3D játékok az okostévé rendszereken

Első körben öt speciális, direkt háromdimenziós megjelenítőkre tervezett játékkal indítja exkluzív szolgáltatását az LG.

3d.jpg

Mostanra már egyre világosabban látszik, hogy miért is volt elkapkodott dolog a 3D televíziók és projektorok 2010-es bevezetése. A kényelmetlen, nehéz, és aktív shutteres szemüvegek, a kijelzőre varázsolható tartlamak hiánya, és a túlságosan magas ár együtt már túl sok volt. E tényezők együttesen azt eredményezték, hogy a gyártók várakozásaival ellentétben a vásárlók nem tolongtak az ilyen típusú termékekért.

Ezen pedig az intenzív marketingkampány sem segített. Így néhány piaci résztvevő úgy döntött, hogy ahelyett, hogy ölbe tett kézzel szomorkodna, inkább megpróbál reagálni a fogyasztói reakciókra. Így születtek meg a kényelmesebb, olcsóbb szemüvegekkel operáló passzív-polarizációs 3D tévék. Ezután került be egy-két cég kínálatába a saját háromdimenziós tartalomszolgáltatás (3D World, 3D Explore), és most pedig érkeznek a direkt 3D-s játékok.

Legalábbis az LG kínálatában mindenképp. Hiszen a vállalat a cégek közül elsőként bejelentette, hogy ilyen jellegű szolgáltatást tesz elérhetővé Smart TV rendszerrel megtámogatott szórakoztatóelektronikai berendezésein. Az első körben öt, az okostelefonokról már megismert játék adoptációja kerül be a kínálatba. Egészen pontosan az Air Penguin, a Frisbee Forever, a Downhill Bowlling2, a Burn City és a Diversion. Ezeket természetesen a mozgásérzékeny Magic Remote távvezérlővel kell majd irányítani. Az egyelőre nem világos, hogy a tévék mellett a Blu-ray lejátszókba és házimozi rendszerekbe is bekerül majd e funkció, és hogy Magyarországon mikortól lesz elérhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr254698048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tonsur 2012.08.08. 10:23:42

Remélem ez az agyonhájpolt, az egészségre is káros (aktiv, vagy passziv szemuveget igénylő) 3D-s őrület hamar lecseng, és tényleg a vásárlónak sokkal fontosabb paraméterekre fognak koncentrálni a gyártók, mint pl a jobb minőségü, és felbontásu megjelenitők kifejlesztése elérhető áron, vagy olyan szolgáltatások bevezetése, ami a gyakorlatban is többletet jelent a felhasználónak.

farkamatvakarva 2012.08.12. 19:25:14

@Tonsur: nagyon hiányolom a képminőség javítását megcélzó fejlesztéseket, nagyon tolják a 3d-t, de a lényegi dolgokat elfelejtik...
az okos tv-vel meg ki lehet kergetni a világból, rá kell dugni pc-t, notit a tv-re, ennyi, nem a felesleges hülyeségek miatt 100ezres nagyságrendű áremeléseket generálni