Beépített Blu-ray egységgel érkezik az új Xbox


A Microsoft konzolgépével már nem csak a játékosokat célozza meg, hiszen úgy tűnik, hogy a készülék egy komplex multimédiás központtá fejlődött.

xbox.jpg

Óriási várakozás előzte meg azt a partit, amelyen a világ egyik legnagyobb cége, a Microsoft lerántotta a leplet az Xbox névre hallgató konzolgép legfrissebb verziójáról. Ráadásul a Sonyval ellentétben, akik ugyebár csak beszéltek az új Playstationről, itt fizikai valójában is bemutatták a terméket. Azt a modellt, amely a jelek szerint sokkal inkább lesz egy sokoldalú szórakoztatóelektronikai központ, mint egy szimpla játékgép. A Microsoft háza táján tehát úgy látják, hogy ez lehet a túlélés irányába vezető út, hiszen sokan megkondították a vészharangot a szimpla játékkonzolok felett, mondván a rohamos ütemben fejlődő okostelefonok és a tabletek kifilézik majd ezt az iparágat.

New-XBOX-ONE--016.jpgAz új Xbox One konzolban is AMD APU dolgozik, vagyis a központi processzormagok és a grafikus vezérlő egyetlen lapkán kap helyet. Az ötmilliárd tranzisztorból álló, valószínűleg 28 nm-es gyártástechnológián készülő óriáschipben 8 darab – várhatóan 1,6 GHz-es órajelen ketyegő – Jaguar kódnevű processzormag lesz, amit 8 GB DDR3 memóriával egészítenek ki. Magyarra lefordítva a jelek szerint egy igen erős PC-vel vagy notebookkal egyenértékű masina lesz a készülék.

A készülékbe kerül fél terabyte-nyi merevlemez, és a Blu-ray meghajtót sem spórolják ki belőle, hasonlóan az integrált Wi-Fi-hez, és a HDMI valamint USB csatlakozóhoz. Állítólag magukat a játékokat nem kell majd telepíteni a lemezről, de lesz egy háttérfunkciója az operációs rendszernek az optikai meghajtó kímélése érdekében. Amennyiben van elég lemezterület a HDD-n, akkor a játékokhoz tartozó tartalmakat a rendszer fokozatosan felmásolja. Erről a felhasználó nem szerez majd tudomást, csak előnyeit élvezi. A modell a nagy rivális PlayStationhöz hasonlóan az év végén, a karácsonyi szezonban kerül a boltokba. Akkor dől majd el, hogy a Microsoft sokoldalúbb vagy a Sony inkább a játékokra koncentráló koncepciója lesz-e a nyerő. Az mindenesetre eléggé árulkodó, hogy a korábbi felmérések szerint az amerikai vásárlók jó része azért döntött az Xbox mellett, mert az sokoldalúbb tévézési, filmnézéséi opciókat kínált.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr375330269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.