FILMKRITIKA: Cseri Dániel
BD TESZT: Oblath Ádám
Film
James Mangold rendező különös figura. Kicsit olyan, mint Brian De Palma, elvileg zseniális filmes, ugyanakkor a gyakorlatban időnként önmagát cáfolja, de az is lehet, hogy kettő van belőle. Az egyik, az eredeti (legyen Mangold 01) a kifejezetten jó, a másik, a klón (legyen Mangold 02) a kifejezetten gyenge filmjeit készíti. (Ki tudja, hol tart az amerikai emberklónozási program, amelyben filmrendezők a kísérleti személyek, ami azért jó, mert hatalmas mennyiségű tesztalanytól van visszacsatolás – közvetve – arról, hogyan is funkcionál a klón, ugyebár.) Mangold anno a Copland című, sztárokat felvonultató, ám mégis visszafogott, erőteljes atmoszférájú zsarufilmmel robbant be a köztudatba egy, a pályája kezdetét jelző, átlagos romantikus komédiát követően. A Copland sikere után jött a szintén jól sikerült Észvesztő, ahol Angelina Jolie, nyomokban bár, de színésznői képességekről tett tanúbizonyságot Winona Ryderrel együtt. Aztán jött a Kate és Leopold című kedves limonádé, amelyben először dolgozott együtt Hugh Jackmannel. Az Azonosság delejesen jól sikerült pszichothriller lett, A nyughatatlan pedig bravúros életrajzi dráma Johnny Cash önmagával, az alkohollal és a drogokkal vívott küzdelméről, a siker erőterében egy elsöprő erejű szerelemmel bonyolítva. A western műfajának újraélesztésére tett sikeres kísérlet volt a Ben Wade és a farmer remake-bravúrja a Börtönvonat Yumába, mellyel Mangold bebizonyította, hogy szinte minden műfajban megállja a helyét.
Utolsó kommentek