Megnéztük: A Sötét Lovag

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Christopher Nolan által fémjelzett Batman-széria második darabja az egyik legjobb Blu-ray kiadvány az országban. Ehhez a "sikerhez" persze sokat tesz hozzá maga a film is, a The Dark Knight egy jókora lapáttal rátesz a Begins tempójára, illetve egyúttal sokkal nyomasztóbbá is válik. Aki moziban látta, az tudja miről beszélek, aki viszont volt olyan balszerencsés, hogy kimaradt az életéből a Denevérember újabb két és fél órás kalandja, az sürgősen pótolja be ezt a hiányosságot.

Ezt jelenleg többféleképpen is meg lehet tenni. Természetesen én a duplalemezes Blu-ray változatot ajánlom, nemcsak a High Definition élmény, hanem a második lemezre rápakolt tonnányi extra miatt is. Egy fél napot biztos kitesz a teljes tartalom végignézése, úgyhogy nem árt csak erre az alkalomra némi plusz élelmet és üdítőt beszerezni. Nem az a tipikus barátnős film, ám Heath Ledger neve hallatán vélhetően a nőneműek is azonnal csatlakozni fognak a délutáni/esti filmmaratonhoz.

 
Mr. Ray alkotótársammal ellentétben én - egyelőre - a számítógépes lejátszást preferálom, ám most az egyszer két masina is segítségemre volt a kiadvány megtekintésében. Magát a filmet az asztali gépemen játszottam le, míg az extrákat az egyik korábbi bejegyzésben röviden bemutatott ASUS Lamborghini VX5-en indítottam el. A noteszgépes Blu-ray élményről egy külön posztban írok majd, most inkább maradjunk a filmnél. A Sötét Lovag is tipikusan az a mozifilm, amit szigorúan eredeti hanggal szabad nézni. Isten ments, hogy becsméreljem a magyar szinkronstúdió munkáját, de pl. Heath Ledger mániákus, totálisan őrült beszédén csak rontanak az alternatív nyelvek. Ami a magyar feliratot illeti, rengeteg apró mondatrész hiányzik belőle, egyes helyeken túl tömörré válik a párbeszéd, még szerencse, hogy a színészi játék áthoz annyi érzelmet, ami még épphogy nem rontja le az összhatást.

A képminőséggel teljes mértékben elégedett voltam, az IMAX-jelenetekért pedig egy jó nagy piros pont jár a stábnak. Ezeknél a részeknél a képernyő teljes területét elfoglalja a film, ami tényleg lélegzetelállító tud lenni, pláne annak, aki pont ezt a kiadványt szemelte ki első Blu-rayes élményéhez. Akit érdekel az IMAX technológia, az rögtön a film elején megismerkedhet vele, hála az ún. fókuszpontoknak, melyeket egy arany színű korongocska jelez az adott jelenet alatt. Többek között így lehet megismerkedni a Joker figurájához tartozó rémisztő zenével és Batman új jelmezével is.

A második lemezen lévő extra filmek háromszor 45 percnyi örömöt okoznak, bár a gothami kábeltévé híreit valószínűleg kevesen fogják végignézni. Valamivel izgalmasabb a képgaléria böngészése, levezetésként pedig újra megtekinthetjük azokat az előzeteseket, amiket anno mi magunk is szájtátva figyeltünk.


A Sötét Lovag duplalemezes Blu-ray kiadását itt vásárolhatod meg.
A kiadványt a Fórum Home Entertainment-től kaptuk a tesztelésre.
 


Lemez adatok
 

Játékidő: 153 perc

Kép: 1080p 16×9, Változó képarány: 2,4:1 és 1.78:1 (IMAX jelenetek)

Hang:
Dolby Digital 5.1 - magyar, angol, cseh, lengyel, orosz, thai, török, ukrán
Dolby TrueHD 5.1 - angol

Felirat: magyar, angol, arab, bolgár, cseh, észt, görög, héber, horvát, indonéz, izlandi, kínai, lengyel, lett, litván, orosz, portugál, román, szerb, szlovén, thai, török, ukrán

Extrák:

  • 1. lemez - A film fókuszpontokkal
    Gotham tabuk nélkül: Egy világ megszületése - Christopher Noaln rendező és alkotótársai feltárják a film hátterében rejlő hihetetlenül aprólékos tervezést, többek között a kaszkadőrök munkáját, az IMAX technológiával forgatott jeleneteket, Batman új jelmezét, a Batpodot... és sok minden mást!
  • 2. lemez - Magyar extrák
    High-tech Batman - A hihetetlen felszerelési tárgyak (HD-ben)
    Batman maszk nélkül: A sötét lovag lélektana - Bruce Wayne pszichéje és Batman világa egy kis igazi pszichoterápia segítségével (HD-ben)
    Gothami hírek - A gothatmi kábeltévé hírműsorának hat kiadása
    Képgalériák - Joker kártyái, látványtervek, plakáttervek, képek a forgatásról, előzetesek és tévéreklámok (eredeti nyelven)
     

 


A Sötét Lovag (The Dark Knight, 2008)

Műfaj - akció, fantasy

Rendezte- Christopher Nolan
Forgatókönyv - Jonathan Nolan és Christopher Nolan

Szereplők:
Christian Bale (Bruce Wayne/Batman)
Michael Caine (Alfred)
Heath Ledger (Joker)
Gary Oldman (Gordon)
Aaron Eckhart (Harvey Dent)
Maggie Gyllenhaal (Rachel)
Morgan Freeman (Lucius Fox)
Nestor Carbonell (Polgármester)
Eric Roberts (Maroni)
Chin Han (Lau)
Monique Gabriela Curnen (Ramirez)


A film története: A Batman: Kezdődik! folytatásában, A Sötét Lovagban Christopher Nolan ismét közösen forgatott Christian Bale-lel, aki újra magára öltötte Batman/Bruce Wayne szerepét. Az álarcos hős Jim Gordon rendőr hadnagy és Harvey Dent kerületi ügyész segítségével egyszer és mindenkorra le akar számolni a szervezett bűnözéssel Gothamben. Az összefogás eredményesnek bizonyul, de hamarosan egy agyafúrt bűnöző célpontjává válnak, akit úgy ismer a világ: Joker. A torz lelkű gonosztevő tombolása káoszba taszítja a várost, Batmant pedig egyre inkább arra kényszíti, hogy átlépje a határvonalat az igazságosztás és az önbíráskodás között.

Szerintünk: (5/5)
Szerintetek: (4,9/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr361229429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása