Manapság egyre több cég jelentkezik Android operációs rendszerre épülő ketyerével, amelyekről azt ígérik, hogy bármelyik készülékből képesek okostévét fabrikálni, és emellett számos kiegészítő szolgáltatással, így például hálózati médialejátszós funkciókkal is kecsegtetnek. Ezek szép szavak ugyan, de a valóság kicsit más.

Smart stick, az meg mi?

Nagyon úgy fest, hogy azt a szerepet, amit tíz-tizenárom éve az MP3 lejátszók, majd később a kompakt házimozi rendszerek, a kisméretű digitális fényképezőgépek és a médialejátszók töltöttek be mostanában a pendrive-ot idéző, úgynevezett smart stickek próbálják elorozni.

Ezek tulajdonképpen miniméretű, kis tudású és teljesítményű számítógépek, amelyekről azt ígérik, hogy képesek smart tévévé varázsolni bármilyen készüléket. Azaz a terjesztő-forgalmazó cégek szerint biztosítják csilliónyi internetes alkalmazás elérését, hiszen Android operációs rendszert használnak, arra meg már rengeteg ilyen szoftvert írtak. Emellett rendelkeznek integrált böngészővel, beépített médialejátszóval, és még az otthoni hálózat más eszközein található filmek, képek és zeneszámok kezelésére is képesek. Mindezt ráadásul igen baráti áron, hiszen a legtöbb ilyen masina már 18 000 - 25 000 forint közötti áron megvásárolható. Nem kell velük mást tenni, csak a HDMI csatlakozón keresztül bedugni őket a televízióba vagy a projektorba, azaz még nagy helyet sem foglalnak, könnyedén zsebrevághatóak.

Ez így önmagában igen jól hangzik, ám ha közelebbről is megvizsgáljuk e modelleket, akkor előbukkannak a termékcsalád árnyoldalai is. Ezek után pedig már kétségessé válik, hogy valóban képesek-e felvenni a versenyt a nagy cégek okostévés szolgáltatásokat kínáló televízióival, médialejátszóival, házimozi rendszereivel.

Elégtelen teljesítmény

E modellek szinte mindegyike az ARM Holding által tervezett processzorstruktúrákat használja, amelyeket a legtöbbször valamelyik kínai vagy tajvani gyártóüzemben állítanak elő. Általában ezek a megoldások kerülnek az okostelefonokba és tabletekbe is, tehát ezek a kis smart stickek elméletben egy ilyen személyi mobil eszköz teljesítményét hozzák. Magyarul szó sincs mini PC-ről, hiába is aposztrofálják a cégek így e termékeiket. Természetesen nagy a szórás a telefonok és a tabletek között is, de az nem véletlen, hogy azok közül egy-egy ütőképesebb darab ára simán meghaladja a száz-százötvenezer forintot. Ezek után eléggé meglepő lenne, ha egy 20 000 forintba kerülő készülék simán hozná ugyanazt a teljesítményt....

Általában papíron egy 1, 1.2, 1.6 GHz-es processzor kerül ezekbe 1 GB DDR3 RAM társaságába, ami nagyjából a 8 évvel ezelőtti középkategóriás számítógépek szintje... Jobb esetben pakolnak beléjük valamennyi adattárolásra szolgáló Flash memóriát, de ennek kapacitása a legritkább esetben haladja meg az 1 GB-ot, és sokszor ez teljesen hiányzik belőlük. Ez persze orvosolható egy microSD kártya vagy egy, az USB porton keresztül csatlakoztatott külső adattároló egység bevetésével, csakhogy ez újabb súlyos ezreket jelent. Szóval máris nem olyan jó a leányzó fekvése, legalábbis ami az olcsó árat illeti.

Persze a papír, a technikai specifikációk csak egy dolog, a puding próbája értelemszerűen az evés. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatták, hogy az egyébként elvileg hasonló teljesítményű modellek között elég nagy eltérések érhetőek tetten, ami elsősorban a rendszer sebességén és stabilitásán látszik meg. Akadnak olyan, leginkább noname termékek, amelyek konkrétan öt percenként lefagynak, vagy maguktól kikapcsolnak olykor, a távirányító gombjainak nyomkodására pedig nem igazán reagálnak. Tehát gyakorlatilag a termék maga használhatatlan, hiába "olcsó". Ugyan a "gyártók", illetve hát pontosabban azok, akiknek a nevét felmatricázzák az üzemben a termékre, szívesen büszkélkednek azzal, hogy e modellekbe 3D grafikus vezérlő egység (legtöbbször egy Mali400 modul) is került, de azért nem szabad mindent elhinni. A 3D gyorsítás normálisan egyetlen esetben sem működik, tehát aki háromdimenziós játékra vásárolna ilyen készüléket az nagyot fog csalódni. Ugyanis még az első generációs konzolok, a tíz-tizenöt évvel ezelőtti pc-s játékokat idéző grafikáját sem képesek akadozás mentesen hozni, ami azért eléggé kínos.

Érints meg!

És, ha már játékok.. Ezek a kis smart stickek az Android operációs rendszerre épülnek, ami ugyebár a Google mobil eszközökre szánt platformja. Magyarul érintőképernyős eszközökhöz tervezték, egy televízió vagy egy projektor azonban értelemszerűen nem rendelkezik érintés érzékeny panellel. Ez pedig azzal jár, hogy egyes applikációk egészen egyszerűen nem használhatóak! Tehát az ember vesz egy készüléket, amiről azt ígérik neki, hogy Androidos applikációkat futtathat a segítségével, de azok egy része nem működik.... Elsősorban a játékok között akadnak ilyenek, azok pedig a satnya 3D vezérlő miatt egyébként is problémásak, de ez, lássuk be, annyira nem vigasztaló.

Kezelési nehézségek

És ez még csak az egyik vezérléssel kapcsolatos probléma. Kezdjük rögtön azzal, hogy a távirányító igencsak korlátozottan használható. A grafikus kezelőfelületen a navigáció nehézkes, és bár a nyilakkal lehet mozgatni a kurzort, az általában nagyon pontatlan, és borzalmasan lassú procedúra. Normális ember egészen biztosan nem bírja ki hosszú távon. Sőt vannak olyan eszközök, amelyek mellé egyáltalán nem jár távvezérlő! Az ilyen készülékek gyártói biztosan úgy vélik, hogy minden felhasználónak van okostelefonja vagy tabletje, amelyek segítségével egy ingyenesen letölthető applikáció segítségével megoldható az irányítás.

Csakhogy, aki már rendelkezik személyi mobil eszközzel, az vajon mi a búbánatért venne egy azoknál némiképp fejletlenebb, csak televíziók mellé használható, azaz nem hordozható eszközt? Emellett persze ezek a smart "pendrive-ok" képesek együttműködni az USB porton keresztül csatlakoztatott egérrel vagy billentyűzettel, viszont ezeket külön be kell szerezni. Ráadásul értelemszerűen vezeték nélküli verzióra van szükség, hiszen a legritkább esetben nézzük fél-egy méteres távolságból a televíziót. És akkor még nem is került szóba, hogy a kis méret miatt általában csak egyetlen USB csatolónak jut hely. Azaz rögtön egér+billentyűzet kombinált szettet kell vásárolni, ha valaki mind a kettőt szeretné használni. De ekkor még mindig nincs hova dugni a külső adattárolót, a
pendrive-ot vagy a merevlemezt, szóval a legjobb beruházni egy USB HUB-ra, akkor végre nem kell a helyszűke miatt aggódni. Csakhogy ekkor érdemes áttekinteni, hogy hogy is állunk:

Vásároltunk ugyebár egy-egy darab

• - Olcsó, pendrive kialakítású smart sticket
• - Vezeték nélküli egeret
• - Vezeték nélküli billentyűzetet
• - microSD kártyát
• - USB HUB-ot.

Ez így minimum 35 000 forint. Ezért az árért pedig már kapunk egy közép-felső kategóriás, 3D tartalmak kezelését biztosító asztali Smart Blu-ray lejátszót is. Egy olyan eszközt, amelyet nem egy kínai hangárban szereltek össze, amelyre nem különféle gyártók ketyeréi vannak rádugdosva, amelyik rendes, minőségi, tesztelt hardvereket kapott, amelyik megbízható, és amelyet neves cég állított elő.

Médialejátszóként

Sokan tesznek az internetes applikációkra, és azért ruháznak be egy ilyen eszközre, mert szeretnének egy kedvező árú médialejátszót. Ez elméletben nem is rossz ötlet, viszont a gyakorlatban itt sokszor elcsúszik a dolog. Már ott például, hogy ezek a termékek ugyan rendelkeznek beépített WiFi adapterrel, azaz elméletben képesek csatlakozni az otthoni hálózatra, és az azon lévő egyéb készülékek tartalmai között tallózni. Azonban sokszor már itt elbukik a dolog, hiszen a termékek sokszor magát a hálózatot sem látják. De ha ez össze is jön, akkor az egyes médiaállományok lejátszása az esetek 99 százalékában korlátokba ütközik. Leggyakrabban a kis okos stick egyszerűen megtagadja a fájlok elindítását, amennyiben mégse, akkor a videók és a zeneszámok biztosan élvezhetetlenül akadozni fognak, a képeket pedig egy csigabiga sebességével tölti be. Egy szó, mint száz, hálózati médialejátszónak nem alkalmasak.

A többségük ugyan rendelkezik saját médialejátszó alkalmazással, azonban ezek nem érnek fel az igazi nagyok szoftvereihez. Instabilak és a formátumtámogatással is akadnak bizony problémák. A felhasználó akkor jár a legjobban, ha valamelyik profi androidos alkalmazást tölti le ehhez, például az MX Playert, ami tényleg egy remekbeszabott program, rengeteg beállítási lehetőséggel, viszont akad vele egy bibi: Érintőképernyőre optimalizálták a használatát. Azaz még egérrel sem túl kényelmes a kezelése, nem hogy egy szimpla távirányítóval, vagy távvezérlőt helyettesítő okostelefonos applikációval. De az tény és való, hogy médialejátszóként az MX Playernek vagy más magas szintű alkalmazásnak köszönhetően, ha nem is túl kényelmesen, de használhatóak.

Konklúzió

Tény és való, hogy az Android mára megkerülhetetlenné vált a mobil szegmensben, de ez még nem jelenti azt, hogy máshol is át tudná venni a hatalmat. Lehet, hogy idővel a Google operációs rendszerére épülő termékek meghódítják az otthoni szórakoztatás szegmensét is, ám egyelőre ettől még távol vagyunk. Főleg, hogy ha ilyen, alapvetően hardveresen gyönge, gyermekbetegségekkel küzdő eszközökkel kell küzdeniük a felhasználóknak. Bár sokan, sok helyen az ilyen jellegű termékek áttörését jósolták az idei évre, még mindig nyugodtan kijelenthető, hogy a nagy gyártó asztali Blu-ray és médialejátszói, házimozi rendszerei, okostévés boxai egy teljesen más minőségi szintet képviselnek, és ha mindent összevetünk még az áruk sem feltétlenül magasabb.