Először a nők és a gyerekek! – InterCom szeptemberi Blu-ray megjelenések

A címben említett felszólítás duplán aktuális az InterCom megjelenési listájának átböngészése után. Egyrészt, mert ez a mondat elhangzik az e hónapban végre 3D-ben is megjelenő James Cameron ópuszban, a Titanic-ban, másrészt az InterCom e hónapban főleg a nőkre és a gyerekekre gondolt, hiszen inkább az animációs illetve a romantikus filmek dominálnak a szeptemberi megjelenésben.

Titanic_3DBD_3D.jpg

A Disney például nagyon belehúz, és egyszerre több klasszikusát is kiadja HD formátumban, így érkezik a 101 kiskutya 1-2 (a rajzfilmek), a Hamupipőke, a Macskarisztokraták és A mentőcsapat is. Ezen kívül szintén a gyerekek fognak főleg örülni a nemrég még a mozikban dübörgő Kalózok – A kétballábas banda bmegjelenésének is. A romantikus vonalat főként a már említett Titanic képviseli, de ide sorolható még a Szerelmes Shakespeare rendezőjének új filmje, a Keleti nyugalom - Marigold Hotel is, amelyben egy kispénzű, idős brit házaspár indiai kalandjait követhetik nyomon az egzotikus tájakat és az emberi kapcsolatok boncolgatását kedvelő nézők.

Keleti_nyugalom_BD_3D.jpg

A férfiaknak „mindössze” a Bond díszdoboz maradt, amelyben az eddig megjelent Bond filmek mellett a hiányzó másik kilenc is benne lesz, így az új részt leszámítva most már a teljes James Bond szériát felhelyezhetik a polcra a rajongók, már ha elfér rajta. Amellett pedig, hogy minden filmhez külön tartoznak extrák, a kiadványhoz jár egy plusz extra lemez is, amelyen további magyar feliratos bónuszoknak örülhetünk.

Bond 50th_Slip_BD_.jpg 

A teljes megjelenési lista:

szeptember 5.              101 kiskutya (KN)

                                    101 kiskutya 2. - Paca és Agyar (KN)

                                    101 kiskutya BD Díszdoboz (KN)

                                    A mentőcsapat (KN)

szeptember 12.          Kalózok! - A kétballábas banda (6)

                                  Macskarisztokraták (KN)

szeptember 19.          Hamupipőke (KN)

                                  Hamupipőke Díszdoboz (KN)

                                  Titanic (12)

szeptember 26.          Keleti nyugalom - Marigold Hotel (12)

                                  Bond 50 Díszdoboz (16)

           

3D Blu-ray    

szeptember 12.          Kalózok! - A kétballábas banda 3D (6)

szeptember 19.          Titanic (12)

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr534693772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.