Jönnek a webOS alapú okostévé rendszerek

2014-ben érkeznek az első olyan Blu-ray lejátszók, házimozi szettek és televíziók, amelyek a HP által kifejlesztett, és az LG által felvásárolt technológiára épülnek.

lg2013smarttv-1l.jpg

A Hewlett-Packard számos rossz üzleti döntést hozott az elmúlt időszakban, elég például csak a Compaq megvásárlására és bedöntésére gondolni. Mindezek között előkelő helyet foglal el a webOS névre hallgató operációs rendszer története, amely technológia 2010-ben került a cég tulajdonába a Palm felvásárlásának köszönhetően. Akkoriban a konszern úgy tervezte, hogy ezzel a Linux alapú rendszerrel lép be az okostelefonok és tabletek robbanásszerűen növekedő piacára, sőt a szoftvert más eszközeiben is alkalmazni kívánta, így többek között az asztali számítógépeiben, notebookjaiban, valamint a nyomtatókban is.wbos2.jpg

Azonban az elképzelésekből gyakorlatilag semmi sem valósult meg, ugyanis a cég okostelefonjai és a TouchPadnévre hallgató táblagép elbukott, és az amerikai óriás kivonta ezeket az eszközöket a piacról. Ekkor még mindig lett volna esélye a szoftvernek, azonban a fejlesztés elhúzódott, a költségek meg csak nőttek, így a projektet lezárták. Ezután a webOS-t nyílt forráskódúvá tették, azaz bárki felhasználhatta, és tovább fejleszthette, és a cég azt is bejelentette, hogy, e programra épülő terméket nem dob piacra a jövőben. Úgy tűnt tehát, a webOS-nek befellegzett. Ekkor, azaz egészen pontosan 2012 nyarán bukkant fel az LG, amely cég hevesen érdeklődni kezdett az operációs rendszer iránt. Kiderült, hogy a vállalat azt fontolgatja, hogy egy erre épített smart tv megoldással váltaná le a 2009-ben bevezetett NetCast szoftvert. Sőt ezt olyan komolyan gondolták, hogy cakkumpakk meg is vették az egész technológiát, és így egészen biztosnak látszik, hogy a jövőben piacra kerülő LG szórakoztatóelektronikai eszközök erre a szisztémára épülnek majd.

Az LG Electronics műszaki igazgatója Skott Ahn elmondta, hogy elsőként az internetre kapcsolódó okostévés készélükéeikben kívánják bevetni a frissen vásárolt szoftvert, de később talán bevetik más termékekben is. Arról nincs konkrét információ, hogy nyílt forráskódú marad-e a program, és mi lesz a köré épült fejlesztői közösséggel. Az viszont már biztos, hogy a hivatalos fejlesztőcsapat továbbra is a Szilícium-völgyben marad, a HP pedig megtartja és licenceli az LG számára azokat a szabadalmakat, amelyek a webOS felhős kapcsolódásával függnek össze. A pletykák szerint az első ilyen okostévé rendszerek 2014-ben bukkanhatnak fel a tévékben, Blu-ray lejátszókban és házimozi szettekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr105113607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.