FILMKRITIKA+BD-TESZT: Oblath Ádám

Film

Frank Miller és Robert Rodriguez mindig is hasonlítottak egymásra a viszonylag nyersebb műveiket tekintve. Egyértelmű hősök nem annyira fordulnak meg náluk, csak míg Rodriguez a mozgóképekre teremtette karaktereit, Miller a képregények között aratott. Illetve utóbbi rájött, mennyire mozira termettek a rosszfiúk. Kettejük közös munkája, a Sin City formabontó lett, még úgy is, hogy láttunk már hasonló produkciót, de az igazi áttörés bizony itt volt érezhető.

Frank Miller ugyan a képregények mellett már nem egy forgatókönyvet vetett papírra (példának okáért a Robotzsaru-trilógia második-harmadik részét), a Sin City-univerzumból azonban egy történet jogát sem engedte ki a kezei közül. Robert Rodriguez azonban máshogy közeledett a probléma felé: leforgatta a film elején is látható háromoldalas kalandot, és nemes egyszerűséggel a képregényes orra alá dugta egy laptopon, azzal a felkiáltással, hogy „ha tetszik, így kezdődik majd a film”. Tetszett neki. A rendezést is együtt vezényelték, sőt, egy jelenet erejéig Tarantino is felbukkant. A képregény storyboardszerű követésének meg is lett az eredménye, a kritikusok és a közönség elismerte a művet.

Hogy mi is volt a siker titka, arról hosszas vitákat lehetne folytatni, de kétségtelen, hogy a három kamionnyi hollywoodi sztár is rendesen hozzátett a végeredményhez. Elég itt csak Clive Owen, Bruce Willis és Mickey Rourke megalkuvást nem ismerő figuráira gondolni.

Ebben a városban igazából semmi nem fekete és fehér. A tisztességes emberek mítoszokban léteznek csupán. A három főhős közel sem ártatlan, de mégis ők azok, akik ha valamihez, akkor a saját elveikhez és gerincükhöz körömszakadtáig ragaszkodnak. És ettől lesznek végül mégis pozitív, szerethető karakterek. A mellékszereplőkről már ne is beszéljünk.

Az epizódokba integrált kisebb történetek egy-egy hosszabb fejezetet ölelnek fel Sin City történeteiből, remek egész estés mozifilm-antológiát alkotva. Amíg várjuk a második részt, érdemes elővenni Blu-rayen a fekete-fehér kalandot.

Menü

Rendkívül hangulatos, magyar nyelvű, zenés menüt kapunk a film és a képregény részeiből összeállított ötletes montázzsal. A választófülek hasonlítanak a képregényes keretes feliratokra.

Tökéletes. Bár ez egy kvázi száz százalékban utólag manipulált transzfernél el is várható. A zömmel fekete, fehér és szürke színek gyönyörűek. A kép minden esetben tűéles, akár egy-egy arcot nézünk, akár a háttérben meghúzódó árnyakat. Mivel az egész film zöld és kék háttér előtt forgott, nem túl nagy bűvészmutatvány kiszúrni a számítógéppel animált részeket, pláne ilyen felbontásban, de még így is többnyire tökéletesen idomulnak. A néhol felbukkanó színek is remekül mutatnak, kellően kiemelkednek a fekete-fehér részekből, megadva a kívánt hangsúlyt egy-egy tárgynak vagy szereplőnek.

Hang

A jól sikerült mozis szinkron is kapott DTS HD Master Audio keverést. Tisztán és érthetően szól. A belső monológok erőteljesen dübörögnek a front hangfalakból, míg a normál beszéd a centerből szól, remek dinamikát alkotva. Az akciójelenetek viszont szétszedik a nappalit. A lövöldözések, ütések, autós törések mind megmozgatják az összes hangfalat. Itt érdemes kiemelni egyébként a basszusokat, amelyek erősen megnyomva, tompán, rendkívül erőteljesen szólnak. Természetesen az angol hang is tömörítetlen, DTS HD Master Audio. Gyakorlatilag ugyanaz a keverés, talán egy hangyányival szól szebben, de a különbség nem annyira lényeges.

Extrák

Első lemez:

Az első extrákat három audiokommentár adja. Az elsőben Robert Rodriguez és Frank Miller beszélgetnek, a másodikban szintén előbbi és Quentin Tarantino. Ezek a kommentárok ugyan inkább beszélgetések, mintsem mindig szorosan mindig az adott jelenethez kapcsolódó elemzések, de számos érdekes információt kínálnak a film készítésével kapcsolatban. A harmadik audiokommentár viszont magyar nyelvű. Néhány filmszakértő folytat eszmecserét a filmről, a színészekről és a készítőkről. Mindezt úgy, hogy tényleg tisztában is vannak a dolgokkal, és még a képregényeket sem hanyagolják el. Közreműködők: Galambos Péter, Ábrai Barnabás, Láng István és Kubiszyn Viktor. Az első lemez utolsó extrája egy érdekes DD 5.1-es hangsáv. Lényege, hogy egy amerikai közönség valódi reakcióit halljuk. Érdekességnek elmegy, bár én nem tudnám ezzel a sávval végignézni a filmet, így főleg azoknak ajánljuk, akik épp egyedül nézik a filmet, de vágynak a társaság illúziójára.

Második lemez:

A legfontosabb bónusz kétségtelenül a film bővített változata. Ez „csak” eredeti nyelven nézhető meg, magyar felirattal. A négy történetszál négyfelé van darabolva, ahogy a képregények is kijöttek. Sok remek jelenet került be, érdemes megnézni ezt a változatot is. Az első kisfilm öt percben mesél arról, hogyan is sikerült Frank Millert meggyőzni: szálljon be a munkába. Sokan megszólalnak, de inkább csak tetszésüket fejezik ki. Quentin Tarantino híres egyjelenetes rendezése is szóba kerül egy hétperces anyagban. Érdekes, hogy Tarantino még sosem forgatott ezt megelőzően digitális anyagra, valószínűleg utána sem, ám igazából meghívása a forgatásra nyilván egy újabb húzónév akart lenni a projektben.

A Sin Cityben felbukkanó autók a következő kisfilm alanyai. Ugyan Miller is kedveli a régebbi kocsikat, mégis a képregényben nonfiguratívabb négykerekűek szerepeltek. A filmbe már főleg ötvenes évekbeli klasszikusok sorakoznak fel. Akadnak kicsit újabbak és régebbiek is. Tíz percet szentelnek a következő témára, mely a kellékeket leplezi le. Hihetetlen, de gyakorlatilag alig van olyan dolog a filmben, ami készen, átdolgozás nélkül látható. A fegyverektől a törött üvegig sok mindenen végigmennek. Újabb hét percben a jelmezeket is kibeszélik. Nagyon nem volt mindegy, milyen anyagokból készül egy-egy kabát, mennyire veri vissza a fényt, illetve fontos volt, hogy az utómunkákhoz alkalmassá tegyék. Sok helyen hozzátettek, mert a képregény például tele van meztelenkedéssel. Bár zömmel számítógépes utómunkákat láthatunk, a dolog attól működik igazán, hogy remek maszkmesterek adták az alapot. Egy külön kisfilmben vesézik ki Marv, Roark és a többiek eltorzítását. Fontosnak tartották, hogy egyértelműen ültessék át a karaktereket, azonban a filmvásznon is működjenek.

Két előzetes után Robert Rodriguez extrái következnek, aki negyedórában gyorstalpaló filmsulit tart nekünk. Ez inkább amolyan tapasztalat, illetve élménybeszámoló, de egész halom kis információt tudunk meg. Felettébb érdekes a következő extra, mely a film nyers, utómunka nélküli felvételeit mutatja meg. A mozi teljes hosszában lemegy, igaz, felgyorsítva, viszont még így is az egyik kedvencem. Rodriguez gyakran hagyja futni a kamerát az instruálás alatt is, és az egyik ilyen, jó hosszú, tizenhét perces felvételt meg is nézhetjük, ahol éppen Tarantino instruál. Csak hab a tortán, hogy a forgatás idején adott koncerten is járt a stáb, így hallhatjuk a „Devil Woman”-t Bruce Willistől, méghozzá remek előadásban. És akkor a cseresznye a habon: a rendező megosztja velünk a taco elkészítésének rejtelmeit, melyet pont ezen extrák vágása miatt tanult meg.

Összegzés:

Példaértékű kiadás minden tekintetben. Remek hang és kép, valamint olyan bőséges, érdekes és informatív extratartalom, ahol nincsenek órás kisfilmek, nincsenek önismétlések, csak a színtiszta tények.

• FILM: 9
• KÉP: 10
• HANG: 10
• EXTRÁK: 10