Felesleges újra - Az emlékmás (2012) - Blu-ray teszt

FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Len Wiseman rossz rendező. Súlyos expozé ez, viszont sajnálatos tény. Az Underworld első, valamint második része sem az ő tehetsége miatt működött, még ha recsegve-ropogva is, hanem a stáb azon tagjai munkájának köszönhetően, akik apait-anyait beleadtak, érezvén a vámpírfilmek akkori, felfelé ívelő, ám egyre sablonosabb, sőt olykor röhejessé váló dömpingjében azt a lehetőséget, hogy itt és most talán lehet egy kisebb áttörés a lassan csontig rágott zsáner beszűkült keretei között. Olyan, áttörést hozó film formájában, amely még akár kultikussá is válhat.

FILMKEPcolinagepbenul.jpg

Ám hiába a vizuális team megszállottsága, ha a direktor színészvezetési képessége finoman szólva is megkérdőjelezhető, struktúrájában pedig érezhetően képtelen a majdani kész egészet látni, és a vágás során improvizál, legalábbis a végeredmény gyakran vakvágányra futva zakatoló dramaturgiája erre enged következtetni. Mindezt úgy, hogy a retinaszaggató akciójelenetek közötti üresjáratokban történő görcsös erőlködéseknél aztán végképp kilóg a lóláb. No, de ki kíváncsi eme paripavégtagra, főleg a stúdiók és a producerek közül, ha dől a pénz. A minőség iránti vágyat, ha az már nem pusztult el réges-régen, lazán felülírja a profitorientált gépezet, különösen, ha a közönség igényszintje immár ott van, ahol. A Die Hard-franchise érthetetlen módon Wisemanre bízott negyedik része kapcsán is a meglehetősen fenntartásokkal kezelt és elfogadhatóként definiálható forgatókönyvből készülhetett volna sokkal jobb, de rosszabb darab is, jegyezzük meg. Ez sem lett éppen átütő, sőt a széria leggyengébb részét lehetett végignézni, végigfeszengeni, rajongók előnyben. Szerencsére az egyik producerként közreműködő John McTiernan azért valószínűleg próbálta koordinálni Wisemant. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy miért nem ő rendezte, ha már. Valamint milyen is lett volna, ha Mr. McT. dirigálja a film munkálatait. Jobb, az biztos.

FILMKEPcolinkozeli.jpg 

Az emlékmás remake-je lett Wiseman anyagi szempontból folyamatosan vastag pénzeket termelő, silány színvonalú mozgóképekből felépített karrierjének újabb állomása, amire mindez ugyanúgy igaz, mint a korábbi művekre. Azonban itt az egyértelmű anyagi siker elmaradt. A 125 millióból összeeszkábált munka odahaza 60 millióra volt jó a közönségnek, worldwide viszonylatban végül cirka 200 millió lett az egyenleg, és majd mindennel együtt azért lesz annyi bevétel a végelszámolásnál, hogy Wiseman pályáján ne egy megrekesztő fiaskóról beszéljünk, hanem egy kevésbé sikeres filmről. Egy olyanról, ami ugyanakkor semmilyen formában nem ér a közelébe sem Paul Verhoeven 1990-es klasszikusának. Mert kérem, hiába pörögnek itt a füstölő processzorokkal, valamint temérdek terabájttal megvalósított CGI illúziók, és hiába izzadnak vért a kaszkadőrök is, gyatra ez az egész. Colin Farrell ugyan jó színész, nem kárhoztatható, azonban ez itt nem megy neki. És nem azért, mert Arnold emléke, stílszerűen emlékmása kísért, hanem mert ez a karakter pont egy robusztusabb figuráért kiált. Colin sem kákabél, de aprításai során megmosolyogtató, hiába a borostájánál is szúrósabb tekintete. És ha már tekintet. Befogadói szempontból (ismét stílszerűen ugyebár) a látóidegek azért nem unatkoznak, mert a látvány és a tempó feszes, van zúzás rendesen, csak épp a lényeg vész el, ráadásul Philip K. Dick apokaliptikus, futurisztikus környezetbe integrált társadalomkritikával is megspékelt zseniális, sci-fi-irodalmi alapanyaga ide vagy oda, elég volt ez egyszer anno, persze ne is tagadjuk, többször is megnézve. Nincs ennek itt már tétje, súlya, nyoma sincs a cselekménybe finoman beleszőtt fenti többlettartalomnak, csak a bevétel lett volna a lényeg. Pénztárcájuknál megragadva például azt a generációt, akik ezen nőttek fel. Nos, ők azok, akik jó eséllyel rühellik Wiseman torzóját. A másik potenciális nézőbázis kapcsán a koncepció valószínűleg a fiatalabbak becsalogatása lehetett, hátha számukra kultikussá fog majd válni. Nem fog, mert rossz. A fent említett látvány kapcsán, mivel a sztori már ismert, és ha nem, akkor sem lehet elmerülni benne, óhatatlanul is olyan dolgokra kezd figyelni az ember, hogy milyen műterem- és díszletszagot áraszt magából ez az egész, ha éppen nem számítógépekkel generált talmi elemekkel zsúfolt jelenetek peregnek előttünk.

FILMKEPkatepisztollyal.jpg

Vigaszt Kate Beckinsale nyújthatna, de nem tud, mert láthatóan unatkozik, és bár szokás szerint dögös, figurája súlytalan és érdektelen. Farrell is csak egyértelműen aláírta a szerződést, aztán próbált a nagy előd nyomdokaiba lépni, akinél ő persze lényegesen tehetségesebb, de fizikai adottságai nincsenek meg ahhoz, amit művel, így aztán még disszonánsabb az egész. Darabosan, nehézkesen, zsigeri rutinból játszik ő is, hiszen a milliók már át lettek utalva, onnantól kezdve pedig mindegy. Főleg, ha nincs erős rendezői kontroll, és koncepció is alig. Wiseman instrukciói kevésnek bizonyulnak, ismét a megszállott technikai stábtagok azok, akik talán próbáltak hozzátenni valami pluszt, ami pozitív törekvés, de katyvaszt szült. Üldözésben, lövöldözésben, bunyóban nincs hiány, ahogy ásítozásban sem. Wiseman végképp túlvállalta magát, egy remek remake helyett látványos, de steril, sablonos tucatárut készített, amit egy profi marketing- és PR-gépezet segítségével próbáltak a célközönségnek gondolt nézőkre tukmálni, kevés sikerrel. Míg Verhoeven filmjében is díszlet- és műteremszag dominált, ott legalább a színészek hozzáadott pluszt képviselő játéka feledtette mindezt, a fanyar humorról már nem is beszélve. A pontosság kedvéért fontos megjegyezni, hogy ott és akkor azok a trükkök és vizuális megoldások magasiskolák voltak, és csak ma megmosolyogtatók, nem kevés, filmrajongói nosztalgiával megspékelve. A remake esetében azonban sajnos már most is gyatra az egész, mert rutin, és semmi újat nem tesz hozzá az egészhez, ráadásul túl komolyan is veszi magát az egész projekt. Mosolynak itt nyoma sincs, sem a filmben, sem a nézők körében. Utóbbiak esetében is csupán csalódott fintor, mikor bő két óra után végre-valahára hömpölyögni kezd a sokak számára minden bizonnyal megváltást jelentő vége-főcím.

Menü

BDFomenu.JPG

Egyszerű kis menü, ahol egy sorban, alul helyezkednek el a menüpontok, miközben a film pergősebb kockáit láthatjuk. Külön öröm, hogy még egyszerűbben lehet választani a mozis és a rendezői változat között.

Kép

Vadiúj film, szóval nagy meglepetéseket nem rejt a transzfer. Igazából végig jeles a kép, ami gyakran vált csillagos ötösre, így érdemes fogalmazni. A kezdő jelenet élessége és részletessége páratlan, a főhős arcán a pórusokat számolni lehet. Ez a maximum némileg csökken a film közben, de még így is érezni, hogy csúcskategóriás a kiadvány.

Hang

BDhangok.JPG

Magyar Dolby Digital 5.1 van, ami a sok helyen rendesen átdolgozott és megváltoztatott rendezői változathoz is rendelkezésre áll. Pazarul szól, ami gyakorlatilag minden jelenetre igaz, és szerencsére itt sem ordítanak a szinkronhangok. Az eredeti angol 5.1 visszatér egy régen látott formátumhoz, vagyis a Dolby True HD-hoz. Ez hihetetlen erővel szól, és szerencsére nem csak az izmosabb házimozikon lehet észlelni a különbséget.

Extrák

BDExtraLemez.JPG

Kétlemezes a kiadvány, így szépen el vagyunk eresztve az extra tartalmakkal. Az mondjuk már önmagában is extra, hogy a rendezői változatot tekinthetjük meg. Ez több logikával ajándékozza meg a nézőt, mint a mozis változat, ráadásul hűebb az eredeti verzióhoz. Egyébként az első lemezen egy audiokommentár az első cucc, a rendező közreműködésével. Nézhetjük a filmet úgy is, hogy különböző információs morzsák jelennek meg a képernyőn, ezek azonban olyan nagyon nagy volumenű újdonságot nem tartalmaznak. Van még néhány film- és játékelőzetes, aztán ugorhatunk a második lemezre. Itt rögtön egy elég hosszú bakiparádéval indítunk. Ebből azért már könnyebben rájön az ember, miért is jött létre a film. A sok hülyülés nyilván meghozza a kedvet, bár tény, hogy a különböző akciójelenetekbe tört bele a színészeink tehetsége inkább. Az első komolyabb extra tízperces, és a tudomány szempontjából közelíti meg a film fontosabb kérdéseit. Elég részletesen magyarázzák el, hogy sok dolognak már ma van alapja.

BDExtrak.JPG

A trarszról, vagyis a Föld közepén átfutó járműről is szó esik három percben, látunk terveket, ötleteket. Következzék az akció. Ezt kisebb etapokban mutatják be, hol színészekhez, hol jelenetekhez kötve. Ez összesen húsz percet tesz ki, és láthatjuk, hogy egy-egy jelenet mögött bizony kemény munka állt. Huszonöt percnyi elővizuális tervet is megleshetünk. Ez azonban ilyen hosszban picit unalmas, hisz az egész csupán kezdetleges animáció.

Összegzés:

FILMKEPfogonoszmegprobekek.jpg

Igazság szerint ez egy teljesen felesleges újragondolás, ráadásul láthatjuk a rendezői változaton, hogy sok momentum egy az egyben ugyanolyan akart lenni, mint az eredeti filmben. A minőségre viszont nem lehet panasz, szóval akinek ez a szíve vágya, az zsákolja be a kiadványt!

FILM: 4

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 8

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr915040803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása