A tervek szerint a jövőben olyan rendszerrel egészítik ki az LG smart tévéket, amely lehetővé teszi, hogy egy időben több játékos szórakozhasson egy időben ugyanazon a tévén.alljoyn_4.jpg

Sokan, sokszor mondták már, hogy a televíziókba épített okostévés rendszerek egyik nagy vonzerejét a játékok jelenthetik majd. A különféle felhőalapú, tehát távoli számítógépeken futó, de a képet a felhasználó televíziójára közvetítő megoldásokban óriási fantáziát lát a piaci szereplők egy része, és ennek megfelelően már el is indultak az ilyen irányú fejlesztések. Ez azonban csak az egyik fontos irányvonal. Legalább ilyen fontos, legalábbis a jelenlegi trendeket elnézve, az úgynevezett multiplayer opció. Azaz, hogy egy időben több felhasználó is játszhasson ugyanazzal a programmal, ha lehet, ugyanazon a képernyőn.

smart2.jpgErre eddig csak a különféle, direkt e célra tenyésztett játékkonzolok segítségével nyílt mód. A jelek szerint azonban az LG ezt a szolgáltatást már a közeljövőben be kívánja emelni az okostévés rendszerekbe. Legalábbis erre utal, hogy a dél-koreai konszern együttműködési megállapodást kötött a Qualcommal az AllJony platform jövőbeni használatáról. Az AllJony egyik sajátossága, hogy lehetővé teszi, hogy egyszerre több eszköz is párhuzamosan kommunikáljon a rendszerrel, amiből fakadóan lehetségessé válik a multiplayer játékok futtatása is. Ráadásul mindez operációs rendszertől független, azaz akár az is elképzelhető, hogy az egyik játékos az LG saját, mozgásérzékeny távirányítóját használja, egy másik egy Android alapú tabletet, a harmadik pedig egy iOS-re épülő (tehát Apple) iPhone-t. Ha ez megvalósul, akkor forradalmasíthatja az otthoni szórakoztatást, és újabb lökést adhat a televízió, illetve a smart tv rendszereket használó eszközök, így például Blu-ray lejátszók, vagy házimozi szettek értékesítésének. Mindenesetre amellett, hogy az ötlet maga jó, az alapok is adottak a megvalósításhoz. Az LG rendelkezik ugyanis jelenleg az egyik legkiforottabb, legegyszerűbben használható, legsokoldalúbb okostévé rendszerrel. Emellett ott a Dual Play technológia is a tarsolyukban, ami lehetővé teszi, hogy a passzív-polarizációs 3D képalkotási eljárás által kínált előnyöket kihasználva a felhasználók két külön képet láthassanak a kijelzőn a speciális szemüvegek segítségével. Arról egyelőre nincs konkrét információ, hogy mikor játszhatunk először többen a tv előtt, de a pletykák szerint erre sokat már nem kell várni.

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr415683312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása