANG: 10
EXTRÁK: 8
FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész
BD TESZT: Oblath Ádám
