3D hangzással erősítenek a 2012-es LG házimozi rendszerek

Töméntelen olyan új technológiával tömték ki az új, top eszközöket, amelyek feladata, hogy kiteljesítsék, teltebbé és háromdimenzióssá varázsolják a megszólalást. 
 
 
 

Az LG hét éve, azaz 2005 óta piacvezető Magyarországon a házimozi szegmensben, ha a kumulált eladási értékeket nézzük. Így értelemszerűen az idei, most bejelentett modellek bevezetésével az volt a céljuk, hogy megtartsák elsőségüket, és tovább növeljék a piaci részesedést. Ennek érdekében számos új, akár forradalminak is nevezhető eljárással támogatták meg az új házimozi szetteket. 
 
Ilyen például a vállalat boszorkánykonyhájában kifőzött 3D Sound Zooming technológia, amely képes arra, hogy a hangzást szinkronba hozza a 3D vagy 3D Smart TV képernyőjén aktuálisan látható 3D képekkel. A valós idejű 3D képmélység elemzésének köszönhetően a hang a közeledő képpel erősödik a távolodóval halkul. Az LG szintén saját fejlesztésű 360 fokos 3D hangtér kiterjesztésével (Sound Field Expansion) kibővíthető a 3D-s hangmező mérete, nagyobb lesz az optimális hallgatási tér (Audio Sweet Spot) és a néző az események középpontjába kerül, bárhol is foglaljon helyet a szobában. A 3D hangzást a felfelé sugárzó 3D hangszórók teszik teljessé, amik az egész teret hanggal töltik meg, egészen a plafonig. A térhatású hangokat pedig még valósághűbb köntösben adják vissza az LG házimozijai, ami az egyedülálló hangkalibrációs technológiájának, a 3D Surround Processor-nak köszönhető. A felsorolt technológiai megoldások mindegyike elérhető az első félév csúcsúnak szánt, 9.1-es BH9520T Cinema 3D Sound házimozi-rendszerben.
 
BH9520T CINEMA 3D Sound Blu-ray házimozi-rendszer
 
Hangkavalkád a nappaliban
 
Az LG 2012-es házimozi termékcsaládjának zászlóshajója a 9.1-es BH9520T, amely 360˚-os 3D hangtér kiterjesztést és 3D Sound Zooming technológiát kínál 1100 Wattos teljesítmény mellett. A 3D Sound Zoominggal a 3D hangzás teljes összhangba kerül a képernyőn látható 3D képekkel. A valós idejű 3D-s képmélység elemzésnek köszönhetően a hang a közeledő képpel erősödik és a távolodóval halkul. Azért, hogy a szoba teljes egészében megteljen hanggal az álló hangfalakba épített plusz négy darab, 3D prizmás, speciális algoritmust használó hangsugárzók felelnek. Ezeknek a hangszóróknak köszönhető, hogy 5.1-ről 9.1-esre fejlődött a rendszer. A kivételes hangzás mellett a házimozi Smart tulajdonságokkal is bír, amelynek köszönhetően videók, játékok folyamatosan bővülő tárházához jutunk, illetve nem hiányozhatnak az LG Smart applikációk és Prémium tartalmak sem. A termék ajánlott bruttó fogyasztói ára 209.990 Ft.
 
LG BH7520T Smart Blu-ray házimozi-rendszer
 
Mozi- és szórakoztató komplexum
 
Az 5.1-es, 1100 Wattos LG BH7520T házimozi-rendszer a vállalt szerint képes arra, hogy  szórakoztató központot varázsoljon a nappaliból. A hangzás mellett számos egyéb funkció is növeli a mozizás élményét, például a közvetlen Wi-Fi elérés, a zenefelismerés, DLNA és az LG Hanggaléria.  A házimozi a 3D Blu-ray lejátszás mellett Smart funkciókkal is színesíti az otthoni szórakozást. Tartalmak széles tárházát hozza a nappalinkba, videók, játékok és más szórakoztató applikációk formájában. A könnyű kezelhetőséget segíti az LG Remote okostelefonra letölthető alkalmazás, azaz az okostelefonnal való irányítás lehetősége is.
 
 
LG BH6520T Smart 3D Blu-ray házimozi 
 
Végletekig letisztult megjelenés
 
A BH6520T 5.1-es házimozi négy álló hangszórója és egy mélynyomója 850 watt teljesítményt nyújt, mindezt elegáns formavilággal ötvözve. A letisztult megjelenésű készülék 3D Blu-ray lejátszást, Smart tulajdonságokat — LG applikációkat, Prémium tartalmakat — okostelefonról való vezérlést, iPad, iPod dokkolást, valamint Smart Share tartalommegosztást kínál. Az LG Hanggaléria pedig a megjelenített tartalomhoz igazítja a sugárzott hangot, legyen az film, vagy játék. Emellett választhatjuk a párbeszéd kiemelés vagy éjszakai üzemmódot is. Ennek ára várhatóan 105 ezer forint körül alakul majd. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr494463169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.