Mitől lesz okos egy tévé, egy asztali Blu-ray lejátszó vagy egy házimozi szett? Kiveséztük a Smart TV rendszert (3. rész)

 Az előző két részben a viszonylag összetett, állandó netkapcsolatot követelő Prémium Tartalmakban és az Applikációkban mélyedtünk el. Azonban ez utóbbiból olyan sok volt, hogy inkább kettévágtuk, tehát jöjjenek most az életmóddal, ismeretterjesztéssel, oktatással, a hírekkel és a friss információkkal kapcsolatos alkalmazások. És persze egy rövid elemzés, és az eljárás jövöjét taglaló okoskodás sem hiányozhat a végéről.  

A játékok és a szórakozásra fókuszáló applikációkra az előző részben került sor, így a harmadik részre maradt az Életmód, az Oktatás, illetve a Hírek szekció. Lássuk, hogy ezek közül melyek a leghasznosabb, legéletrevalóbb vagy épp a legidegesítőbb darabok. 

Életmód

 

Ebben a szekcióban különféle életvitellel kapcsolatos tanácsokkal, praktikákkal találkozhatunk. Ezek alapvetően ismeretterjesztő célzattal készültek, és az élet széles spektrumát ölelik fel a bútorkészítéstől,  rajzoláson át egészen az elsősegélyig vagy a borok ismeretéig. Lássunk ezek közül néhányat!
 
 
A fennt említett témák egyikével foglalkozik Home Interior Idea névre hallgató alkalmazás, amely az otthoni barkács bútorkészítőknek ad hasznos tanácsokat. Részletesen kivesézi a használati tárgyakat, és persze tippekkel is szolgál. Mivel nagy színes ábrákat használnak illusztrációként, ezért nyelvtudás sem szükséges hozzá. A segítségével házi nyersanyagokból gyárthatunk különféle használati tárgyakat, lámpabúrát, könyvespolcot stb. stb. 
 
 
Hasonló a Yoga Trainer is, amely már a nevében is jelzi, hogy mire számíthatunk tőle. Igen, jógázni tanulhatuk meg otthon, akkor is, ha nincs időnk eljárni a foglalkozásokra. Ez az alapokkal kezdi, és a végére elméletileg képzett jógi is lehet az ember akár. A gyakorlatok elsajátítását nagy, színes ábrák segítik, úgyhogy igazából a videok sem hiányoznak innen. Hasonló célokat szolgál a beszédes nevű Reaches the Perfect Body is, amely azt ígéri, hogy alkalmazásával megszabadulhat bárki a felesleges kilóktól. A gyakorlatok mellett a helyes táplálkozással kapcsolatban is szolgál tanácsokkal, úgyhogy tényleg lehet, hogy közreműködésével elérhető a tökéletes testalkat, csak ne lenne annyira fárasztó az egész. 
 
Pont ide illik a hosszú nevű Look 10 Years Then Your Actually Age (Nézz ki tíz évvel fiatalabbnak a korodnál). Itt tippeket kaphat az ember arról, hogy milyen kenceficéket érdemes a bőrére kennie, mennyit kell aludnia és mikor, mit kell ennie, mit kell innia, sportolnia ahhoz, hogy tíz évet bármikor letagadhasson. A Stress Elimination ennek pedig gyakorlatilag az ikertestvére. Ebbe belépve máris elmélyedhetünk a stresszben, megtudhatjuk, hogy milyen káros hatással van a szervezetünkre, és mit kell tenni ahhoz, hogy ezt szép fokozatosan kiiktassuk az életünkből. 
 
 
Ebbe a körbe tartozik a First Aid elnevezésű program is, amelynek segítségével az elsősegélynyújtásba mélyedhetünk bele. A különféle sérülések, sebesüléseket, betegségeket húsz különféle csoportba sorolták (például darázcsípés, ételmérgezés, sztrók, fulladás, orrvérzés stb. ) ezután pedig különféle gyógymódokat sorol fel a program, amelyeket nagy látványos ábrákkal tesz szemléletesebbé. Ez kifejezetten hasznos szolgáltatás, én például egy csomót tanultam belőle. A szokásos orvosi halandzsa helyett ugyanis ez valós megoldásokkal szolgál a felmerülő problémák megoldására. Hasonló kategóriát képvisel az Eye Sight Test, illetve a Color Blinding Test. Ezek közül az első arra szolgál, hogy felmérje, hogy a felhasználónak mennyire jó a látása, hasonlóan egy orvosi rendelőben elvégzett teszthez, a másikkal pedig a színvakság szűrhető ki. 
 
 
How To Tie volt az egyik kedvencem a Smart TV rendszer kínálatából. Ez ugyanis a nyakkendő helyes megkötésére tanít meg. Ráadásul hatféle különféle stílusban mélyedhetnek el a felhasználók, az alkalomhoz illő legmegfelelőbbet kiválasztva. A megértést a képek és a magyarázat mellett animáció is segíti. Így tuti, hogy pár nap és a How To Tie használatával bárki profi nyakkendőkötővé válhat (Van egyébként egy pont ugyanilyen applikáció, az pedig a V-Tie névre hallgat). Hasonló célokat szolgál a The Technique of Dress Selection elnevezésű applikáció, amelyeket a hölgyeknek szánnak. Itt különféle testalkatokra lebontva kapunk tippeket a helyes öltözködéshez. 
 
Szintén a divat világába kalauzol a Sexy Fashion csomag, amely négy rövidfilmet tartalmaz. Ezek különféle promóciós alkotások, amelyeken modell hölgyek mutatják be a különféle nagy divatházak ruháit különféle erotikusnak szánt pózokat felöltve. A nagyfelbontású kép minősége remek, úgyhogy akit ez a téma mozgat, annak ebbe érdemes belekukkantania. Hasonló koncepcióra épül az Insipre Now, ami viszont a 2011. év ékszerekkel, kiegészítőkkel kapcsolatos trendjeivel foglalkozik. Tényleg nagyon modern és dizájnos az egész, nem valami unalmas, vontatott és lassú dokumentumfilmet kell elképzelni. Teljesen ide illő témát dolgoz fel a Perfumes, The Mysterious Fragrance, ami a parfüm univerzumba enged betekintést. Képet kaphat a felhasználó arról, hogy milyen típusú parfümök léteznek, hogy állítják elő ezeket. Tippeket is ad azzal kapcsolatban, hogy mikor, milyen fajtát érdemes használni, illetve hol lehet ezeket beszerezni. 
 
 
Természetesen az életmóddal kapcsolatos alkalmazások közül nem maradhat ki az evés-ivás sem. Az I am a Sommelier nevű program a borok világába kalauzolja el a nézőt. Elmagyarázza, hogy mi a különbség a borfajták között, mennyire fontos a hordók anyaga stb. Emellett információval szolgál arról is, hogy milyen ételhez milyen bor illik, és tanácsot ad ahhoz, hogy élvezhető ki leginkább a nemes ital zamata. Azt nem állítom, hogy pusztán ez a szolgáltatás alkalmas arra, hogy bárkiből sommelier legyen, de lehet, hogy ez nem is baj. Kevés idétlenebb látvány van annál az embernél, aki a borivás után karamell bukéról, édeskés tobozaromáról és étcsokoládés-szamócás ízvilágról karattyol. Aki a bor kortyolgatás helyett inkább Tom Cruise bőrébe bújna, annak találták ki a Shake It, Cockail Bar-t. Mint ahogyan az a nevéből is kikövetkeztethető itt különféle koktélrecepteket találunk. Emellett rövid leírásokat is elhelyeztek a különféle italokról, így egész hamar professzionális elméleti alkoholistává képezheti magát az ember. 
 

Oktatás

 
Ebben a szekcióban olyan alkalmazások kaptak helyet, melyek segítségével, játékosan, szórakoztató módon lehet elsajátítani különféle ismereteket. Elsősorban a fiatalabb korosztály kegyeit keresték itt, de azért akadnak olyan szoftverek is, amelyek a felnőttek épülését szolgálják. A témák igen széles spektrumot fognak át, hiszen az olvasás  megtanulástól kezdve, részt vehetünk biológia, kémia, matekórákon. Belemélyedhet a felhasználó különféle nemzetközi programokba, megismerheti a szervezetek működését, feladatát. Mindesetre érdekes kezdeményezés ez, a tartalmak sokszínűsége biztosítja azt, hogy mindenki találjon az érdeklődési körének megfelelő, abba beleillő alkalmazást. 
 
 
A The Animal Farmot egyértelműen a gyerekeknek szánják. A feladata pedig az, hogy bevezessen az állatok világába. Kizárólag a házban, vagy az a körüli gazdaságban előforduló jószágokra koncentrál. Nagy előnye, hogy a grafikája meglehetősen vicces, és az állatok hangja is nagyon mókás. Szóval kellőképpen ellazult felnőtt társaságban is jó program lehet ezt elindítani, mert garantált a szórakozás. Egy kislexikon szerűségben emellett mindegyikről olvasható egy bejegyzés, amelyben leírják, hogy hol él, mivel táplálkozik, milyen szokásai vannak. 
 
Az I Love My Pet a cica és kutyus barátoknak szól. Itt kívázjáték keretein belül lehet minél többet megtudni ezekről az állatokról. Némi angol tudás nem árt hozzá, viszont rengeteget lehet belőle tanulni. Csakúgy, mint a Happy Talkból. Ez egy jelenleg harminc részből álló sorozat, amely az angol nyelv elsajátítását teszi lehetővé. Az unalmas tankönyvekkel szemben itt kihasználták a rendszer, illetve a tévé előnyeit. Így a szoftver nagy, színes, látványos ábrákkal, animációval operál, és természetesen a hangok sem hiányoznak. Azt nem állítom, hogy pusztán ennek használatával meg lehet tanulni tökéletesen angolul, de az igaz, hogy sokat segíthet.
 
 
A Learning Number a számok univerzumába vezető ajtót tárja ki. Ennek segítségével a fiatal korosztály tagjai megismerkedhetnek a matematika alapjaival, és természetesen különböző, idővel egyre nehezebbé váló feladatok megoldására is mód nyílik. A Capital Cities of the World segítségével pedig a világ fővárosai ismerhetőek meg egy pörgős, teszt szerű játék segítségével. 
 
A World Food Program már egy fokkal komolyabb dolog, hiszen ennek segítségével a jelenleg a Földön futó élelmezésügyi programokkal, akciókkal, az ezekkel foglalkozó szervezetek munkájával ismerkedhetünk meg. Tanulmányok olvashatóak arról is, hogy a világ egyes részen milyen jellegű problémákkal küzdenek, és ezeket hogyan lehetne megoldani. Nem azt mondom, hogy ez a Smart TV rendszer legszórakoztatóbb darabja, hiszen néha eléggé elkeserítő dolgok találhatóak benne, de arra alkalmas, hogy kicsit felnyissa az emberek szemét.
 
 
És végül jöjjön az egész Smart rendszer egyik legkomolyabb darabja, az Anansi and the Tug o War. Ez az alkalmazás egyedül 117 megabyte helyet foglal. Ez nem más, mint egy animációs alkotás, amely egy Anansi nevű ázsiai ember kalandjait meséli el, amelyek közben megismerkedik az állatokkal. Szép és jó, de ez inkább egy mese, szóval nem nagyon világos, hogy miért is ide került. 
 

Hírek, infók

 
Valahol joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi szükség van az applikációk között híroldalakra, ha a működéshez úgyis net kapcsolat szükséges, és azért a számítógépen még mindig könyebb keresgélni, mint a Smart rendszerben. Mindegy, ha már itt vannak, lássuk mit tartogatnak ezek!
 
A News 24 egy szimpla hírekkel foglalkozó applikáció, amelyben folyamatosan frissül a tartalom. Viszont a kivitelezésében ötvözi a hagyományos tévé műsorokat, illetve az interenetes hirsiteokat. Azaz kész magazinműsorokat, összevágott blokkokat, video bejátszásokat kapunk, de ezek közül bármelyik, bármikor elindítható, nincs megszabott lineáris sorrend, és persze műsorterv sem. Az adás, és a videok minősége kifogástalan. A témakörök a szokásosak, világpolitika, sport, gazdaság, bulvár. Aki elmulasztotta a híradót, de érdekli, hogy mitörtént a nagyvilágban, annak ez egy testhezálló alkalmazás.
 
 
A World Business Network egy saját csatorna, amely csak ezen az úton érhető el, azaz direkt az okostévék számára készült. Mint ahogyan az a nevéből is következik, a fókuszban az üzlet, a gazdaság áll. Ilyen témájú videok kerültek hát fel ide, elemzések, interjúk, beszélgetések, beszámolók. Mivel ezek külön-külön is elindíthatóak, ezért egyet akár többször is meg lehet nézni egymás után. Az tény, hogy van célcsoportja az ilyen jellegű szolgáltatásoknak, úgyhogy ezen alkalmazás léte tökéletesen indokolt. Ráadásul a kivitelezés is remekül sikerült, hiszen az anyagok minősége szuper, olyan, mint ha egy "hagyományos" tévé adást nézne az ember, csak, hogy itt bejött pluszba az interaktivitás is. 
 
 
A The Night With View segítségével a világ nagyvárosairól nézhetünk meg éjszaka készült fotókat. Emellett rövid leírás is olvasható az aktuális településről, országról, így végülis ez inkáb ismeretterjesztő/szórakoztató tartalom. Nem igazán világos, hogy miért került ebbe a szekcióba. Mindenesetre látványosnak látványos, és arra kiválóan alkalmas, hogy elkápráztassuk vele vendégeinket, vagy feldobjunk egy unalmas estét. A 101 Best Inventions Ever hasonlóan az előzőhöz, nem friss, viszont annál érdekesebb tartalamat kínál. A világ 101 legfontosabb találmányával ismerkedhet meg itt az ember. A szép, színes illusztrációk mellett egy bő lére eresztett leírás magyarázza el  keletkezésük körülményeit, a használat módját, illetve, hogy mikor, milyen fontosabb szerep jutott ezeknek a történelem folyamán. Kifejezetten hasznos és szórakoztató applikációról van szó ez esetben is. 
 
A The White House szintén egy érdekes darab, hiszen ez a Fehér Házzal kapcsolatos heti történéseket dolgozza fel. Azaz mit mondott, mit csinált az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Milyen fontosabb bejelentések voltak, amelyek érintik az elnököt vagy környezetét. Elolvashatóak a sajtóanyagok, illetve természetesen mód nyílik arra is, hogy a régebbi felvételek, videok, beszédek között turkáljunk. Érdekes szolgáltatásról van szó ez esetben, bár nem valószínű, hogy Magyarországon tömegek érdeklődnének ez iránt, de az USA-ban nyilván más a helyzet, így érthető, hogy bekerült az applikációk közé. 
 
 
A Mom is the Best Doctor nevű szoftvert a hipochonderek Mekkája. Az összes féle-fajta betegségről, fertőzésről, kórságról bőséges információval szolgál. Megismerhetjük ezek kialakulásának körülményeit, a lehetséges későbbi következményeket, és persze a tüneteket is. Természetesen ezek meggyógyításához, elmulasztásához is tanácsokkal szolgál szép, nagyméretű ábrák, illetve szöveges utasítások segítségével. Hasznosnak hasznos az biztos, de azért az életemet nem bíznám rá. Az All About Manner  egy komplett kis kalauz arról, hogy mik is a helyes viselkedés szabályai egy férfiember számára. Sőt még azzal kapcsolatban is tanácsokkal szolgál, hogy milyen társadalmi eseményre milyen ruhában illik elmenni. 
 

Értékelés

 

Az LG a Smart rendszerrel olyan magasra tette a mércét, amelyet egyes konkurens, egyébként jónevű szórakoztatóelektronikai gyártók meg sem tudtak közelíteni. A prémium tartalmak és főleg az applikációk bőségének köszönhetően ez a szolgáltatás valóban pluszt jelent, és nem csak egy kipipálható marketing klisét. Mint a többrészes cikkből is kiderült gyakorlatilag mindenki, nemre, korra, érdeklődési körre és társadalmi osztályra való tekintet nélkül elérhet a rendszer segítségével olyan programokat, amelyekkel valóban jól szórakozhat, sőt amelyekkel hasznosan töltheti el a szabadidejét.
 
De az is igaz, hogy itt nem szabad megállni. A jövő az ennél is komplexebb megoldásoké. Az irány nagyon jó, de tuti, hogy az eddiginél is interaktívabb, szebb és összetettebb alkalmazásokra van szükség. Nem feltétlenül azért mert a felhasználók ezt igénylik (bár gyaníthatóan ez is így van), hanem mert a vetélytársak sem pihennek. Az elmúlt évben gombamód szaporodva bukkantak fel a boltok polcain a különféle, Android operációs rendszerre épülő termékek. Az első eresztés még ugyan nem volt az igazi, főleg az ár/érték aránnyal akadtak problémák. Viszont az újabb darabok már állják a versenyt ezekkel a Smart rendszerekkel, mind az alkalmazások bőségét, mind a sebességet nézve. Csak mondjuk a dizájnjuk nem olyan kifinomult, az irányításuk nehézkesebb, és nem rendelkeznek beépített optikai meghajtóval, így a 3D anyagok lejátszására sem adnak módot. De tény és való, hogy ott loholnak az LG és a hasonló nagy gigászok nyomában, amiből végső soron a vásárlók jöhetnek ki legjobban. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr814293530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása