Tim Burton visszatér - Frankenweenie - Ebcsont beforr Blu-ray teszt

FILMKRITIKA és BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Nem is tudom eldönteni, hogy a Tim Burton neve által gerjesztett negatív érzéseket tulajdonképpen honnan is számoljuk. És ezt is vérző szívvel írom le, mert ha az olyan filmekre gondolok, mint az Ollókezű Edward vagy a Batman első két része, akkor a mestermű is beugrik mellé. De ha nem is kell mindig elgondolkodtató, zseniális filmeket összehozni, akkor is lehet újszerűen szórakoztatni. A kétezres évek eleje környékén aztán egyszer csak mintha elfogytak volna az ötletek.

Talán nem véletlen, hogy Burton ezért egy régi kisfilmjét porolta le illetve bővítette ki.

Victor Frankenstein egyszerű kertvárosi gyerek, aki épp készül az iskolai tudományos versenyre, és legjobb barátja a kutyája, Szikra. Szikrát azonban baleset éri, így Victor furcsa kísérletekbe kezd, hogy visszahozza az élők sorába megboldogult barátját.

FILMKEPfohosok.jpg

Tim Burton azon kevés rendezők közé tartozik, akik olyan egyedi látványvilágot hoznak létre, hogy akárhol látjuk, mindig felismerjük a direktor névjegyét. Ez egyrészt a sokszor füves tripnek tűnő, furcsa történetvezetésnek köszönhető, másrészt annak, hogy nem igazán tudjuk pontosan kijelenteni, hogy a rendező milyen korosztálynak is csinál éppen filmet.

A Frankenweenie - Ebcsont beforr is remekül beleillik a sorba, bár azt tudni illik, hogy egyáltalán nem új dologról van szó, hisz Tim Burton még a mozifilmes korszaka előtt leforgatta ugyanezt a történetet, azonos címmel és történettel, csak fél órában, élő szereplős változatban. És hogy őszinte legyek, az inkább alkot egy teljes egészet, mint tesztünk tárgya. Az egész estés mozi ugyanis érezhetően toldozott-foltozott, és sok helyen nem a sztori miatt lett néhány (sok) plusz szál beiktatva, hanem egyszerűen a játékidő okán, s így megkapunk egy unalomig ismert Burton-történetet, ami semmi újat nem hoz sem mondanivalóban, sem történetben, technikailag meg aztán pláne nem.

FILMKEPhulyegyerek.jpg

Az egyetlen dolog, ami miatt nem lehet utálni ezt a filmet, az az, hogy nyilvánvalóan szerelemprojektről van szó, és a készítőket egyértelműen nem a hatalmas bevételi számok motiválták. Csak hát ez akkor is egy már ismert, felesleges alkotás marad, ám ettől függetlenül tény, hogy tisztességesen össze van rakva.

Menü

A teljes menü magyar nyelvű, és bal oldalt helyezkednek el a menüpontok, ami picit furcsa, tekintve, hogy szinkron meg nem került a lemezre.

Kép

FILMKEP3Dmozizikacsalad.jpg

Egy modern stop motion technikával felvett filmnél sok kivetnivalót nem talál az ember. A kép teljesen rendben van, a különböző szűrők és utómunkák rétegei nem látszódnak, de mivel kvázi gyurmafilmről van szó, így a képkocka per másodperc adatok csalókák. Ehhez még vegyük hozzá, hogy a produkció fekete-fehér, ezért a tökéletestől némileg elmarad a végeredmény, de ez nem baj.

Hang

Angol DTS-HD Master Audio hangsáv került a lemezre, mégpedig 7.1-es keverésben. Nagyon jól szól a nagyfelbontású DTS, a frekventáltabb jeleneteknél kifejezetten érdemes odafigyelni, hogy a távirányító a kezünk ügyében legyen. A csendesebb szcénákban finom atmoszférát hallani szinte végig, ráadásul a plusz két hátsó hangfal is aktívan dolgozik a film majd' teljes hossza alatt. Az egyetlen negatívum, hogy szinkron nem került a kiadványra. És most vonatkoztassunk el az elvakult, tipikusan magyar szinkronőrülettől, mert nem erről van szó. Egyszerűen ez a mozi nem feltétlenül felnőtteknek készült, ráadásul nem kifejezetten éreztem azt, hogy a szinkronszínészek - főleg a gyerekek - a helyzet magaslatán álltak volna. Továbbá 2013-ban szinkron nélkül kiadni egy filmet enyhén szólva is kockázatos.

Extrák

TimBurtonmunkaban.jpg

Egy kisfilmmel nyitunk, ami nem is olyan rövid. Nagyon jó az egész felépítése, és minden apró kulisszatitokba belemásznak. Beszélnek az eredeti filmről és arról is, miért döntött úgy Tim Burton, hogy stop motion technikával forgatják le az alkotást. Bemutatják a bábokat, láthatjuk, hogy minden apró dolognak külön felelőse van, szóval nagyjából teljes képet kapunk az egész forgatásról. Emellett még istenítik a stop motiont, mert ez még tényleg megfogható technika. A bemutató évében a Comic Conon kiállították a különböző helyszíneket a bábokkal együtt – ezt járják körül néhány percben. A legjobb extra kétségkívül az eredeti film, ami fél órát tesz ki, és Tim Burton még az összes nagy mozija előtt hozta össze. Ez még élő szereplős alkotás volt. Ezeken kívül láthatjuk Plain White T-től a „Pet Sematary” című videoklipet.

Összegzés:

Akinek még mindig tetszenek az ilyen jellegű alkotások, annak nagyon jó vétel lesz a Blu-ray. Kérdés, hogy a magyar piacon mennyire van igény erre, szinkron nélkül...

 FILM: 6

KÉP: 9

HANG: 10

EXTRÁK: 7

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr735346695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.