Forradalom a televíziózásban


Amikor már azt hinnénk, hogy a szórakoztatóelektronikában sok újat már nem lehet mutatni, akkor a nagy gyártó cégek mindig megrázzák magukat, és előállnak valamivel, ami még a legedzettebb, az iparág történéseit figyelemmel követő embert is meghökkenti. Pont ez történt a közelmúltban, amikor is lerántották a leplet a világ első hajlított képernyőjű OLED tévéiről.

hajl.jpg

Már jó ideje nem Európa, Amerika vagy Japán számít az innováció epicentrumának, ha a televíziózásról van szó, hanem Dél-Korea. Ez a tézis ismét bebizonyosodott, hiszen az LG mutatta be az első hajlított kijelzővel büszkélkedhető OLED televízióját.

LG-Curved-OLED-side.jpgAzt azért lehetett várni, hogy a konszern előrukkol valamivel, hiszen a cég jelenleg egyértelműen az OLED technológia vezetőjének számít, ugyanis csak e vállalat kínál eladásra is nagy méretű, konkrétan 55 hüvelykes képátlóval bíró készüléket, de ilyen volumenű újítás azért talán nem volt benne a pakliban. Az LG szerint a hajlításnak köszönhetően a televízión látható kép közepe és széle azonos távolságra lesz az emberi szemtől, ami minden eddiginél jobban kíméli a látószerveket, ezáltal pedig minden eddiginél jobb házimozis élmény érhető el..

Az EA9800 típusjelzésű termék egyébként természetesen megkapta az LG Cinema 3D technológiáját, azaz képes a passzív-polarizációs eljárás révén a térhatású tartalmak megjelenítésére, biztosítja a kétdimenziós anyagok háromdimenzióssá konvertálását, és támogatja a Dual Play-t, tehát, hogy két játékos a speciális szemüvegek segítségével egyetlen kijelzőt használjon teljes képernyős megjelenítéssel. Nem hiányzik belőle a vállalat által továbbfejlesztett idei okostévé rendszer sem, és persze a mozgásérzékeny, hangvezérléssel felturbózott új generációs Magic Remote távvezérlő kezelését is biztosítja. Azt, hogy mikor kerül a boltokba ez a különleges modell, és várhatóan mennyibe kerül majd, egyelőre még sajnos nem árulta el a gyártó.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr225019898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.