A piaci résztvevők Blu-ray technológiába vetett hitét mi sem bizonyítja jobban, hogy állandó rendszerességgel jelennek meg újabb-és-újabb szabványok, amelyek az eljárással kapcsolatos korlátok kitágítását szolgálják. Bár már egy ideje bemutatták, igazán csak most kezd elterjedni a BDXL formátum, amely egy újabb szintlépést jelent. Lássuk mi ez, miért van rá szükség, és kinek lehet hasznos!

 

 

A DVD szabvány leváltására azért volt szükség, mert az a technológia egész egyszerűen nem adott módot megfelelő mennyiségű adat eltárolására. Egy DVD-re "mindössze" 4,7 gigabyte fért rá, ami nem volt elég ahhoz, hogy a nagyfelbontású filmeket égessenek rá az extrákkal, és a különféle térhatású hangszabványokkal kiegészítve. Egy szimpla egyrétegű, első generációs Blu-ray korong is már ennek ötszörösét kínálta, azonban ez még mindig nem volt elég bizonyos tartalmakhoz (többrészes filmek, sorozatok stb. ). Így teljesen érthető módon a gyártók folytatták a fejlesztéseket, és egyre-másra álltak elő a nagyobb tárolókapacitású lemezekkel. Idővel pedig már az 50 gigabyte-os, duplra rétegű diszkek is felkerültek a boltok polcaira. 

 

 

Ekkor mindenki azt hitte, hogy ez a verseny is véget ért, hiszen egy átlagos otthoni felhasználónak szánt film erre még akkor is bőven ráfért, ha a forrásanyag Full HD felbontású (1920x1080 képpont) volt, tartalmazta az extrákat, és akár a legnagyobb részletességű 5.1 Dolby Audio Pro Logic II, vagy DTS HD (Master Audio) surround hanganyagot. Azonban ez a törénet már nem csak az "átlagemberről", hanem az üzleti felhasználókról is szól. Minden magára valamit is adó cég rendszeresen készít úgynevezett  backup mentést a vállalat számítógépein található adatokról. Ezzel készülnek fel arra, ha valamilyen oknál fogva megrongálódna a computer merevlemeze, esetleg egy vírus szabadulna el a belső rendszeren. Természetesen ez a biztonsági másolat rákerülhet egy másik merevlemezre is, azonban az meglehetősen drága mulatság. Ráadásul, ha valaki több ilyen tartalék mentést szeretne ugyanarról az állományról, akkor értelemszerűen több winchestert kell beszereznie. 

 

 

Itt jön képbe a Blu-ray egyik legnagyobb előnye, azaz, hogy maga a fizikai hordozó olcsó. Legalábbis a konkurens eljárásokhoz képest. Azonban a merevlemezek tárolókapacitása jóval nagyobb, és ez nem utolsó szempont, ha egy cég nagy adatmennyiséggel dolgozik. Tehát, mondjuk egy grafikai stúdió, valamilyen kiadványszerkesztő vállalat, egy szerkesztőség, modellügynökség, építésziroda, szervíz, stb. Azaz minden olyan vállalkozás vagy szervezet, amely képekkel, fotókkal, videokkal, sőt zenékkel is foglalkozik. Nekik mindenképp olyan lemezekre van szükségük, amelyekre több fér, mint 25 vagy 50 gigabyte. 

 

 

Ráadásul időközben, egészen pontosan 2010 elején az összes nagy szórakoztatóelektronikai gyártó közreműködésével megkezdődött a 3D forradalom. A háromdimenziós tartalmak megjelenítését biztosító kijelzők, projektorok, lejátszók és hangrendszerek már lehetővé tették, hogy bárki a szobájában élvezhesse a térhatású tartalmakat. Azonban ezek értelemszerűen jóval több helyet követelnek, mint a hagyományos kétdimenziós társaik. Egyelőre még, a jelenlegi felhasználási körülmények között elférnek egy duplarétegű Blu-ray lemezen, de a jövőben ez változni fog. Hogy miért? Az ok prózai: a háttérben ismét a technológiai fejlödés áll. 

 

Úgy fest ugyanis, hogy a Full HD felbontás is lassan, ha nem is elavulttá, de középszinté válik. Az innovatív szórakoztatóelektronikai gyártók ugyanis bejelentették, hogy az idei évben piacra dobják első Ultra Definition televízióikat, amelyek maximum 3840x2160 képpont megjelenítését biztosítják. Hogy itt nem csak a sokszor elsütött marketing hablatyról van szó, mi sem bizonyítja jobban, hogy az LG az év elején már bemutatott egy 84 hüvelyk képátlójú, óriási méretű, az év második felében kereskedelmi forgalomba is kerülő készüléket. A JVC pedig egyenesen egy 200 inches kép kivetítésére alkalmas projektorral állt elő. Egy ilyen méret mellett pedig már rögtön van létjogosultsága az extra felbontásnak, de nem pusztán ez indokolta az Ultra Definition felé fordulást. A passzív háromdimenzós képalkotási eljárás révén akkor sincs lehetőség a Full HD 3D tartalmak megjelenítésére, ha egyébként rendelkezésre áll egy ilyen felbontással operáló eszköz. A polarizáció miatt ugyanis még legjobb esetben is csak minden második sort "látja" a felhasználó. Viszont az UD kijelzőknél ez a probléma egycsapásra megoldódik, és a passzív térhatású anyagok is elérhető válnak Full HD-ben. A közeljövőben tehát lehet számítani arra, hogy az ilyen filmek is felkerülnek a boltok polcaira. 

 

 

Mivel azonban az Ultra Definition a Full HD négyszeresét jelenti, ez egyben azzal jár, hogy az adatmennyiség is négyszeres. És ehhez már egy hagyományos Blu-ray lemez már kevés. Hasonló ár/érték arány mellett nem létezik megfelelő alternatíva, hiszen az SD kártyák és flash alapú memóriák egy BD korongnál sokkal többe kerülnek. Nem maradt hát más megoldás, mint tovább csiszolgatni a Blu-ray technológiát. Ezt meg is tették, konkrétan a Sharp mérnökei, akik megalkották a High Capacity Recordable and Rewritable Discs) BDXL szabványt. Ez az eljárás lehetővé tette azonnal 100 gigabyte-os lemezek elkészítését. Sőt ma már ezt az adatot sikerült 128 gigabyte-ra tornázni. Egy száz gigás korong összesen három adathordozó réteget tartalmaz, és maximum tizenkét órányi, 17 MBit/másodperc bitrátájú audiovizuális tartalom rögzítését biztosítja. Jelenleg a diszkek akár négyszeres sebességgel is írhatóak, és képesek kezelni az UDF 2.5, valamint UDF 2.6 fájlrendszer szabványokat. 

 

 

Az első körben a többi piaci résztvevő okosan kivárt. Teljesen logikusan úgy vélték, hogy nincs szükségük egy második, komoly kötlségekkel, és esetleges presztízs kockázattal járó formátumháborúra, úgyhogy inkább megvárták, hogy hova fut ki a dolog. Miután a visszajelzések kedvezőek voltak, egyre többen fordultak az BDXL formátum felé. És azt is nyugodtan kimondhatjuk, hogy bizonyos tekintetben áttörés hozott a 2011-es esztendő. A korábbi Blu-ray eszközök a szokásoknak megfelelően nem támogatták az új szabvány kezelését, tehát új hardverekre is szükség volt. Mivel a fejlesztés Japánból származik, és a Sharp hazai pályán hagyományosan igen erős, ezért az várható volt, hogy a távol-keleti ország vállalatai együttműködőnek bizonyulnak majd, egyébként bele sem vágtak volna bele az egészbe. Így nem meglepő, hogy első körben a felkelő nap országából származó konszernek jelentkeztek BDXL eszközökkel. A Sharp mellett a sort a Pioneer és a Buffalo nyitotta. Melléjuk azonban hamar felzárkózott a többi ázsiai vetélytárs is. Így mára tajvani és a dél-koreai cégek is rendelkeznek ilyen megoldásokkal, sőt az iparági pletykák szerint a jövőben ők dominálnak majd ezen a területen. Ez persze nem lenne meglepő, hiszen láttunk már elég példát ilyesmire, elég ha a notebook vagy a tévé szegmensre gondolni. Mindenesetre egyelőre még a számítástechnikai szektor dominál ezen a területen, tehát a külső-, illetve belső Blu-ray írók és lejátszók azok, amelyek támogatják a BDXL szabványt. Azonban rövid időn belül számítani lehet arra, hogy a szórakoztatóelektronikai eszközöknél, asztali médialejátszóknál, hagyományos és 3D házimozi szetteknél is megjelenik ez a kapcsolódó szolgáltatás. Ezután várhatóan a BDXL lemezek ára is jelentősen csökkenni fog, hiszen a jelenlegi 45 eurós átlagár még mindig kicsit soknak mondható. 

 

Mindenesetre a BDXL, és maga a tény, hogy folyamatosan zajlanak a fejlesztések, a hardvergyártók pedig pozitívan reagálnak ezekre, azt mutatja, hogy a Blu-ray előtt komoly jövő áll.