Szemüveg nélküli 3D megjelenítő a láthatáron

A háromdimenziós tartalmak megjelenítésére képes eszközöktől sokat vártak a gyártók, ám a biznisz nem pörög annyira, mint szeretnék. Sokan a kötelező szemüvegekkel indokolják ezt, hiszen a felhasználók egy része nem hajlandó megkötni egy ilyen kényelmi kompromisszumot. Nem csoda, hogy az érintett cégek mindent megtesznek annak érdekébeben, hogy kielégítsék a fogyasztói igényeket. Így óriási energiákat mozgatnak meg, hogy életképes szemüveg nélküli eljárásokkal álljanak elő. Az LG most egy újabb szintet lépett, hiszen bejelentette a pont ilyen, D2500N-PN  típusjelzésű megjelenítő eszköz piacra dobását. 

Kezdetben az aktív shutteres eljárás uralta a 3D televíziók és projektorok szegmensét. Azonban az ott alkalmazott, saját beépített LCD monitorokkal, valamint ezeket energiával ellátó akkumulátorokkal ellátott aktív szemüvegeket sok kritika érte. Egyrészt tömegük, kialakításuk, illetve nem utolsó sorban áruk miatt. Nem csoda, hogy a gyártók egy része lépett, és így a passzív polarizációs eljárás felé fordult. Ennek ugyan megvannak a maga hátrányai (például a jelenlegi eszközök nem képesek a Full HD felbontás megjelenítésére), viszont cserébe a szemüvegek kényelmesebbek, könnyebbek és olcsóbbak, hiszen monitor helyett csak egyszerű, polarizált felület található a lencsék helyén. 

Azonban ez még mindig nem elég. Nem csoda, hogy a jó képminőséget garantáló szemüveg nélküli 3D eszközök kifejlesztése érdekében néhány piaci szereplő óriási erőfeszítéseket tesz. Ilyen a dél-koreai LG is, amely a közelmúltban jelentette be, hogy készen áll a 25 hüvelyk képátlóval bíró D2500-PN piacra dobására. 

Ennek LED háttérvilágítással bíró TN+Film panele képes a Full HD tartalmak (tehát mondjuk a Blu-ray meghajtókrólk származó anyagok) megjelenítésére, maximális fényereje pedig 250 cd/m². A válaszidő 5 millisecundum körül alakul, viszont a kontrasztarány dinamikus módban elérheti az 5 000 000:1 értéket (a valós kontrasztarány 1000:1). Eddig azonban nem több, mint, egy az átlagosnál jobb kijelző. Azonban ellátták a TriDef technológiával, amely jelenleg a legjobb minőséget garantáló háromdimenziós keretszoftver. 

A készülék a térhatás érzetet egy, a panel elé applikált parallaxis lencsével hozza létre, amely elkülöníti a bal és a jobb szem számára szánt információt. Ez nem újkeletű módszer, legalábbis elméletben, hiszen eddig nem nagyon tudták optimalizálni a képet. A legnagyobb problémát pedig az okozta, hogy csak akkor működőképes, ha tökéletesen merőlegesen nézi a felhasználó, ez pedig azért eléggé nehézkes. Viszont az LG integrált a készülékbe egy kamerát, amelynek feladata a szemmozgás elemzése, és az elektronika ezt figyelembe véve változtatja a 3D-információ megjelenítését. Ezzel a technikával el lehet érni, hogy legyen némi szabadság a betekintési szögek szempontjából, de hátrány, hogy egyszerre csak egy felhasználó szempárjának mozgása követhető nyomon. Azaz a térhatást csak egy ember élvezheti, a többiek csak zavaros katyvaszt látnak majd a képernyőn. Magától értetődően a háromdimenziós mód igény esetén ki is kapcsolható, így a monitor hagyományos, úgynevezett 2D-s módban is működhet.

Ez eddig csudajól hangzik, főleg úgy, hogy a készülék február végétől már meg is várásolható Japánban. Viszont az ára első körben elég húzós lesz, hiszen közel 1900 dollárt kell majd érte letenni az asztalra. Mindenesetre a D2500-PN személyében egy újabb ajtót berúg a konszern, és ez talán a konkurenciát is arra ösztönzi, hogy kapják össze magukat. Mert aki itt lemarad, az tényleg kimarad. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr724120068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása