Nem telik el úgy egy év, hogy Amerikában ne támadna fel a lelkiismerete egy rendezőnek, hogy valamelyik szerencsétlen sorsú kisebbségről készítsen egy nagyon megható filmet. Idén ezt a szerepet A segítség című opusz töltötte be. Ne legyenek persze illúzióink, az alkotók szeme előtt valójában ilyenkor inkább a besöpörhető filmes díjak lebegnek, ugyanis a különböző zsűrik imádni szokták az ilyen mozikat. Nem is lepődik meg ezek után senki azon, hogy A segítséget szépen elhalmozták díjakkal, pedig mondjuk ki, roppant nagy képmutatás és álszentség ez a díjazók részéről.

 

 

A film a hatvanas évek Amerikájának déli oldalára repíti a nézőt, ahol a fehér családoknál fekete asszonyok takarítanak, sütnek-főznek, sőt még a gyereket is nevelik a különböző társadalmi feladatokkal foglalkozó (értsd: üres locsogás, pletykálkodás) valódi anyukák helyett. Az alkotás főleg két cseléd életére koncentrál, akik úgy tudnak kvázi lázadni a rendszer ellen, hogy elmesélik a velük történt dolgokat a főiskoláról hazatérő, nagy terveket szövögető, de jelenleg épp vőlegény és komoly munka nélkül lévő Eugenia „Skeeter” Phelannek (Emma Stone – Őrült, dilis szerelem, Könnyű nőcske), aki elhatározza, hogy a közösség ellenérzéseit figyelmen kívül hagyva, könyvet ír a cselédek szemszögéből arról, milyen is ebben a kisvárosban az élet valójában.

 

 

Ez idáig mind szép és jó, csak éppen a megvalósítás sikerült teljesen félre. A film túlságosan finomkodó, még a legmegalázóbb vagy legdurvább helyzetek sem tűnnek annyira rossznak, hogy azt érezzük, ez ellen itt minden eszközzel lázadni kell. Mindehhez társul továbbá egy olyan émelyítően élénk színű, már-már meseien cukros, habos-babos képi világ, ami ugyan kétségtelenül jól néz ki, de egyáltalán nem járul hozzá a történet drámai részeinek jobb átélhetőségéhez. Aztán ha már rasszizmusról beszélünk egy film kapcsán, akkor az elég furán veszi ki magát, hogy egy normális férfi karaktert sem látni a vásznon. A férjek/férfiak többsége csak pillanatokra tűnik fel, és vagy pipogya alakok, vagy verik az asszonyt, ami pont olyan sarkítás, mint amilyen ellen maga a film küzd, így a hitelesség alaposan megkérdőjeleződik.

 

 

A filmet a demagóg posványból csak a színészi alakítások emelik ki, s ezekre valóban nem lehet panasz. Emma Stone emancipált női karaktere, a két összetartó fekete cseléd (Viola Davis és Octavia Spencer), Jessica Chastain (Az adósság, Az élet fája) kissé együgyű, de jóindulatú Celiája vagy az igazán aljas Hillyt remekül játszó Bryce Dallas Howard (A falu, Lány a vízben, Azután) miatt sorolhatjuk egyáltalán a nézhető filmek közé A segítséget, de fent említett hibáit még ők sem tudják feledtetni. Erősen túlértékelt – és túldíjazott – filmmel van tehát dolgunk, amely csak nagyon liberális, széplelkű és kellően naiv nézők szemébe képes könnyeket csalni.

 

 

 

Állóképes menü. Még zene sincs. De legalább magyar. Ám sajnos nem lehet a film közben semmit csinálni...

 

Nagyon szép. A főleg verőfényes nappali képekből álló film kristálytiszta. A sok rikító színnel jól birkózik meg a BD. Minden arc tiszta és részletes, s külön érdemes figyelni a különböző bútorokon lévő mintákat. A sötét részek is kellően mélyek. Elsőrangú.

 

 

 

Magyar DD 5.1, angol DTS-HD MA. Rendben van a szinkron, a keverés azonos, de mivel a filmben a hangsúly a párbeszédeken és a zenéken van, ezért a nagy felbontású hang nem tud érvényesülni. A letisztultabb, erőteljesebb hang itt nem ér semmit, így lazán csak halkabb, mint a magyar. Egyébként tiszta és kellemes hangzásban lehet részünk.

 

Egy huszonhárom perces Így készült az első kisfilm. Itt a készítők mesélnek a saját sorsukról, és összekapcsolják a filmben lévő dolgokkal: a házzal, ahol felnőttek, a környezettel, és az emberekkel, akik körében felcseperedtek. Kifejtik, melyik helyszínt miért választották, de az is szóba kerül, ki hogy ismerte meg a másikat. Tizenegy percben egy főhajtást láthatunk a ma ott élő fekete nők előtt. Megható és kellemes kisfilm, tulajdonképpen egy jó kis beszélgetés. Van néhány kimaradt jelenet, mely előtt a rendező ad némi magyarázatot arra, hogy melyik szcéna miért maradt a vágóasztalon. Logikus a levezetés, nem is nagyon tudok belekötni, de akad egy-két érdekesebb jelenet is. Ezek után még a „The living proof” című klipet láthatjuk.

 

 

 

Remek színészi alakításokkal teli, de túlságosan finomkodó és sarkító, leginkább a díjakra hajtó mozi, szép képpel, jó hanggal és kissé elnagyolt extrákkal. A kiadvány tipikus példa arra, hogy a nem túl látványos mozik esetében is miért érdemesebb inkább a BD-t választani, ha a minőségi szempontok fontosak a számunkra.

 

FILM: 5

KÉP: 10

HANG: 9

EXTRÁK: 6

 

FILMKRITIKA: Feri, a mozigépész

BD TESZT: Oblath Ádám