Az új Alkonyat? - Az éhezők viadala Blu-ray teszt

FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Vannak filmek, amelyeket túlzottan nagy hype, felvezetés szokott kísérni.  Az éhezők viadala pont ilyen mozi. Ezért hiába volt az év egyik nagy eseményeként reklámozva a premierje, mi kissé szkeptikusak voltunk.  Egyrészt, mert nehéz volt elképzelni, hogy a Menekülő ember és a Battle Royale után lehet bármi újat, jobbat mondani ezen sztori vonatkozásában, ráadásul az új Alkonyatként is definiálták a regényt és a filmet, ami nem túl jó ajánlólevél.

FILMKEPjenninyilaz.jpg

Így tehát hátrányból indul a film, de be kell vallani, az elején nagyon kellemesen meglepődünk. Az egész világ, a kerületek, a kiválasztás, az utazás a Kapitóliumba, az ottani piperkőc dekadencia mind-mind remekül ki van találva, és a verseny kezdetére kellően felfokozódnak az izgalmak, miközben a karakterek is egészen kidolgozottnak tűnnek minden oldalon.

A film második fele, a viadal viszont botrányosra sikeredett sajnos. Én elhiszem, hogy minél alacsonyabb korhatárba kell besorolni egy tiniknek is szánt filmet, de az már mekkora álszentség, hogy miközben az nyilvánvaló, hogy a viadal célja, hogy a résztvevők megöljék egymást, és csak egy maradjon, akkor mindezt látványban és megvalósításban totál elfinomkodják. A másik a teljesen hiteltelen szerelmi szál. A mindenért megküzdő, igazi túlélő típusú nőt/lányt megtestesítő Jennifer Lawrence és a bamba képű, a lányt az elején eláruló, majd később az érzéseit mégis megvalló Josh Hutcherson annyira nem összeillő pár, hogy az égvilágon semmi kémia nincs köztük. Attól meg egyenesen rettegek, hogy ha a második részben az itt már halványan felvázolt szerelmi háromszög képezi majd a sztori központi részét. Sokkal érdekesebb lehetne a Kapitólium, a vezetők és az általuk elnyomott, eleve bűnösnek kikiáltott körzetek viszonya, esetlegesen a köztük kitörő háború bemutatása.

FILMKEPbambakepu.jpg

Mivel nem olvastam a könyveket, nem tudom, így lesz-e, de az biztos, hogy ez a franchise lehetne akár jó, de valóban benne van egy újabb Alkonyat is. Az mindenesetre pozitívum, hogy az érdeklődésünket felkelti a film, erős hatosnál többet viszont a gyengén megcsinált viadal és szerelmi szál miatt nem érdemel.

Vízválasztó lesz, hogy a folytatásban melyik irányba indulnak majd el az alkotók.

Menü

Állóképes menüt kapunk, ami bár kissé hangulatromboló egy felső kategóriás formátumnál, de legalább kellemes zene szól alatta.

BDfomenu.JPG

Kép

Tulajdonképpen szép a kép. Kellően részletgazdag, és jól illeszkedik a valós környezetbe a számítógéppel generált anyag is. Az egyetlen bajom, hogy sok helyen nincsenek mély feketék. Pedig a kép itt-ott bizonyítja, hogy erre lenne lehetőség, de a legtöbb éjszakai jelenetben a sötét nem fekete, hanem inkább kék, és ez engem eléggé zavart.

Hang

Magyar és angol DTS-HD MA 5.1-et kapunk. Viszonylag ritka még az azonosan nagy felbontású magyar hang, így ezt örömmel üdvözöltük. A keverés és a hangzás megegyezett, amivel nem is volt semmi probléma. Remekül teljesít a film, nem csak a frontoldalra koncentrálódik a hangzás még az eseménytelenebb jelenetekben sem. A magyar szinkront is bátran ajánlom, hisz a főbb szereplők a jól bevált magyar hangjukat kapták.

Extrák

BDextra.png

Az extrák a második lemezen helyezkednek el, ami ugyan nem Blu-ray, csak DVD, de ez nem ok a panaszra, főleg, hogy minden bónusz magyar feliratos. Negyed órában a film elkészültének az ötletét boncolgatják. Sokat beszélnek az eredeti könyvről, hogy mennyire megkapó és közkedvelt, amellett, hogy remekül ábrázolt karakterek vannak benne. A tökéletes mozis alapanyag. De magáról az egész jelenségről is viszonylag teljes képet kapunk. Ezek után jöjjön egy sokfelé darabolt, de szerencsére egyben is megtekinthető, majdnem két órás dokumentumfilm. Természetesen a forgatókönyvvel kezdik a sort. Szoros együttműködés volt az eredeti íróval, ami azért megszokott dolog ilyen adaptációk esetében. A színészekről is érdekes dolgokat tudunk meg. A főszereplő például majdnem visszadobta a szerepet, mert félt a film méretétől. Egyébként itt is mindenkit dicsérnek, de legalább alá is támasztják azt, amit mondanak, nem csak agyatlanul szórják a bókokat. Viszont elég részletesen kitérnek minden kisebb szerepre, nem aprózzák el. A látványé a következő etap. Itt mindenre kitérnek, a kosztümöktől kezdve a díszletekig – inkább a rendező akarata érvényesült, semmint az írónőé. Belenézhetünk a koreográfiai előkészületekbe is. Természetesen hosszú felkészülés előzte meg a forgatást. Ehhez jönnek a különböző kellékfegyverek. Újra szó esik a valódi helyszínekről és az azokkal járó nehézségekről, de a statiszták is megkapják a maguk kis szeletét a tortából (egyébként itt lehet megfigyelni, milyen jó hangulat uralkodott a forgatáson).

Következzenek a számítógépes effektek. Itt azért a kézenfekvő dolgok mellett olyan dolgokat is bemutatnak, melyek tipikusan csak azért kerültek a képbe, mert egyszerűen meg tudták csinálni. Egyébként részletesen magyaráznak itt is, érdekes figyelni, ahogy a különböző rétegek a helyükre kerülnek. A vágási folyamatokról is hosszan értekeznek. Itt inkább az tetszett, ahogy láthattuk, mi alapján dönt a rendező erről vagy arról. James Newton Howard felejthetetlen, sokszor monumentális zenéje is szóba kerül, láthatjuk a felvételeket, hallhatjuk a zeneszerzőt.

Még a film fogadtatására is szánnak időt, és bevallják, hogy azért féltek kicsit tőle. Ez persze szemezgetés volt inkább, hisz rengeteget dumálnak, és azért csaponganak is elég rendesen. Immár a nagy dokumentumfilmen kívüli extrák következnek. Az első ilyen arról szól, hogy állt Donald Sutherland a karakteréhez – még egy hosszú levelet is küldött a rendezőnek, melyet fel is olvasnak. Öt percben mesélnek arról, hogy is hangolták össze az arénát az irányítóteremmel; itt rendesen egymáshoz kellett passzítani a számítógépes animációt a színészekkel. Van egy negyedórás beszélgetés a rendezővel, de ebből már csak apróbb újdonságok derülnek ki. A rendező két percben még arról is beszél, hogy mennyivel másabb agyat követel meg, ha valaki rendezőként, illetve forgatókönyvíróként tevékenykedik (hiszen ő írta és rendezte a mozit). Végül a produkcióban látható propagandafilmet nézhetjük meg teljes terjedelmében.

Összegzés:

Hiába a film sok gyengesége, tény, hogy nem lett azért rossz a Blu-ray kiadvány. Csupán a kép lehetne picit jobb...

FILMKEPmenekulojennifer.jpg

FILM: 6

KÉP: 8

HANG: 10

EXTRÁK: 9

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr705040775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NorthopViggo 2014.02.11. 22:33:31

Szia! Bocsi, a menu első képét netről szedted?