Jönnek az emberközelibb méretű OLED tévék

Az új technológiára épülő 47 hüvelykes akár még az idei évben a boltokba kerülhetnek. 

gal.jpg

Az OLED képalkotási eljárásra épülő televíziók lassan-lassan megkezdik hódító útjukat. Egyre több gyártó mutatja be ilyen jellegű termékét, és a hagyományos kivitelű darabok mellett már felbukkantak az első hajlított, íves modellek is. Azonban ezek mindegyike viszonylag nagy, tehát 55 inches képátlójú, vagy annál valamivel nagyobb. Pedig még mindig az ennél némiképp kisebb, azaz a 42 és 47 hüvelykes a legnépszerűbbek, azaz a nagy sikereket ezzel lehetne learatni. Úgy fest a gyártók is tisztában vannak ezzel (naná, hát ki tudja ezt, ha nem ők), és a jelek szerint már nem is kell sokat várni az első ilyen, "kis méretű" OLED tévékre.


gal2.jpgBár az LG nem jelentette be hivatalosan, hogy piacra dobná a 47 hüvelykes, 880W sorozatba tartozó modellt, viszont a termék már megjelent a WiFi tanúsítványt hivatalosan kiadó WiFi Szövetség (WiFi Alliance) adatbázisában, és a dokumentumok szerint a a német és osztrák, minőség ellenőrzéssel, illetve az ezzel kapcsolatos tanúsítványok kiadásával foglalkozó TUV-höz is beadták a modellt, hogy vizsgálják meg azt. A 880W széria egyébként idén az IFA-n debütált. Ez az úgynevezett Gallery televízió, amely egy, a hagyományostól eltérő, a festmények keretét idéző kávát kapott, ahova a tervezők az „előre” néző Canvas hangszórókkal operáló, 2.2 csatornás hangrendszert építették. Ez a gyártó állítása szerint a korábbinál erőteljesebb, dinamikusabb, gazdagabb hangzás megteremtését teszi lehetővé. A saját fejlesztésű WRGB OLED technológiára épülő termék belső, adattárolásra szolgáló memóriájában helyet kapott számos klasszis festő ipari mennyiségű festményének digitális reprodukciója is, így a felhasználó egy gombnyomással privát galériát varázsolhat a szobájából. Minden bizonnyal ez esetben is egy Full HD felbontású készülékről lesz szó, amelyből természetesen nem hiányzik a Smart tv rendszer, azaz biztosítja különféle internetes alkalmazások elérését, vezérelhető mozgással és hanggal is, és a Miracast támogatásnak köszönhetően biztosítja a tabletek, okostelefonok tartalmának "tükrözését" is.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr305557161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.