Svindler klasszikus - A nagy balhé Blu-ray-teszt

FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

A klasszikus az klasszikus, főleg ha a maga módján még a műfajon belül stílus-, sőt zsánerteremtő az adott produkció. Ez a tétel tökéletesen igaz George Roy Hill 1973-ban bemutatott, hét Oscar-díjjal jutalmazott filmjére. A nagy balhé a heist movie egyik előképének, ha úgy tetszik origójának és mérföldkövének tekinthető, noha nem a napjainkban végleges értelmezést nyert heist munka, hiszen itt nem egy bank, széf, páncélszekrény, pénzszállító autó kifosztásáról van szó, hanem egy rettegett bankár-maffiavezér átejtéséről és készpénzben történő lehúzásáról úgy, hogy maga se vegye észre, hogy totál hülyét csinálnak belőle. Azonban a cselekmény főbb elemei, a motiváció kibontása, a csapat összetoborzása, a kisebb-nagyobb konfliktusok, majd kivitelezési problémák, számos fordulat és végül a feszült végrehajtás itt is visszaköszönnek. A sztoriról nem célszerű túl sokat elárulni, hiszen talán akadnak, akik még nem látták (vannak, akik még nem látták?) a filmet.

FILMKEPNewmanEsRedford.jpg

Kisstílű, ám a maguk szintjén profi szélhámosok úgy döntenek, hogy alaposan móresre tanítják, és amennyivel csak lehet, lehúzzák a már említett, nagyhatalmú gonosztevőt, aki egy apró átverés miatt elteteti láb alól egyik barátjukat, a kiöregedett szélhámos nagymestert. A balhéhoz összegyűjtik a meggyilkolt öregúr tanítványait, tisztelőit és baráti körét, kitervelik a nem éppen egyszerű mutatványt, majd nekilátnak a megvalósításnak. Konfliktusokban, remek dumákban, fanyar humorban és adrenalinlöketként funkcionáló izgalmas fordulatokban nincs hiány, egészen a többszörösen megcsavart, agyas és teljesen kiszámíthatatlan végkifejletig. A film utolsó 20-30 percében úgy kapkodhatjuk a fejünket a halmozódó stiklik és átverések láttán, hogy utána irány a reumatológiai szakrendelés izomlazítókért és fizikoterápiára beutalókért a túlterheléstől begyulladt nyakizmok regenerálása okán.

FILMKEPRedfordaromantikus.jpg

Hollywood színe-java parádézik a harmincas évek Amerikájának korhű díszletei között forgatott filmben. Paul Newman és Robert Redford a két, jó baráttá váló agytröszt, és Robert Shaw a kifosztásra szánt dúsgazdag fehérgalléros bűnöző, aki ráadásul korrupt politikusokkal és rendőrökkel veszi körül magát, tehát nagyon-nagyon veszélyes figura, őt csak úgy lehet átvágni, hogy a balhé után végérvényesen el kell tűnni, mert bárhová elér a keze. Nos, ezt a végérvényes eltűnést David S. Ward forgatókönyvíró egy briliáns logikai csavarral oldja meg, oly módon, ami igazi stikli-iskolapélda. Az alkotás a maga sajátos módján hiteles korrajzot is nyújt a gazdasági válság által lerombolt, a szervezett bűnözők által uralt Chicagóról. A külsőkben (amik jórészt stúdiók területén felépített, lerobbant utcadíszletek persze) szinte minden beállításban láthatunk a háttérben élelemért, segélyért vagy éppen munkáért sorban álló, illetve az utcán, újságpapírba, szakadt pokrócokba bugyolálva „alvó” statisztákat. Ebből a közegből próbál meg kiemelkedni a bosszút, a nagybetűs célt kivitelezni igyekvő jópofa társaság a korántsem szimpatikus, most is remek, tenyérbemászó alakítást nyújtó Robert Shaw karakterének átverésével, a bosszú, avagy nem kevés anyagi haszonszerzés megvalósításával.

FILMKEPNewmanszivarozik.jpg

Mindazok, akik csak és kizárólag eredeti nyelven (és magyar felirattal) hajlandók filmeket nézni, tegyék most félre ezt az amúgy teljesen érthető meggyőződésüket 130 percre. Igaz, a kiadványon sajnos nem található meg az 1982-ben készült kiváló magyar változat, melyben olyan színészóriások kölcsönzik a hangjukat a tengerentúli kollégáknak, mint például Mécs Károly, Szakácsi Sándor, Szabó Gyula, Sinkovits Imre, Béres Ilona és Sunyovszky Szilvia. A most elérhető, néhány évvel ezelőtt készült verzió, ami anno a DVD-kiadásra is került, ugyan nem üti meg a 1982-es verziót, panaszra azonban nem lehet okunk: remek a fordítás, és a meglehetősen szövegcentrikus, szlenggel, tolvajnyelvvel fűszerezett film élvezeti értékét ez is emeli. Gyakori, visszatérő vitatéma, hogy amennyiben az ugyancsak a Paul Newman–Robert Redford párossal, 1969-ben bemutatott és elsöprő sikert aratott, négy Oscar-díjjal jutalmazott Butch Cassidy és a Sundance kölyök megbukik, akkor elkészül-e valaha is A nagy balhé. Sokan vannak, akik amolyan egy nagyon-nagyon cool és közönségkedvenccé vált színészpáros orbitális sikerén felbuzdult, második bőr lehúzásának kategóriájába sorolják a filmet, ahol a kasszasiker és a minél nagyobb profit volt a legfőbb motivációs tényező. Nos, még ha így is történt (bár állítólag csupán véletlenek összjátéka volt, hogy pont ugyanaz a rendező, és ugyanaz a két húzónév került a projektbe), A nagy balhé akkor is kiválóan elkészített film, nem véletlenül vált nagyon gyorsan klasszikussá.

FILMKEPShawaGonosz.jpg

Ha napjaink hasonló hollywoodi tendenciáit vesszük alapul, tehát azt a metodikát kezdjük el vizsgálni, hogy a fent említett második bőrlecibálás (színész, színészpárosok, sztori, zsáner, tematika vonatkozásában) milyen színvonalon kerül megvalósításra sok-sok aktuális mozgókép projekt esetében, akkor ugye talán nincs is miről beszélnünk. A nyitó harmadban látható, Paul Newman és Robert Shaw közötti pókerpárbaj filmes megoldásai (még ha nem is Texast, hanem zárt ötlapost nyomnak) külön megérnének egy cikket, és ez csak egy a produkcióban látható zseniális, emlékezetesebbnél emlékezetesebb jelenetsorok közül. Azon pedig senki ne csodálkozzon (és ne legyen lelkiismeret-furdalása, de főleg ne vádolja önmagát), ha a film megtekintése után a mindaddig etalonnak gondolt Danny Ocean és bűntársai jólfésült, bájgúnár, túlöltözött amatőröknek, a „szakma” sármőr karikatúráinak tűnnek. Így van ez, amikor egy klasszikus nyomvizében evickélő, a maga súlycsoportjában ugyan kimagasló, de a nagy elődnek csupán az árnyékában megbúvó tisztességes iparos munkával vonunk párhuzamot. Ez a párhuzamkeresés pedig jelen esetben óhatatlanul is megtörténhet. Természetesen nem Steven Soderbergh vagy George Clooney, esetleg Brad Pitt a hibás. A nagy balhéval egy lapon nem említhető más film a zsánerben, hiszen itt például négy kilences úgy tud átváltozni négy bubivá Paul Newman kezében, miközben csal, mint az állat, hogy azt még a magát nála is nagyobb spílernek gondoló Robert Shaw sem veszi észre, csak a vérnyomása ugrik az egekbe, amikor terítenek. Akik stiklis heist filmeket forgatnak napjainkban, persze tudják azt, hogy tisztelegni és hasonlót készíteni lehet, de A nagy balhét lekörözni nem. Ez benne van a (kegyetlenül megcinkelt) pakliban, és akkor még a lóverseny-bukmékerirodákban történő fogadások veszélyeiről nem is volt szó. Hogy jön ez ide? Akik látták a filmet, tudják, akik nem, ők pedig pótolják be, és minden világos lesz. Úgy fog tündökölni a felismerés, mint egy (négylábú) Szerencsecsillag.

 

Menü

Na, ez vicces, mert nincs menü, csak a film közben felugró pop-up. Az viszont a szokásos.

BDNAGYBALHEFomenu.JPG 

Kép

Tulajdonképpen szépen sikerült felújítani a mozit, és ez főleg a színeken mutatkozik meg. A részletesség már más tészta, de az is csak néhány jelenetnél. De fogalmazzunk úgy, hogy a restaurálók kihozták a transzferből, amit ki lehetett. Meg hát az sem mindegy, hogy nem egy mai filmről van szó.

 

Hang

DTS magyar és DTS-HD MA 5.1. Nem effektfilm, így rendben van mindkét hangsáv. Annyit érdemes megjegyezni, hogy az új szinkron került fel a lemezre, bár ez nem okoz nagy meglepetést.

BDNAGYBALHEnyelvek.JPG 

Extrák

Egy háromrészes, összesen egyórás dokumentumfilm került a lemezre. Ez már rajta volt a különleges kiadású DVD-változaton is. Ebben minden szóba kerül a forgatókönyvtől a színészeken keresztül a csalásig. Nem újdonság, így sokat nem érdemes róla beszélni. Tízperces kisfilmben bemutatják, hogyan újítják fel a filmeket, hogy full HD-ban is jól mutassanak. Néha eltüntetnek egy-egy oda nem illő dolgot is, de inkább csak kozmetikáznak. Ezután sok híresebb alkotó beszél A nagy balhéról és a hetvenes évek tipikus sikereiről. Végül a Universal stúdió nagyobb sikereiről értekeznek, kicsit érzelgősen.

 BDExtrak_1.JPG

Összegzés:

Egy régi klasszikus, új köntösben...

 

FILM: 10

KÉP: 9

HANG: 8

EXTRÁK: 5

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr234606074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása