Kék- és vörös lézer a tévében.


Egy komplett Blu-ray író-olvasó egységet építettek a Mitsubishi új, lézeres háttérvilágítású LCD televízióiba.

mitsu2.jpg

Néhány évvel ezelőtt óriási felhajtás közepette mutatták be az első lézeres háttérvilágítású LCD televíziók prototípusait, a hangzatos "lézertévé" névre hallgató modelleket. Ezekről azt híresztelték, hogy a hagyományos CCFL világítást alkalmazó LCD, illetve a plazma modelleknél sokkal élethűbb színeket képesek megjeleníteni. Így elméletben meg volt rá az esély, hogy ezek leváltva az épp regnáló technológiákat, uralják majd a tv piacot.

Mint ahogy azonban az közismert ez a scenárió végül nem valósult meg, a gyártók jó része nem látta meg a fantáziát a lézeres modellekben, inkább a LED eljárást használó készülékeket részesítette előnyben. Mára csak egyetlen cég, a japán Mitsubishi maradt, amely ilyen típusú televíziók előállításával foglalkoznik. Ők viszont rendületlenül kitartanak, amit tökéletesen bizonyít, hogy a közelmúltban dobtak piacra két új (LCD-39LSR4, és LCD-50LSR4) modellt.

mitsu.jpgAz alkalmazott LaserVue panelekkel ellátott eszközökben a LED-es és lézeres háttérvilágítás előnyeit próbálták ötvözni. A két oldalsó keretbe egyenként 16 darab vörös lézer fényforrás került, ezek mellé építettek összesen 320 cián színű (ami a kék és a zöld egyforma arányú keveréséből állítható elő) fénykibocsátó dióda. Az ezekből származó fény összekeveredve a vörös lézerrel fehéret eredményez. A vállalat állítása szerint minderre azért volt szükség, mert így a hagyományos LED háttérvilágításnál gazdagabb és látványosabb tónusok megjelenítését biztosítják modelljeik.

Hogy ez a valóságban is így van-e az persze jó kérdés. Az mindenesetre tény, hogy a 39 és 50 inch képátlójú új televíziókba építettek egy teljes értékű, BDXL kompatibilis Blu-ray író és olvasó modult, sőt egy egy terabyte tárolókapacitású merevlemezt is. Ezek pedig a digitális tévé tunereknek köszönhetően lehetővé teszik a filmek lejátszása mellett több tv műsor egy időben történő rögzítését is. A Full HD felbontású készülékek képesek a háromdimenziós tartalmak megjelenítésére, és a szokásoknak megfelelően az átlagosnál komolyabb hangrendszerrel látták el őket. Ugyanis megkapták a vállalat saját, Diatone elnevezésű hangendszerét, amely összesen tíz hangszóróból, egészen pontosan négy oldalsó hangfalból, két centersugárzóból és négy (!!) mélynyomóból áll. Ez mind szép és jó, az viszont nem, hogy az ötven colosért 3000 dollárt kérnek el, a 39 inches pedig 2560 dollárba kerül majd. Ez egyszerűen brutálisan sok pénz egy ilyen méretű és kialakítású tévéért, beépített Blu-ray eszköz ide-vagy-oda.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr955236217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.