Megérkezett az első adag segítség blogunk születésnapi Körkvíz játékához!

Mindenki jól ismeri, jó barát és jó szakember hírében áll a vidéki autószerelő, George. Élete gyökerestül felfordul azonban, miután a születésnapjáról hazafelé tartva különös fények a földre taglózzák. Másnap csillapíthatatlan tudásszomj lesz úrrá rajta, ami elképesztő intelligenciával, vizuális memóriával, és telekinézésre való képességgel társul. A kisvárosi közösség hamar kiközösíti, elhidegülnek tőle, rászakad a másság terhe. Az orvosát alakító Robert Duvall igyekszik megvédeni és megérteni mi történt vele. A kérdés a film címe, és a főszereplő, aki a Ponyvaregényben is felejthetetlent alakított. 

07.jpg

BB_jatek_nezokep.jpg

 A képre kattintva tovább navigálhatsz a játék oldalára!

 

  • A Ponyvaregény mikrofonfejű bérgyilkosa egy sor közelről rálőtt és mégis célt tévesztett golyó után arra jut, hogy felhagy eddigi hivatásával, ami persze nem olyan egyszerű. Következő filmünkben már egy nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetőjeként igyekszik összegyűjteni és kordában tartani szuperhősöket, nem kisebb ügy érdekében, mint a Föld megmentése. A Robert Downey Jr. alakította szereplővel van talán a legnehezebb dolga.

2.jpg

  • A Körkvízben az óramutató járásával megegyező irányba haladunk. A következő részében a századforduló csodálatos intelligenciával és megfigyelőképességgel, ugyanakkor kiállhatatlan természettel megáldott magándetektívjéről szóló legújabb filmes adaptáció címére, és a főhős hű társát alakító színész nevére vagyunk kíváncsiak.

8.jpg

  • A következő kitalálandó filmcímére kettő jó megoldás létezik. Matt Damon az egyik szerepben a halálos vírussal fertőzött Gwyneth Paltrow férjét játssza, aki mellesleg immunis a halálos kórra. A másikban egy gátlástalan átváltozó művészt alakít, akit azzal bíz meg a milliomos hajógyáros, hogy hozza haza menyasszonyával Olaszországban csámborgó fiát. A menyasszony szerepében ebben az esetben is Gwyneth Paltrow-t láthatjuk. Valamelyik film címére vagyunk kíváncsiak, illetve a színész nevére, aki a vírusosban egy idegesítő bloggert, a másikban a tékozló világfit alakítja.

  • Matt Damon ugyancsak egy kétszínű karaktert alakít a következő filmben. A lelkiismeretet hírből sem ismerő besúgó nyomozót az ír maffia véreskezű, idősödő hedonista feje irányítja a háttérből. A film címére vagyunk kíváncsiak, illetve a maffiavezért játszó színész nevére, aki a következő filmünkben már egy sokkal kedvesebb szerepben tűnik fel, amikor fordítva értelmezi a közkeletű mondást: nézd meg az anyját, vedd el a lányát.

További segítségekkel itt vagy az LG Facebook oldalán találkozhatsz!

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr844835137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása