Az LG a tévék árát csökkenti, a Toshiba pedig a tv gyárai számát


Tévés hírek a nagyvilágból: A dél-koreai vállalat brutálisan visszavágta néhány Ultra High Definition felbontású televíziójának árát. Ezzel párhuzamosan a Toshiba megkezdte a stratégiai visszavonulást, a Loewe pedig szép lassan csődbe megy.

lg_la96502.jpg


Közeledik a karácsonyi szezon, felgyorsulnak az események az elektronikai, szórakoztatóelektronikai univerzumban is. Vannak cégek, amelyek ilyenkor állnak elő a tuti csodafegyvernek szánt termékeikkel, vagy éppen őrületes akciókkal próbálják felkelteni a vásárlók figyelmét. Mások viszont nem érnek rá ilyen hívságokra, hiszen minden erejüket lefoglalja az, hogy a túlélésért küzdenek.

la9650.jpgAz LG az első csoportba tartozik, hiszen a dél-koreai gigacég bejelentette, hogy jelentősen felbontást kínáló televíziójának árát. Az 55 inches 55LA9650 így 5000 helyett 3500 (körülbelül 700 000 forint) dollárba kerül, az ennél tíz hüvelykkel nagyobb 65LA9650 pedig 7000 helyett 5000 (kb. 1 000 000 forint) kerül majd. Ez pedig azt jelenti, hogy az LG nemcsak hogy beszállt a kínai cégek által elindított árháborúba, hanem felvette a kesztyűt és visszavágott. Hasonlóképpen cselekedett egyébként a közelmúltban a Samsung és a Sony is, azonban egyelőre ők még nem adják ilyen olcsón az ilyen jellegű készülékeiket. Ezzel együtt pedig választ is kapunk nagyjából arra a kérdésre, hogy mikor lesznek az átlagember számára is elérhető árú 4K, azaz 3840 x 2160 képpontos maximális felbontást kínáló televíziók a boltok polcain: Most. A 700 000 forintos ár ugyanis bár Magyarországon soknak számít, a jobb gazdasági helyzetben lévő országokban már egyáltalán nem kirívóan magas. Sőt néhány gyártó ennél több pénzt kér el az ugyanekkora, de hagyományos, azaz Full HD felbontást kínáló prémium kategóriás készülékéért. Az Ultra High Definition felbontást leszámítva egyébként ezek a készülékek ugyanazt kínálják, mint egy átlagos, modern televízió. Tehát képesek együttműködni a Magic Remote mozgásérzékeny távvezérlővel, irányíthatóak hanggal, rendelkeznek beépített médialejátszóval és Loewe_Individual_Compose.jpgfejlesztett smart tv rendszerrel. Tükrözhetőek rajtuk a Miracast technológiának hála az okostelefonok, tabletek és nem hiányzik belőlük a digitális tévéújság sem.

Amíg az LG-nél a jelek szerint jól mennek a dolgok, addig Japánban és Németországban egyes patinás cégek háza táján az óriási gondok elől próbálnak elmenekülni. A Toshiba például arra kényszerűl, hogy 3000 embert utcára tegyen, félezernek megváltoztassa a munkakörét, és a három külföldi tévégyára közül kettőt bezárjon. Jelenleg Indonéziában, Kínában és Lengyelországban rendelkezik a cég ilyen üzemmel, és ha az utóbbira is lakat kerül, az nagyon rossz hatással lehet a vállalat európai, így tehát a magyarországi jelenlétére is, amely egyébként eddig sem volt problémamentes. Ennél is nagyobb szószba került az egykor szebb napokat látott németországi székhelyű Loewe. A 90 éve alapított, mára az egyik utolsó megmaradt európai tévégyártó vállalat a nyáron már csődvédelmet kért. Akkor azonban úgy tűnt sikerült megállapodni a kínai Hisense-szel, azonban a jelek szerint ez csak a tűzoltásra volt elég. A vállalat ügyvezető igazgató ugyanis most azt jelentette be, hogy ha év végéig nem sikerül befektetőt találni, akkor le kell húzniuk a rolót. Bár állítólag jelenleg is hat potenciális partnerrel folynak a tárgyalások, azért az nem mindegy, hogy az esetleges befutó konszern vagy csoport mennyire változtatja majd meg a prémium termékeiről ismert Loewe arculatát, stratégiáját, karakterét.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr285549410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása