Vastag volt a gázsi - Red 2. Blu-ray teszt

FILMKRITIKA: Cseri Dániel
BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Robert Schwentke a RED című nyugdíjas-akcióvígjátékkal nagyot dobott. Egy viszonylag szórakoztató, korrekt akciójelenetekkel telepakolt bő másfél órát lehetett végigrötyögni, és a pazar szereposztást jelentő világsztárok láthatóan élvezettel mentek át debilbe. (Erről lentebb még később lesz szó a második rész vonatkozásában, ám majd semmi jóra nem lehet számítani, csakúgy, ahogy a film megtekintése kapcsán sem.) A folytatás evidens volt a bevételek tükrében. Schwentke éppen nem ért rá, mert a tragikusan rosszul sikeredett R.I.P.D. – Szellemzsarukat forgatta, ezért Dean Parisot huppant bele a rendezői székbe. Parisot alapjában véve ért a vígjátékhoz, jó példa erre a Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés, valamint a Dick és Jane trükkjei. Most azonban nem jöttek össze azok, amiknek össze kellett volna jönniük.

01.jpg

Az alapsztori silány, és hiába (ismét) az ominózus szereplőgárda, gyakran úgy tűnik, mintha így-úgy sikeredett, nem kevés ripacskodással megspékelt improvizációk lennének egymás után fűzve, a forgatókönyv átfutása és a dialóguslista átlapozgatása után. Már persze, ha létezett egyáltalán ilyen, és nem csak egy homályos ötlet volt arra, hogy a remek bevételt termelő első rész után gyorsan kell egy folytatás, mielőtt az előzmény feledésbe merül (és erre megvoltak az esélyek, mert azért annyira nem volt átütő az első rész sem), míg aztán az egész összecsapott lett, kusza zavaros és fölösleges. Az akciójelenetek kapcsán ugyan nem lehet panasz, ám ez így önmagában kevés. Hiába lett a kiváló színészgárda tovább erősítve Anthony Hopkins (vajon mennyiért vállalta fel, hogy elképesztően idióta karakterét életre keltse?), továbbá Catherine Zeta-Jones (gyanúsan nem öregszik és továbbra sem fejlődtek színészi képességei sem) személyével, recseg-ropog az egész.

14.jpg

Moses (Bruce Willis) ezúttal volt kollégája temetésére menne, de az FBI lecsap rá, beviszik, aztán valakik kihozzák, kusza módon összeáll a régi brigád, belép a képbe a fent említett két új karakter plusz egy ázsiai bérgyilok, aki mintha Jet Li epigonja lenne a Halálos fegyver 4.-ből. Az ember csak kapkodja a fejét, és próbálja követni, hogy mi miért történik, ám mindez sajnos nem megy. A RED 2. rossz film. Láttunk már hasonló, vázlatos forgatókönyv mentén-alapján futó mozgóképes projekteket, például pont a már említett Halálos fegyver 4.-et, ami szintén rohammunkában összedobott, forgatókönyvét tekintve tákolmányra épült, mégis szórakoztató volt és működött. Amikor egy filmben a fő poénokat a szarral teli vécéket felrobbantó John Malkovich és a pókerarccal a Mátrixba illő akciójeleneteket koppintó szekvenciák központi figurájaként önmagát elásó Helen Mirren jelenti, akkor nincs miről beszélnünk. Bruce Willis már amúgy is rég lerombolta az imidzsét a temérdek szeméttel, amiben az utóbbi években szerepelt, Mary-Louise Parker aranyos őzike továbbra is, de jelen esetben csupán ostoba dekoratív elem, akit lesöpör a pályáról az agyonplasztikázott, ezúttal egy ordas kurva kémnőt hozó Catherine Zeta-Jones figurája.

10.jpg

A színészek persze remekül érezhették magukat a forgatáson, vastag volt a gázsi, lehetett ökörködni (az, hogy közben porrá égetik magukat, pontosabban annak a fel nem ismerése, hogy éppen ez történik, minimum továbbgondolásra késztető), tehát végső soron a kulisszák mögött remek volt a hangulat, a házimozi előtt ücsörögve már nem lesz az. Természetesen a képregény és az első rész legelvetemültebb rajongói lehet, hogy itt is megtalálják a számításukat, és az okot, hogy miért is jó a RED 2. de a többség sajnos csalódni fog.
A producerek és a befektetők azonban nem csalódtak, mert a világkörüli összbevételben igazolva látták a harmadik rész létjogosultságát, amelynek már zajlanak az előkészületei. Természetesen csakúgy, mint a RED 2. esetében, ott is a film legjobban sikerült pillanataiból összevágott előzetesekkel és elsöprő marketing-, illetve reklámkampánnyal lesznek becibálva a mozikba a nézők, legalábbis azok, akik könnyen felejtenek és/vagy annyira naivak, hogy ismét hagyják hülyére venni magukat. Az alapvető probléma pedig itten leledzik. Nevezetesen amíg nagy nevekkel, megtévesztő előzetesekkel eladhatóvá tehető egy-egy silány fércmű (sajnos újra és újra), addig a kontraszelektív értékkiválasztás mint olyan, csak utópia marad. Természetesen nem arról van szó, hogy Antonioni mélységeibe kellene elmerülni, hiszen az adott műfaj nem erről szól, de ha már önmagukból idiótát csináló sztárok és akcióvígjáték, akkor legyen az a szint, amit anno James Cameron a True Lies – Két tűz között című darabbal felállított, amúgy nincs értelme az egésznek. Pont. 

09.jpg

Menü

Jópofa képregényes menü.

Kép

Gyönyörű, szép tiszta a transzfer. Minden város kicsit más színtónust kapott, így remekül ad a hangulathoz. A részletesség tökéletes, de a feketék néhol nem elég mélyek. Mindenesetre tűéles, jó színtelítettségű képet kapunk.

02.jpg

Hang

Angol DTS-HD MA 7.1-es és magyar DTS-HD MA 5.1-es hangsávok közül lehet választani. Nagyon jó, hogy a magyar szinkron is egyre többször fordul elő tömörítetlen formában. A keverés remek mindkét esetben. Akcióvígjátékként rengeteg ütés, robbanás és hasonló zaj akad, amit remekül használ ki a rendszer. Jók az atmoszférikus hangok, és hihetetlenül erősek a basszusok is. A szinkron egy picit ugyan erőteljesebben szól, ám az eredeti nyelvhez sokat hozzátesz a plusz két csatorna.

18.jpg

Extrák

Egy negyedórás kisfilm az első extra. Itt a szereplőket és azok karakterét mutatják be. Mesélnek a színészek, hogyan is sikerült figurájuk bőrébe bújni, de a visszatérők is elárulják, mi minden változott az első rész óta. Egy másik kisfilmben a technikai cuccokat magyarázgatják, úgy, mint a fegyvereket és a járműveket. Még azt is elmondják, hogy milyen gránátokat vetettek be, és kinek milyen fegyver illet a szerepéhez. Öt percben a taktikai megoldásokba másznak bele. Elmesélik, hogy John Malkovich karaktere inkább a kütyükért rajong, míg Bruce Willisé a régi iskolás ökölharcért. Az utolsó kisfilm az akciójelenetekkel foglalkozik. Bemutatják a kaszkadőrmutatványokat, de inkább csak az elméletről beszélnek. Ezen kívül van még néhány jelentéktelen kimaradt jelenet, továbbá egy bakiparádé, ahol vicces nézni, mennyit is káromkodnak a színészek.

08.jpg

Összegzés:

Nem ugyanaz a minőség, mint az első – már ami a filmet illeti –, de technikai szempontból bizony jól össze lett rakva a kiadvány.

FILM: 5

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 6 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr885717046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bcrics 2013.12.31. 22:30:06

Hello, fellelhető-e vhol olyan lista, ami tartalmazza a DTS HD(MA); TRUE HD Magyar hangsávval megjelent Blu Ray kiadasokat?

Feri a mozigépész 2014.01.14. 10:47:13

@bcrics: Szia! Bocs a késői reakcióért. Sajnos nem nagyon tudok olyan oldalról, ahol ezt ki lehet listázni. Még a legnagyobb online BD/DVD boltban, az xpressen sincs ilyen funkció tudtommal. :-(

süti beállítások módosítása