Jól teljesített a Blu-ray az első negyedévben

A British Video Association közzétett egy hivatalos forrásból származó listát, ami alapján megállapítható, hogy az első negyedévben szép számmal fogytak a szórakoztatóipar remekművei, köztük a Blu-ray kiadványok. Durva ugrás figyelhető meg például a zene kategóriában, ahol Michael Jackson (Isten nyugosztalja) This is it c. kiadványa dobta meg az eladásokat a tavalyi évhez képest 42 százalékkal, de nem lehet oka panaszra a gyerekfilmek kategóriának sem, hol az Up-nak hála sikerült 38 százalékos növekedést elérnie 2009-hez képest.



 

Összességében véve a brit Blu-ray lemez eladások a tavalyi évhez képest 69,5 százalékkal növekedtek és jól fogynak az új megjelenések is, így az első három hónapban egészen pontosan 2,7 millió lemezt sikerült értékesíteni, ezzel pedig az eddig összesen eladott BD lemezek száma elérte a 15,6 milliót -- csak a Szigetországban!


Amennyiben egy adott címekre vonatkozóan nézzük a DVD és Blu-ray kiadványok közti különbségeket, megállapíthatjuk, hogy a szakadék még mindig nagy. A rekordot a Hurt Locker tartja (mint azt egy korábbi post alkalmával már említettem), aminél az összesen értékesített példányszámból (Blu-ray és DVD együttvéve) 24 százalékot tesz ki az új formátum, az Up esetében ugyanez 17-, míg a 2010-nél 20 százalék.


Most pedig lássuk az eladások toplistásait!

DVD Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. The Twilight Saga - New Moon E1 Entertainment
2. Up Walt Disney Company
3. The Hurt Locker Elevation Sales
4. 2012 Sony Pictures
5. Michael Jackson This Is It Sony Pictures
6. The Time Traveler's Wife EV
7. Alvin & The Chipmunks 20th Century Fox
8. Twilight E1 Entertainment
9. The Hangover Warner
10. District 9 Sony Pictures
Blu-ray Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. The Hurt Locker Elevation Sales
2. Up Walt Disney
3. 2012 Sony Pictures
4. The Twilight Saga - New Moon E1 Entertainment
5. District 9 Sony Pictures
6. This Is It Sony Pictures
7. Toy Story Walt Disney
8. The Taking Of Pelham 123 Sony Pictures
9. Inglourious Basterds Universal
10. Toy Story 2 Walt Disney
Film Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. The Twilight Saga - New Moon E1 Entertainment
2. 2012 Elevation Sales
3. District 9 Sony Pictures
4. The Time Traveler's Wife EV
5. The Time Traveler's Wife EV
6. The Hangover Warner
7. Twilight E1 Entertainment
8. Alvin & The Chipmunks 20th Century Fox
9. Harry Potter & The Half Blood Prince Warner
10. Inglourious Basterds Universal
Gyerekfilmek Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. Up Walt Disney
2. Monsters Vs Aliens Paramount
3. Cloudy With A Chance Of Meatballs Sony Pictures
4. Fantastic Mr Fox 20th Century Fox
5. Toy Story Walt Disney
6. Coraline Universal
7. Ice Age 3 - Dawn Of The Dinosaurs 20th Century Fox
8. Toy Story 2 Walt Disney
9. Madagascar - Escape 2 Africa Paramount
10. Horton Hears A Who 20th Century Fox
Zenei kiadványok Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. Michael Jackson This Is It Sony Pictures
2. Take That The Circus - Live Universal Music
3. Michael Jackson Moonwalker Warner
4. Andre Rieu Live In Vienna Universal Music
5. Various Artists It Might Get Loud Universal Music
6. Blur No Distance Left To Run EMI Music
7. Cliff Richard & The Shadows The Final Reunion 2Entertain
8. Anvil The Story Of Universal
9. Cast Recording Dream Cast - Les Miserables In Concert 2Entertain
10. Susan Boyle I Dreamed A Dream - The DVD Sony Music
Sport kiadványok Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. Hannah Waterman's Body Blitz Universal
2. Pump It Up 2010 Ministry Of Sound Group
3. Davina Fit 2Entertain
4. 10 Minute Solution - Blast Off Belly Fat Anchor Bay Entertainment
5. Pussycat Dolls Workout Anchor Bay Entertainment
6. Clubland - The Workout Of Your Life Universal
7. Rosemary Conley's Real Results Workout Universal
8. The Tracy Anderson Method - Mat Workout ITV Studios
9. Coleen Nolan's Let's Get Physical Universal
10. 10 Minute Solution - Pilates Anchor Bay Entertainment
TV sorozat Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. Gavin & Stacey - Series 3 2Entertain
2. Family Guy - Something Something 20th Century Fox
3. The Inbetweeners - Series 2 Channel 4 DVD
4. Gavin & Stacey - The Complete Collection 2Entertain
5. Gavin & Stacey - Series 2 2Entertain
6. Band Of Brothers Warner
7. Gavin & Stacey - Series 1 2Entertain
8. Friends - The Complete Series 1-10 Warner
9. Doctor Who - The Complete Specials 2Entertain
10. Planet Earth - The Complete Series 2Entertain
Speciális megjelenések Top 10
Helyezés Cím Kiadó
1. Michael Mcintyre - Hello Wembley Universal
2. Rhod Gilbert & The Award-Winning Mince Pie Channel 4 DVD
3. Clarkson - Duel 2Entertain
4. Jimmy Carr - Telling Jokes Channel 4 DVD
5. Frankie Boyle - Live Channel 4 DVD
6. Lee Evans - Access All Arenas Universal
7. Jason Manford - Live At The Manchester Universal
8. Russell Howard - Live - Dingledodies Channel 4 DVD
9. Rob Brydon - Live Universal
10. Bill Bailey's Remarkable Guide To the Orchestra Universal

A bejegyzés trackback címe:

https://bluray.blog.hu/api/trackback/id/tr271941344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása