Bondok, szörnyek, vámpírok, földönkívüliek na meg John McClane – InterCom 2013. februári Blu-ray megjelenések

Ahogy az lenni szokott, mindig az utolsó hír vagy megjelenési lista a legütősebb. Az InterCom februári listája ugyan elég későn érkezett, de igencsak figyelemreméltó címeket tartalmaz.

Egy családi animációs mozival indul a hónap, amelyben Drakula gróf egyedülálló apaként és szállodatulajdonosként is komoly kihívásokkal kénytelen szembenézni. A Dexter laboratóriuma című kult rajzfilmszériát jegyző Genndy Tartakovsky mozis bemutatkozása, a Hotel Transylvania 2D-s és 3D-s verzióban is érkezik.

Hotel_Transylvania_3DBD_3D.jpg

Külön is megvásárolhatók lesznek a tavaly gyönyörű díszkiadásban megjelent James Bond filmek, és ez egyúttal már beharangozza a legutóbbi Bond film, a Skyfall márciusi megjelenését.

Nagyon nagy hiánypótlás, hogy végre BD-n is teljessé válik a Die Hard széria, hiszen a harmadik rész eddig nem volt elérhető ezen a formátumon. Sajnos extrák nem lesznek a kiadványon, de reméljük a kép- és a hangminőséggel nem lesz gond, na meg a szinkron is a klasszikus verzió lesz majd.

Diehard_3_BD_3D.jpg

Miközben Steven Spielberg Lincoln filmjében, amely most kerül a mozikba, az USA egyik legnagyobb elnökének életének ismert pillanatai elevenednek fel, a februárban BD-n megjelenő Abraham Lincoln, a vámpírvadász-ból azt is megtudhatjuk, hogy Lincoln nemcsak a rabszolgaság eltörlésének, hanem a vámpírok elleni küzdelemnek is az élharcosa volt.

Abraham_vampirvadasz_BD_3D.jpg

A Kertvárosi kommandóban Ben Stiller és haverjai egy földönkívüli inváziót próbálnak megakadályozni, Joseph Gordon-Levitt (A sötét lovag: A felemelkedés) pedig a Fék nélkülben biciklisfutárként New York forgalmas utcáin próbál egy fontos küldeményt célba juttatni, mielőtt egy korrupt zsaru ráteszi a kezét.

Kertvarosi_kommando_BD_3D.jpg

Végül a Fejbenjáró bűnben egy író álma válik valóra, amikor életre kel gyönyörű hősnője, akivel így boldogan élhetne, de sajnos kiderül, hogy az álomnővel se problémamentes az együttlét, ezért alakítani kell a regényen egy kicsit…

A BD-n magyar feliratos extrák lesznek, amelyeknek jóvoltából a szereplőválogatásba is bepillanthatunk. 

A teljes megjelenés:

február 4.           Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak (12)

február 6.           Halálvágta

                          Halj meg máskor

                          Gyémántok az örökkévalóságnak

                          Dr. No

                          Oroszországból szeretettel

                          Szigorúan bizalmas

                          Aranyszem

                          Goldfinger

                          Élni és élni hagyni

                          A magányos ügynök

                         Halálos rémületben

                         Holdkelte

                         Polipka

                        Őfelsége titkosszolgálatában

                        Tűzgolyó

                        Aranypisztolyos férfi

                        A holnap markában

                        A kém aki szeretett engem

                        A világ nem elég

                       Csak kétszer élsz

                        Casino royale

                       A Quantum csendje

február 13.         Kertvárosi kommandó

                          Die hard 3. - Az élet mindig drága

február 20.         Fék nélkül

február 27.         Abraham Lincoln, a vámpírvadász

                          Fejbenjáró bűn     

Fejbenjaro_bun_BD_3D.jpg          

3D Blu-ray         

február 4.           Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak (12)

február 27.         Abraham Lincoln, a vámpírvadász 3D

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr445050740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.