Megnéztük: A Megtorló - Háborús Övezet

Őszinte leszek, amikor megtudtam, hogy a következő "Megnéztük" alany az A Megtorló - Háborús Övezet lesz, akkor kicsit aggódtam, ugyanis a film első része anno nem tetszett. Szerencsémre az új résznek nem sok köze van a 2004-ben bemutatott filmhez, csupán a főhős személye és a bosszúálló történetvezetés maradt meg. A készítők vélhetően nem nagyon törhették magukat, hogy az első részben játszó főhőst - Thomas Jane - hozzák vissza a Háborús Övezetbe, így bár a szerep változatlan, a színész lecserélődött. Hogy jó döntés volt-e? Szerintem igen, az új Frank Castle ugyan keveset szól - főleg a film elején -, arcberendezése és termete miatt tényleg elhisszük róla, hogy ő bizony valóban a Megtorló, akitől retteghet az egész alvilág.

 

A film megtekintéséhez tehát nem szükséges az első részt látni, a bosszú mögött álló tényeket ebből a részből is megismerjük. A kezdő percek méltóak egy igazi akciófilmhez, a vacsoraasztalnál történő leszámolása a maffiának roppant látványos és kegyetlen is, kár, hogy ezt követően egyre kevesebb hasonló vérengzést látni, a történet kicsit belassul a főgonosz félig-meddig történő elintézése után. Csak azért félig-meddig, mert Billy Russoti egészen a film végéig nyújt elegendő motivációt a bosszúhoz, Jigsaw néven "új" arccal és a totálisan nemnormális öccsével nemcsak az ártatlan civileket, hanem a város egyéb bűnszervezeteit is rettegésben tartják. Dominic Westnek nem volt nehéz dolga eljátszani a megtört és emiatt megőrült gonoszt, viszont a ráaggatott maszk és ruhák miatt egy idő után kissé komikussá vált a szerepe. Az öccsét játszó Doug Hutchinson szintén profin játssza az akár emberi hús elfogyasztását is bevállaló félkegyelműt, jómagam tényleg már azt vártam, hogy Frank mikor hasítja ketté a fejét ennek a kis mitugrász csávónak.

A rendőri oldalról érkező mellékszereplőkkel sincs semmi baj, de már a film elején látszott, hogy a szerepük annak ellenére másodlagos, hogy a végjátékra Frank mellett segédkeznek. Az utolsó helyszínként szereplő régi Hotelben lezajló mészárlás méltó a film stílusához, viszont Jigsaw és öccsének kivégzése talán eredetibb lehetett volna.

Ami az extrákat illeti, természetesen elérhető a filmet végigkísérő audiokommentár, és a kulisszák mögé bevezető kisfilmek is. Megismerhetjük Frank Castle fegyvereit, illetve jelmezének megtervezését, valamint Dominic West átalakulásába is betekintést nyerhetünk. Fontos kiemelnem, hogy BD Live támogatást is kapott a kiadvány, mely egy külön menüpontban érhető el. Használatához természetesen internetelérés szükséges, hiszen ekkor a világhálóról letölthető HD tartalmakhoz, filmekkel kapcsolatos információkhoz enged hozzáférést a lemez. Feltétlenül érdemes kipróbálni!

Többet nem is szeretnék írni a filmről, hiszen ez aktuális nyereményjátékunk díja. Meghagyjuk a nyertesnek a kiadvány teljes felfedezését!

 

Az A Megtorló - Háborús Övezet Blu-ray kiadását a Forum Home Entertainment-től kaptuk megtekintésre. Köszönjük!


Lemez adatok
 

Játékidő: 103 perc

Kép: 1080p

Hang:
Dolby Digital 5.1 - magyar, cseh, lengyel
Dolby TrueHD 5.1 - angol

Felirat: magyar, angol (halláskárosult), arab, horvát, bolgár, cseh, görög, héber, hindi, izlandi, lengyel, román, szlovák, szlovén, török

Extrák:

  • Audiokommentár Lexi Alexander rendező és Steve Gainer operatőr közreműködésével
  • Megtorló - Háborús Övezet - Így készült a film
  • Felkészülés a forgatásra - kisfilm
  • A Megtorló fegyverei - kisfilm
  • Bemutatkozik a Fűrész - kisfilm
  • A Megtorló külsejének megtervezése - kisfilm

  


A Megtorló - Háborús Övezet (Punisher: War Zone, 2008)

Műfaj - akció, thriller

Rendezte- Lexi Alexander

Szereplők:
Ray Stevenson (Frank Castle)
Dominic West (Billy Russoti/Jigsaw)
Doug Hutchinson (Loony Bin Jim)
Colin Salmon (Paul Budiansky)
Wayne Knight (Micro)
Dash Mihok (Martin Soap)
Julie Benz (Angela)
Stephanie Janusauskas (Grace)
Mark Camacho (Pittsy)
Romano Orzari (Nicky)
Keram Malicki-Sánchez (Ink)


A film története: Frank Castle (Ray Stevenson - Róma), a különleges erők exügynöke halálos fegyverarzenállal tér vissza A Megtorló folytatásában, és ezúttal egyszemélyes háborúját két fronton is megindítja. Castle a kegyetlen maffaivezért, Billy Russotit üldözi, és rettenetes sérülésekkel csúfítja el a gengsztert, ám a tűzharcban életét veszti egy FBI-ügynök. Míg a bosszúra szomjazó bűnöző felveszi a Fűrész nevet, és maga köré gyújti az alvilág legrettegettebb gonosztevőit, addig a szüvetségiek is felállítanak egy akciócsoportot - és mindkét csapat Castle-ra vadászik! A Megtorlónak tehát a törvény erőit is le kell gyűrnie, miközben a Fűrész könyörtelen seregével küzd ebben a kirobbanóan izgalmas akcióthrillerben.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr601476954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása