Simon Pegg és Nick Frost. Eddig csak sejthető volt, hogy a két komikus nem biztos, hogy szimplán tehetséges mókamesterek, hanem alapból, a szürkeállományuk jelentős részén komoly defektusokkal rendelkeznek. A Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok után, most a Paul című, bő másfél órás agyhalállal végérvényessé válhat a diagnózis mindenki számára.

 

 

A debil komikuspáros ezúttal egy képregény- és sci-fi-őrült (vagy fordítva, lényeg, hogy nagyon kockák) angol cimboraduót hoz (nem, nem úgy barátok, ezt bővebben ki is fejtik a filmben, többször is), akik Amerikába érkeznek. Egyrészt az aktuális Comic Con fesztiválra, valamint hogy egyúttal (és egy úttal) végigzarándokolják az arizonai sivatag legendák és összeesküvés-elméletek övezte, földönkívüli lényekkel, UFO-balesetekkel stb. kapcsolatos helyeit.

 

 

Graeme és Clive kalandtúrája remekül indul, aztán fergetegesen folytatódik, mivel a két agyalágyult találkozik egy igazi ufonautával, a Paul névre hallgató idegennel, aki nem éppen egy, az E.T. sztereotípia kategóriába tartozó félénk, bamba, muskátliőrült totyogó izé, hanem. Hanem egy hatalmas dumákat és kiváló sztorikat olykor meglehetősen obszcén formában előadó lény.(A film legdurvább szövegét mégsem ő ereszti el. Ez a Jason Bateman által alakított titkosügynök reszortja a film vége felé, az egyik eszelős üldözési jelenet közben: „A szájbatekert k**** anyád dugattyús p******t” mint agresszív kinyilatkoztatás formájában. Hiába, addigra már ideges, de nagyon, és hogy pontosan miért, az most nem lesz elárulva.)

 

 

Tehát Graeme, Clive és Paul, nyomukban annak a közeli támaszpontnak az ügynökeivel, ahonnan Paul lelécelt, végigvágtatnak a sivatagon, természetesen azért, hogy Paul végre hazatérhessen. De a nem éppen menetrendszerű UFO megérkezéséig történik még egy s más. Útközben hozzájuk csapódik egy szintén nem kifejezetten értelmiségi leányzó (Kristen Wiig aranyoska az új identitását vulgáris formában felszínre hozó ostobácska szerepében), akinek apja egy nagykaliberű vadászpuskával és roppant alacsony intelligenciahányadossal szintén beszáll a Paul és újdonsült barátai után zajló elsöprő hajszába. A fergeteges tempójú blődli remekül működik, igaz, aránytévesztésekben nincs hiány. A poénok helyenként vagy túl infantilisek vagy öncélúan durvák, azonban ez megbocsátható.

 

 

Egyrészt a profin és minden lehetséges ziccert kihasználó temérdek filmes utalás miatt, másrészt mert végre lehull a lepel néhány rendkívül kompromittáló dologról is, amikről eddig fogalmunk sem volt. (Például megtudhatjuk, hogy anno Spielberg hogyan is alkotta meg E.T. figurájának legfontosabb személyiségjegyeit, valamint hogy Mulder ügynök karaktere nem csak és kizárólag Chris Carter agyszüleménye.) Greg Mottola filmje sci-fi-paródia és road movie jól sikerült elegye, mely korántsem korszakalkotó és majdan kultikussá váló darab. Pegg és Frost rajongói pedig talán kissé kevésbé fajsúlyosnak érezhetik, mint a két ökör korábbi filmjeit, holott ez összességében betegebb, mint azok együttvéve. (Elég, ha csak a világ legrosszabb akciójelenetének kikiáltott, ősrégi Star Trek-sorozat béna szcénájának kifigurázására gondolunk. Ez megvan, ugye? Minden idők legrosszabb jelenetének paródiája. Ép ésszel ilyet? Ugye-ugye.)

 

 

A tempó kissé egyenetlen, de ettől csak még inkább hullámvasútszerűvé válik az egész, és ezért még szórakoztatóbb. Óhatatlanul is felmerül az összehasonlítás kényszere E.T. és Paul karaktere kapcsán. Nos, amint az a film megtekintése során mindenki számára egyértelművé válik majd, a BMX kerékpárt telihold előtt röptető, mindenáron telefonálgatni akaró lúzer igazi shakespeare-i tragikus alak Paul karizmatikus egyéniségéhez képest. Tény, hogy Elliott barátját sokkal konstruktívabb magatartás és tevékenységformák jellemzik, mint Pault, aki viszont sokkal vagányabb. Gondoljunk csak bele! Amennyiben E.T. tudna beszélni, mindvégig csak különböző növényekről lenne szó. Paul azonban rendkívül sokrétű és sokkal szélesebb érdeklődési körrel rendelkezik, viszont meglehetősen destruktív is, hiszen (mint kiderül) egy bizonyos zöld növényt ő is nagyon kedvel (nem a muskátli az).

 

 

Egyen Universal menü, azzal a kis vérfrissítéssel, hogy az oldalmenü egy kis repülő csészealj részeként van jelen.

 

Teljesen rendben van a kép. A fakó színvilágot már a moziban megszokhattuk, így itt sem okoz különösebben nagy fennakadást. A tájak szépek és részletgazdagok, a szereplők arcai is természetesek. Az utólagos számítógépes szereplő felbukkanása is gyönyörűen belesimul a jelenetekbe, és nem okoz semmi károsodást a transzferben. Így kell ezt.

 

 

 

A film nem vállalja túl magát, vagyis néhány zenén, illetve a megszámolható akciójeleneteken kívül a párbeszédeken van a hangsúly. A többi hangeffekt meg abszolút korrekt módon, erőteljesen és dinamikusan szólal meg. A magyar szinkron DTS-ben került fel, és bár tisztességes munkát végeztek a készítők, én inkább maradnék az eredeti nyelvnél. Utóbbi DTS HD MA formátumban kapott helyet, és keverését tekintve nincs különbség a kettő között. A nagyfelbontású DTS mintha kicsit szebben szólna, de ez a különbség már csak egy elég nagy lakásban jönne ki.

 

 

 

Ráhangolódásképpen rögtön egy tízperces bakiparádé az első. A probléma az, hogy ezek válogatás nélkül egymás mögé vágott elrontott és elbohóckodott jelenetek, így nagyon nem vicces, és kicsit unalmas is lett. Ezután egy negyedórás kisfilm jön, ahol Paul létrejöttével foglalkoznak. Megszólalnak a készítők, animátorok, láthatunk teszt- és nem végleges jeleneteket is. Másfél percben megnézhetjük Simon Pegg idióta arcait, ami akár a bakiparádéba is bekerülhetett volna, ráadásul viccesebb is annál. Adam Shadowchilddal, a filmben szereplő híres író karakterrel is foglalkoznak két perc erejéig, de ez csak egy laza összevágás inkább a filmből. Ezen kívül egy audiokommentárt hallgathatunk a főbb készítőkkel, és egy galériát nézhetünk végig, mely tartalmaz képeket, plakátokat és storyboardokat.

 

Kellemes kis agymenés, kellemes kiadásban…

 

FILM: 7

KÉP: 10

HANG: 10

EXTRÁK: 6

 

FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám