FILMKRITIKA: Cseri Dániel

BD TESZT: Oblath Ádám

Film

Az ötvenes évek amerikai filmgyártása kapcsán a hollywoodi aranykor előfutárainak és meghatározó alkotóinak zöme ismert és populáris filmkészítő. John Huston, Kertész Mihály, Orson Welles, Alfred Hitchcock, Billy Wilder, George Cukor neve, és még sorolhatnánk a zseniálisabbnál zseniálisabb legendás alkotókat, ismerősen csenghet. Legalábbis remélhetően vannak, minél többen, akiknek (még) ismerősen cseng. Ugyanakkor például Henry Koster neve már nem annyira van benne a köztudatban. Ő esetleg mint az első valós cinemascope-szélesvásznú képformátumban forgatott, Richard Burton főszereplésével készült A palást című történelmi dráma direktoraként derenghet a fanatikusok emlékezetében. Pedig Koster filmesként hátrahagyott életműve meglehetősen tetemes.

Rendezőként összesen 49 játékfilmet készített, ezekből jó néhányat még pályája elején szülőhazájában, Németországban. Amerikai munkái között nem csak és kizárólag remekművekkel találkozhatunk, ám még a kevésbé jól sikerült munkái is a hasznos középszer kategóriába tartoznak. Koster pályájának egyik csúcsa, és az ötvenes évek talán egyik legjobb amerikai filmje a méltatlanul elfeledett, és ezért sajnos korántsem ismert Barátom, Harvey. Az 1950-ben bemutatott alkotás a kissé különc, mindig kifogástalanul elegáns, előzékeny, kedves, segítőkész és mérhetetlenül udvarias (viszont egy különös baráttal rendelkező) főszereplőt alakító James Stewart bravúrja miatt lehet emlékezetes azon kevesek számára, akik esetleg látták, másrészt pedig a mágikus hangulat és rendhagyó felnőtt mese az, aminek köszönhetően aki egyszer megnézte ezt a 100 perces kedves-szomorkás tragikomédiát, bizony soha nem felejti el. Kissé érthetetlen, hogy Stewart a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díj-jelölése végül miért nem lett szoborra váltva. Mindegy, az Akadémia előtte és utána is hibázott, többször is.

A film Mary Chase 1944-es, elsöprő sikert aratott színpadi műve nyomán készült, mely számos elismerés mellett Pulitzer-díjat is nyert. Chase egy (pontosabban két) profi forgatókönyvíró segítségével dolgozta át a színházi művet mozgóképes feldolgozásra alkalmas alapanyaggá. A kissé színpadias alakítások és a nem kifejezetten dinamikus kameramozgások ma már megmosolyogtatók persze, ám ne felejtsük el, hogy egy 62 évvel ezelőtt készült filmről van szó, és ehhez képest viszont az operatőri munka kifejezetten virtuóz gépmozgásokkal jellemezhető, a színészi játék pedig fergeteges. A film tehát összességében úgy statikus, hogy valójában egyáltalán nem az, amennyiben az adott kor mozgókép alkotásainak esztétikai, alkotói megoldásainak tükrében vizsgáljuk. Az ember-nyúl barátságot nem éppen a Donnie Darko-féle megközelítésben taglaló film remek kikapcsolódás, és egyúttal komolyabb kérdéseket is feszeget. Ám teszi mindezt egyáltalán nem tolakodó formában, és olykor kifejezetten meghatóan, ráadásul a giccs és a pátosz leghalványabb jele nélkül. Nos, ez így bizony igazi bravúr, és egyértelműen Koster zsenialitását tükrözi.

A sztori főszereplője egy bizonyos Elwood D. Dowd, aki egy családi tragédiát követően barátságot köt egy ember nagyságú, képzeletbeli nyúllal, akit Harveynek nevez. A történet helyszínéül szolgáló város lakói közül sokan vannak, akik elnézik Dowd „hóbortját”, és együtt játszanak vele, veszik a lapot, míg mások egyszerűen csak idiótának tartják. A képet tovább árnyalja, hogy Dowd családja nem éppen egyszerű eset. A rokonságban lévő csúnyácska lány férjhez adása és magasabb körökbe juttatása nem túl könnyű feladat, ráadásul egy ilyen figurával és annak legjobb „haverjával” terhelten ugyebár. Persze beindul a variálás és az emberi taktikázás, ám hol a fergeteges humorral tálalt véletlenek láncolata, félreértések sokasága, hol pedig a Harveyt övező mágiának (merthogy ilyen van ám, mint kiderül) köszönhetően Dowd állandóan jól kerül ki a legkínosabb szituációkból és konfliktusokból, ráadásul úgy, hogy az mindig pont az azt generálókra üt vissza. A játékidő szinte repül, és bizony sajnáljuk, hogy ilyen hamar vége lett a mókának, ami egy különös tanulsággal is szolgál, nevezetesen: lehet, hogy mégsem a kutya, hanem a nyúl az ember legjobb barátja? Legalábbis Elwood D. Dowd esetében biztos. És irigyelhetjük is őt ezért a cimboráért, de főleg azért a hitért, amit ennek a barátságnak a kapcsán táplál Harvey felé, még ha teljesen irracionális és patologikus is, mert ő legalább így menekülni tud a hétköznapok elől, s képes  felülemelkedni a kicsinyes emberi játszmákon, és saját maga is jó, ám meglehetősen naiv emberként tudja élni az életét, még ha kicsit fura figura is. Ám mindazok, akik megértik és elfogadják őt (valamint Harveyt), olyannak amilyen (amilyenek), nos, mindezek az emberek jobbá válnak. Kell ennél több egy kiegyensúlyozott és teljesnek megélt élethez? Legfeljebb egy olyan szórakoztató, rabul ejtő és bájos, tanulságos felnőttmese, mint a Barátom, Harvey, mely igazi gyöngyszem, és sajnos méltatlanul elfelejtett, az ismeretlenség homályába tűnt klasszikus, mely most ismét felragyog, és megmelengeti a nézők szívét. Persze csak azokét, akik hisznek Harveyban.

Menü

Teljesen egyszerű és szokásos Universal-menü. Annyi az érdekesség, hogy nincs alapmenü. A nyelvi előválasztó után azonnal a film indul, és csak Pop-Up menü van. Ha ott azonban a főmenüre kattintunk, akkor újra a nyelvi előválasztóba jutunk.

Kép

Egy több mint hatvan éves film képét megítélni nem egyszerű feladat. Az alap, hogy fekete-fehér, és 4:3-as a képarány. Szóval látszik a kor, de tulajdonképpen szép a transzfer. Ellenben Blu-rayen az ilyen régi filmek csak elvétve érvényesülnek. A részletek néhol nagyon rendben vannak, máshol nem jobbak, mint ha egy DVD-t néznénk. A zakók mintái hihetetlenül szépek, sok helyen meg kicsit elmosódott a háttér. De még így is a maximumot hozták ki a transzferből.

Hang

Eredeti DTS-HD MA 2.0 és magyar DTS 2.0. Na, ez az a szituáció, amit nem értek. A magyar szinkronon semmi nem érződik, ahogy az eredetinél sem indokolt a nagy felbontású hang. Teljesen felesleges, mert ugyanúgy hallatszik a hangon a kor, ráadásul két csatornán pláne nem sokat ér a DTS. Senki nem tudná megkülönböztetni egy tisztességes sztereótól.

Extrák

Az első extra egy montázs, mely alatt – a film után negyven évvel – a főszereplő mesél a mozi karaktereiről, hogyan látta ő a figurákat és a történetet. Van egy korabeli előzetes, és vicces látni, hogy anno hogy is néztek ezek ki. Végül akad két kisfilm nyolc-nyolc percben. Ezek a különböző producerek által befolyásolt korszakokat dolgozzák fel. Olyan sok közük nincs a filmhez, de a hangulatba passzol.

Összegzés:

Egy kellemes kis klasszikus, egész pofás köntösben.

FILM: 7

KÉP: 8

HANG: 7

EXTRÁK: 3